"De az is összejön 2022-re" – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédének végén, vasárnap Budapesten. 

Orbán Viktor évértékelőjén arról is beszélt közönségének, hogy szerinte sokan faggatják arról, hogy milyen lesz a Fidesz 2022-es választási taktikája.

Ezzel kapcsolatban elmondta:

Megfogadjuk majd egyik kedvenc politikai filozófusom, Muhammed Ali tanácsát: hogy lebegjünk mint a pillangó, és szúrjunk, mint a méhecske.

Hozzátette:

Jelentem, a szúrás már rendben, a lebegésnek még hiányzik néhány előfeltétele, de a kampány kezdetére meglesz az is.

Ezt nevetés és taps fogadta a teremben.

Orbán szerint nem dugjuk homokba a fejüket, látjuk, hogy az ellenzék már most készülődik, próbálgatják a közös szerelést, avantgard kombinációk jönnek létre: "alul nyilas gatya, fölül vörös mellény, rajta szivárvány kitűzővel".

Ezután is nagy tapsot kapott Orbán.

Készüljünk a kihívásokra, az újabb próbatételekre. Mutassuk meg, hogy aki a magyaroknak vermet ás, maga esik bele

-  összegezte gondolatait.

Sokan gondoljuk, hogy ilyen 100 év után itt állni, annak bizonyítéka, hogy az Úristennek még tervei vannak az országgal. Készen állunk a hívásra, készen állunk a következő száz éves utazásra.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok

- zárta bevett fordulatával beszédét a miniszterelnök.

Forrás: Index

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"Megfogadjuk majd egyik kedvenc politikai filozófusom, Muhammed Ali tanácsát: hogy lebegjünk mint a pillangó, és szúrjunk, mint a méhecske." valaki világosítsa föl viktort,hogy Muhammed Ali boxoló volt + mohamedán+"nigger" de semmi esetre sem politikai filozófus!
"Jelentem, a szúrás már rendben, a lebegésnek még hiányzik néhány előfeltétele" ...még a végin kiderül,hogy legalizálni akarja a drogot... (már csak a "lebegés" miatt)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Sámannus: több mint 30 éve külföldön élek,igaz figyelem ez eseményeket de ez apróságnak tünhetett a szemembe! különben kérdezhetsz a gyurcsány "büneiröl" a genya komcsikról,mindenre emlékszem, ígéreteikre az elszámoltatásról és kiderült,hogy az is csak egy cirkusz volt a népnek...,most brüsszel ellen hadakoznak!
nezelodo
Persze szeretne, hogy lebegni, és Muhammedre hivatkozik. Azt mégsem mondhatja hogy a Borkaitól és a szüzeitől tanulja a kokós lebegést, bár a brüsszeli hívei között is van e témában tapasztalt szakembere...
CsipkeRózsa
@szép új világ: Jó megoldás, utána jöhetne egy szép új világ.
kereső
"Kormányrendezvény" ugye? Ennél ékesebb bizonyiték nem is kell arra, hogy hazudnak, ebben is.
csipetke
Ez hülye..Aszongya,hogy aki a magyaroknak vermet ás,maga esik bele.Nekünk már tiz évvel ezelőtt kezdte ásni a gödröt a fidesz,azóta elég mélyre kerültünk,ez a genyó,nagyképű,öntelt banda meg itt lebeg felettünk.Elvihetné őket egy forgószél a francba

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.