A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, ellene magyar büntetőeljárás indul.

Budapesten tartóztatták le a többszörös emberöléssel vádolt pakisztáni férfit

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a nemzetközi elfogatóparancs alapján Magyarországon elfogott, többszörös emberöléssel is gyanúsított pakisztáni férfi letartóztatását – közölte a Fővárosi Főügyészség vasárnap az MTI-vel.

Közleményük szerint a megalapozott gyanú tárgyát 2009 és 2017 között, Pakisztánban elkövetett bűncselekmények képezik.

A pakisztáni férfi ellen – a legfőbb ügyész döntése alapján – magyar büntetőeljárás indult, amelyet a Fővárosi Főügyészség irányítása mellett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat le.

Mint írták, a nyomozó hatóság őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés és minősített rablás miatt.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel álláspontja szerint a férfi jelenléte csak így biztosítható az eljárásban, és csak így zárható ki annak veszélye, hogy újabb bűncselekményt kövessen el.

A végzés – védelmi fellebbezés miatt – nem végleges – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"a nyomozó hatóság őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés és minősített rablás miatt."
Magyar büntetőeljárás nyilván csak akkor indulhat ellene, ha itt is bűnözött. Ezek szerint egy többszörös gyilkos szabadon mászkált az országban, és ilyen súlyos bűncselekményeket követett el?!
jesz
ez csak porhintés...megint jön egy megmentő jogászcsapat, és sűrű bocsánatkérések lözepette kiengedik...még kezébe nyomnak tízezer euró bánatpénzt, aztán gyilkolhat tovább...a fehér ember nagy-nagy örömére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.