A honvédelmi tárca szerint a Fidesz pártalapítványának rendezvénye nem pártrendezvény – írja a Népszava.

Válaszolt végül a Népszavának a Honvédelmi Minisztérium, miután a napilap arról érdeklődött, hogy kerülhettek tábornokok Orbán Viktor évértékelőjére.

Nem pártrendezvény, hanem „kormányzati évértékelő” volt Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi beszéde

– írta meg a lapnak válaszul a Honvédelmi Minisztérium.

A Népszava hozzáteszi a vasárnapi évértékelőn egy csoportban ülve díszegyenruhás tábornokok hallgatták Orbán Viktort, miközben az 1993-as honvédelmi törvény kifejezetten tiltja katonáknak, hogy egyenruhában részt vegyenek politikai rendezvényeken.

A lap emiatt arról kérdezte a minisztériumot, ki adott engedélyt az egyenruhás tábornokok megjelenésére . A tárca válaszul ezt írta a lapnak:

Örömmel vettük, hogy a kormányzást értékelve a Magyar Honvédség fejlesztése is kiemelt figyelmet kapott, hiszen az elmúlt években következetesen intézkedéseket hajtottunk végre Magyarország biztonsága, a Magyar Honvédség megerősítése, a magyar katonák anyagi és erkölcsi megbecsülése érdekében. Ahogy miniszterelnök úr a beszédében hangsúlyozta is:

"Kérem Önöket, gondoskodjanak róla, hogy a pártrendezvényeken ne, de a kormányzati és civil találkozókon a katonák is ott lehessenek, és elfoglalhassák megbecsült helyüket a magyar társadalmi életben

Mindeközben a Demokratikus Koalíció a honvédelmi bizottság összehívását kezdeményezte a tábornokok részvétele miatt.

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés honvédelmi bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a Fidesz vasárnapi rendezvényén, a miniszterelnök évértékelőjén egyenruhában megjelent volt vezérkari főnökök és tábornokok miatt

- közölte a testület DK-s alelnöke kedden az MTI-vel.

Vadai Ágnes közleménye szerint a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy tábornokok a Fidesz pártalapítványának rendezvényére katonai egyenruhában ültek be, szégyent hozva magukra, és méltatlanná válva hivatásukhoz és katonai esküjükhöz.

Az észak-koreai pártkongresszusok képeit idéző akciójukkal ezek a tábornokok egyszerű pártkatonává züllöttek, elfeledve azt, hogy ők a haza egészének, nem pedig a Fidesznek a szolgálatára esküdtek fel annak idején

- fogalmazott.

Vadai Ágnes azt írta, a DK kezdeményezni fogja a honvédelmi bizottság azonnali összehívását, és írásbeli kérdéssel fordul a honvédelmi miniszterhez, hogy kiderüljön:

ki adott engedélyt arra, hogy a Magyar Honvédség tábornokai "az egyenruhát meggyalázva egy pártrendezvényen parádézzanak".

Forrás: Népszava, MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Kormányzati évértékelő? Annak helye nem a parlamentben lenne? Ha az. akkor miért a fidess pártalapitványa rendezte? Miért nem kaptak meghivót az ellenzék képviselői ( orbán csak a fidessesek miniszterelnöke???)?Miért kellett paravánnal és buszokkal eltakarni , hogy kik érkeznek- kik kaptak meghivót?A ménes lóg ki, nem a ló T.Minisztérium.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
logikus a Fidesz nem párt, hanem állampárt és arra más törvények vonatkoznak! =))
namihami
Nekem erről a ""kormányzati évértékelőről"" valami érthetetlen ok miatt, de a ""nem taggyűlés"" jutott eszembe.
Déja vu...
Ronin2
Csak tudnám,ki a fenének parancsolgat ennyi tábornok?
Nincs hadseregünk,nincs sorkatonaság.
Szerintem már több főtiszt van,mint honvéd / ha van olyan "rang" még egyáltalán/.
Ui:- "ezzel a hadsereggel egy beteg kurvát sem tudnánk kirántani a klozettról".. / by Irwin Show/
kereső
Kormányzati évértékelő? Annak helye nem a parlamentben lenne? Ha az. akkor miért a fidess pártalapitványa rendezte? Miért nem kaptak meghivót az ellenzék képviselői ( orbán csak a fidessesek miniszterelnöke???)?Miért kellett paravánnal és buszokkal eltakarni , hogy kik érkeznek- kik kaptak meghivót?A ménes lóg ki, nem a ló T.Minisztérium.
CsipkeRózsa
Talán ők is szolgálatban voltak, őrizték az ország minielnökét. A TEK az utcán védett.
tudode
Röhejes volt ez a bujócska a buszok árnyékában, mert azok is szégyellték magukat, akiket meghívott őfélesége stábja, bizonyos sajtóorgánumokat kizárva a buliból!
.
Unalmas ez a SOKK magyarázkodás, mert büdi van a buliban a tapsikázásoktól is, akiket nem zavar az, hogy őfélesége megjátssza a templom egerét, miközben:
.
Szemezgetve
.
---- HOPPÁ: a Mészáros és Mészáros Kft. elnyert egy újabb közbeszerzést
444.hu/2020/02/18/hoppa-a-meszaros-es-meszaros-kft-elnyert-egy-ujabb-kozbeszerzest

--- Milliárdos jelzálog-hiteleket vett fel az MVM leányvállalata, hogy kifizessék Mészárosnak a Mátrai Erőművet
.
444.hu/2020/02/18/milliardos-jelzalog-hiteleket-vett-fel-az-mvm-leanyvallalata-hogy-kifizessek-meszarosnak-a-matrai-eromuvet
.
---- Kocsis Máté szerint a táblát és a büntetést "Hadházy nem a saját zsebéből fizeti"
.
444.hu/2020/02/18/kocsis-mate-szerint-a-tablat-es-a-buntetest-hadhazy-nem-a-sajat-zsebebol-fizeti
.
---- Még el sem kezdődött a nemzeti konzultáció, a kormány máris felfüggeszti a börtönviszonyok miatti kártérítések kifizetését
.
444.hu/2020/02/17/meg-el-sem-kezdodott-a-nemzeti-konzultacio-a-kormany-maris-felfuggeszti-a-bortonviszonyok-miatti-karteritesek-kifizeteset
.
És az APRÓ MUNKÁHOZ mikor kezd neki őfélesége SOHA NAPJÁN MÁSNAP talán!!!
Lepényleső
...esetleg csak,vagy boldog karácsonyt? (Talán ez az egyetlen törvény amit semmibe vesznek,
talán erre szakosodtak ezek?)
peddata
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
ómió
Sőt! Ki se lettek rendelve, ahogy az "haladó bolsi" érában szokás!
fahrenheit451
@ómió: Már megint miről beszélsz? Pont, hogy ki lettek rendelve - ezzel visszaidézve a sötét időket!
kereső
Egy 1993 hozott ,és azóta is hatályban lévő törvény tiltja, hogy katonák/rendőrök pártrendezvényen egyenruhában vegyenek részt. Ezt a Tv.-t, az első szabadon választott országgyűlés hozta meg, ennek felrugására, a törvény megsértésére mindeddig sohasem került sor. Na innen szép bolsizni, meg kommonistázni, az állampártnak meg scheggnyalóinak.
tudode
Má, mé ne!
.
De jól néznek ki a legények, a mikrofonállványnál van egy kövér:

---- „Nincs köztük kövér, az a halálom" Bekapcsolva hagyták Orbán mikrofonját
.
www.youtube.com/watch?v=NI9M8n1Wa_o&t=4s
.
De dr. Benkő Tibor civilben van, aki megtanította, hogy merre van a balra át!
Aki Én
@ómió a buta bolsi: Ugyan nem így akartad, de jól mondod. A bolsi érában szokás, vagyis napjainkban. Merthogy maguk ismerték el, hogy nem a szél fújta oda őket, hanem
,,"Kérem Önöket, gondoskodjanak róla, hogy a pártrendezvényeken ne, de a kormányzati és civil találkozókon a katonák is ott lehessenek, és elfoglalhassák megbecsült helyüket a magyar társadalmi életben"

Csakhogy ez egy pártrendezvény volt. A fidesz pártalapítványának rendezvénye.
Vagyis itt vannak a bolsi idők, a bolsi éra, ahogy tetszett tudat alatt őszintének lenni, bolsikám :)
Ez pedig a diktatúrákban megszokott, csak ott látunk hasonlót.
Kína, Észak-Korea, dél-amerikai féldiktatúrák... és hasonló ,,jogállamok". Ahová koszorúzni is járunk, tudod
ómió
@Aki Én: Megint kilóg belőled a vérbolsi! Szerinted csak bolsi párt létezik! Leragadtál Rákosi meg Kádár nagyikáidnál, hogy a rendszerüket a másikra hazudd! Amúgy meg - hiába vöröslesz az erőlködéstől is, hogy ráhazudd - nem volt pártrendezvény! Ami ott elhangzott értékelésként, az Magyarország miniszterelnökétől (nemcsak a Fidesz miniszterelnöke) hangzott el és a magyar állampolgároknak (nemcsak fideszeseknek) szólt! Bármilyen nehéz is ezt bolsi aggyal követned, próbáld meg! Diktatúrában meg te már az Andrássy 60-ban "nyaralnál megkörmölten" és nem az agyament baromságaidat hintenéd a neten!
ómió
@fahrenheit451: Attól, hogy te rájuk hazudod? Kevés!
Aki Én
@ómió a buta bolsi: Amikor a főorvos otthon pohárköszöntőt mond a családnak, az is nagyvizit, mi?
Marha...
Ez nem attól pártrendezvény, hogy bolsi agyad annak titulálja-e, hanem attól, hogy a fidesz annak tartotta.
Mondjuk az is elég bolsis lenne, ha országos rendezvényen kizárólag a fidesz vesz részt. De ezt hagyjuk, ez neked már magas, lúzer.
Csizmás Kond
Mongyuk az évértékeléssel kapcsolatban azt is észre kéne venni amit a déká művelt, mert ugyan évértékelőt bárki tarthat de csak a saját eredményeit véve tekintetbe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.