Az LMP-s képviselő hivatali visszaélés ügyében pénteken tartott előkészítő ülést a bíróság. Demeter Márta elmondta: nem vezérelt az, hogy bárkit is lejárassak.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője – az ellene hivatali visszaélés miatt indult eljárásban – a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken azt állította:

megalapozatlannak tartja az ellene felhozott vádakat, és sem a konkrét ügy kapcsán, sem korábban, sem pedig azóta nem vezérelte, hogy bárkit is lejárasson.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly novemberben emelt vádat a képviselő ellen, amelyet az eljáró ügyész ismertetett az előkészítő ülésen.

A vádirat szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, miszerint a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.

A vádirat rögzíti:

amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, nem nyilvános adatokat adott ki.

Miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a politikust, amely során Demeter Márta nem tett vallomást.

Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje őt összesen kétmillió forint összegű pénzbüntetésre. Az országgyűlési képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Demeter Márta azonban nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról és az előkészítő ülésen elmondta: teljesen megalapozatlannak tartja a vádiratot.

A vád szerinte figyelmen kívül hagyja, hogy országgyűlési képviselőként mind az országgyűlési törvény, mind pedig a képviselői esküje szerint az a dolga, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalom működését és a közpénzek megfelelő elköltését.

Nem hoztam nyilvánosságra semmilyen nem nyilvános adatot, nem hamisítottam meg semmilyen ilyen adatot, és nem éltem vissza képviselői jogosítványaimmal

- fogalmazott, hozzátéve: a munkáját végezte egy közérdeklődésre számot tartó ügyben, és végig az a cél vezérelte, hogy országgyűlési képviselőként érvényesítse az ellenőrzési jogosultságát.

Ügyvédje indítványozta, hogy a bíróság szerezze be valamennyi, a képviselő által megtekintett irat eredetijét. Hozzátette: a minősített iratokról formailag és tartalmilag is meg kell győződnie az adott személynek, hogy minősített adatot tartalmaz. Formailag ez azt jelenti, hogy a lapon ezt jelezni kell, de a jelen esetben tudomásuk szerint ilyen nem szerepelt az iratokon.

Emellett kérte, hogy a bíróság szerezze be a kecskeméti repülőezredtől azt a jegyzőkönyvet, amelyben felhívják a képviselő figyelmét, hogy mely adatokat nem hozhatja nyilvánosságra, és amit ő egyetértését adva alá is írt.

Az ügyvéd kérte, hogy a bíróság szerezze be az összhaderőnemi parancsnokság repülési engedélyét is, amelyet a Paphos-Kecskemét útvonalra adtak ki, valamint azt az igazoló dokumentumot is, amely szerint a gép valójában a Pápa-Paphos-Budapest útvonalat repülte. Az egyik dokumentum szerint légi utánszállítást végzett a gép, a másik szerint kiképzést hajtott végre. Hozzátette: a kettő közt az a különbség, hogy kiképzés során nem lehet légi utasszállítást végezni, ezért szükségesnek nevezte a két dokumentum közti ellentmondás feloldását.

Ugyancsak kérte a védő a bíróságtól, hogy a katonai légügyi hivataltól vagy a Hungarocontrolltól szerezze be az eredeti repülési tervet, valamint a pilóták hajózó naplóját, amelynek valamennyi szükséges adatot tartalmaznia kell, továbbá a fedélzeti naplót, és a gép transzponder adatait is.

A bíróság – tekintettel arra, hogy a politikus gyermeket vár és a terhesség utolsó heteiben jár – az ügyben június 10-re tűzte ki az első tárgyalást.

A tárgyalást követően Demeter Márta külön nem nyilatkozott a sajtó képviselőinek, ugyanakkor Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője a bíróság folyosóján újságíróknak elmondta: meggyőződésük, hogy ezt az ügyet a kormánypárti képviselők azért kezdeményezték, hogy megfélemlítsék az ellenzéki politikusokat. Hozzátette: ezzel azonban nem fognak célt érti, mert Demeter Márta eddig is az egyik legaktívabb országgyűlési képviselő volt és a jövőben is az lesz. Az LMP frakciója és politikai közössége egy emberként áll Demeter Márta mellett – mondta a frakcióvezető, megjegyezve, hogy valamennyi ellenzéki párt képviselője jelen volt az előkészítő ülésen szolidaritását kifejezve Demeter Márta felé.

Forrás: MTI, Index

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
hiába minden Őfenesége-sértésért meg fogják vegzálni! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
hiába minden Őfenesége-sértésért meg fogják vegzálni! =))
Eladott Ország
Közben nem dübörög a fideszes jogállam, jó látni, hogy üldözik az ellenzéki bűnt, ahogy az összes szolgálatra kész végbélnyílásukon kifér. Csak a magas szintű korrupció fogalmát nem ismeri a drága jó főügyész úr, és ha eddig nem, ezután már biztos nem fogja megismerni. Vagyis aki nem fideszes (axióma: fidesz=Magyarország), annak gyenge a magyarsága, talán nem is magyar, viszont nemzettagadó és hazaáruló. Jól van akkor, legalább ebben következetesek nemzetikeresztényék. Szeretném jelezni, hogy most is vannak, akik kiszolgálják azt a mocskos rendszert, amely még az ügynökaktákat sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni.
Csizmás Kond
Hazudott, hamísitott...és most bünhődjön...
kerekkocka
Évek óta nem jártam erre, de semmi nem véltozott. Sok retek szopja dakota geci faszát, akik azóta serm tudtak emberré válni. Megmaradtak fideSS kutyának!
tudode
A mai semmitmondó fecsegésénél őfélesége nem számolt be arról, hogy
.
--- A magyarországi korrupciót taglalja a brüsszeli országjelentés
.
index.hu/kulfold/eurologus/2020/02/26/a_magyarorszagi_korrupciot_taglalja_a_brusszeli_orszagjelentes/
.
A tárgynál maradva, Orbán Ráhel helyettesítete Bahreinben a faterját, ahol azt hitték, hogy Tiborcz a papi, Ráhel a mami
.
------ Orbán Ráhel képviselte a magyar államot egy külföldi energiapolitikai tárgyaláson
.
index.hu/belfold/2016/08/30/orban_rahel_kepviselte_a_magyar_allamot_egy_kulfoldi_energiapolitikai_targyalason/
.
Az újságírók szemlézték a bahreini sajtóban, hogy KI, MI, KIK, MIK járhatnak el energiapolitikai ügyekben, és ki tudja még mi a csodákban
.
444.hu/2016/08/30/orban-rahel-gaz-es-olajbizniszrol-targyalt-bahreinben
.
Akkor, amikor a Kossuth teret, és az Tévészákházat szétrámoltatta őfélesége, ha felszámolják az okozott kárt, inge gatyája ráment volna a pucsiKÁJÁRA
.
---- Orbán Viktor beszéde, Kossuth tér, 2006. október 6.
.
www.youtube.com/watch?v=PW5teJ7Mlow&t=533s
.
Vajon a nemzethí házmester milyen büntiben részesítené az ellenzéket, ha azt művelnék amit az elvtársai
.
www.youtube.com/watch?v=UCyPSjfKkxI&t=106s
.

.
És összehoztak ezek a kivénhedt nyikhajok egy ALKOTMÁNYOS VÁLSÁGOT!!!
.
???
kissé felnőttem
bünbak kell itt semmi egyéb 100 esetből 2 x használták a gépeket arra amire vették a tőbbi etetés a népnek.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Persze, mert csak te tudod, mi az igazság, és még az is gyakran előfordul, hogy valakit Orbán Flórának hívnak.
Borsodi
Úgy látszik a kétmilliós büntetés kezd megszokott lenni ha ellenzékről van szó.Szemét egy országban élünk,ez is példa rá @tudode: de főleg amiket felsoroltál.. nekik nem büntetés ha nem elismerés jár.holott Demeter Márta százszor tisztességesebb és becsületesebb.Minél több ilyen nő kéne az ellenzékbe,vagy az ország élére.Nem itt tartanánk az biztos!
CsipkeRózsa
@kerekkocka: Évek óta sokat változott a Propi, sokkal rosszabb lett, nincs választék, csak a szemét, v. semleges témákat adják nekünk, megszűnt a minőség.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Annyira tudom mint te, csak én nem húzok ideoda. A katonai dolgok nem fészbukos témák, és ezt egy képviselőnek illene tudni de aliba az liba marad.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Valóban nem húzol ide-oda, kizárólag a jobboldal felé, azért mondtál már biztos álláspontot.
kerekkocka
@CsipkeRózsa: Látom. Lehet több lett a féreg. Sok admin hiányzik, akiket nem láttam ebben a pár napban.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Soha nem is tagadtam a jobboldaliságomat, de gondolom ez nem zavar...senkit...
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...akkor jól gondoltam...:)
kerekkocka
@CsipkeRózsa: Ez a "kandúrka" évek óta hengerfejes. Akár az a két szexaktivista
Lepényleső
Vélhetően előbb elítélik mint a köztörvényes bűnözőket,s talán még le is ültetik,- megfélemlítve a többieket?
Eladott Ország
@Csizmás Kond: tegnap, 19:41; A fidesz nem jobboldali párt, hanem szekta, de erős maffia beütéssel. A fideszmaffia se nem jobboldali, se nem centrista, se nem baloldali, se nem liberális, se nem konzervatív hanem egyszerűen hatalom- és pénzéhes rablóbanda. John McCain mondta, hogy Orbán neofasiszta diktátor és ugye ő azért tudta, hogy mi hol van a politikai palettán. Ártunk és ormányunknak annyi köze van a jobboldali konzervatív eszmékhez, mint Rákosinak volt, vagy Ceaucescunak.
www.youtube.com/watch?v=Y66oi5s7QWk&t=13s
youtu.be/crRGp7aL3Ow
hirpress.hu/cikkimg/201503/15227.jpg
djnaploja.files.wordpress.com/2015/03/orban_2_.jpg
uploads.disquscdn.com/images/1631a313f0eac9de6f1b65929108a65fc5a62f820416331ceb5e69eb460cdc15.jpg?w=600&h=706
uploads.disquscdn.com/images/fb0ad5933832bb786dd1abb3b751fb58cd062858026c481e3318709fb2d82f93.jpg?w=800&h=286
Csizmás Kond
@Eladott Ország: Ha neked ez a mekkájn az ideálod nagyon sajnállak.
Eladott Ország
@Csizmás Kond: A fidesz nem jobboldali párt, hanem közönséges szarházi rohadt bűnözők és politikai kurvák bandája , helyük a börtönben , történelmi szerepük pedig a szemétdombon van ,fidesz barma! Börtönben rohadnak meg!
ómió
A titokkörről meg még efftársi fogalmai sincsenek?
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...és ízlések meg pofonok..neked a fidesz a mumus sokaknak meg te...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.