Komoly módszerekkel kukkolt, de végül lebukott.

Így sikerült elkapni a perverz férfit, aki éveken át kukkolta szomszédját

A 46 éves férfi gyermekkora óta ismerte a nőt, akit éveken át követett. Később nyilvános helyeken fényképeket és videókat készített róla. A történtekről a Tények számolt be.

A férfi beköltözött a nő szomszédjába a feleségével és három kiskorú, nevelt gyermekével. Az áldozat családja próbált védekezni a kukkoló ellen, redőnyt szereltek fel a ház ablakaira, sőt, a férfi családját is figyelmeztették.

Amikor az erkélyen keresztül már nem tudott leskelődni, beszerzett az internetről egy speciális száloptikás kamerát.A szellőző rostélyon keresztül dugta át a hurkapálcikára rögzített készüléket, majd azzal videózta a fürdőszobában történteket. A nő ezt egy alkalommal észrevette, és a szellőzőnyíláson keresztül kirángatta a kamerát. Értesítette a rendőrséget, a készüléket pedig bizonyítékképp átadta nekik.

A magánélet védelmét az alaptörvény és a Büntető Törvénykönyv is nagyon komolyan veszi.

Az ügyészség a férfi ellen tiltott adatkezelés miatt indított eljárást, amiért akár 3 évet is kaphatna. Ám mivel beismerte és megbánta tettét, az ügyészség próbára bocsátást javasol: a nevelő jellegű intézkedés következtében meghatározott időre elhalasztják a büntetés kiszabását.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ha már ilyen nagylelkű a bíróság, akkor némi technikai ötlettel és a velejáró felszereléssel is segíthetné ezt a kis kiváncsit.
Sámannus
Bezárnám a palit egy felajzott szamárcsődörhöz párbajozni.:DDD
SystemError
Csak azért nem @Durbincs: az, mert az fiúkat nézne a bányából
Aki Én
Érdekes. Ezt begyűjtötték, 3 év, a fidesz pedofilja, aki gyerekeket kukkolt ezrével, az meg köztünk szaladgál.
Borsó
Tehát kukkolásért nem jár semmi büntetés Magyarországon. Bármelyikünk lányát, feleségét, édesanyját kilesheti fürdés közben bárki, az a magyar törvények szerint nem büntetendő. Fasza.
CsipkeRózsa
@Borsó: Büntethető, csak a fideszes kukkolók nyugodtan kukkolhatnak, ők megússzák.
Sámannus
@durbincs: A bűzös pofádtól magad is elkábulsz azé beszélsz félre.
Dr plágium
A lófaszt bánta meg! Hamarosan folytatja.
SystemError
@durbincs: Jóóóó van svéd kocageci:)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.