Összefüggés van a koronavírus és az illegális migráció között – jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Közölte azt is, hogy Magyarország határozatlan időre felfüggeszti az illegális migránsok beengedését a tranzitzónába.

Bakondi György azt mondta: az illegális migránsok zöme Iránból, vagy Iránon keresztül érkezik.

Kiemelte, hogy

Irán a koronavírus-fertőzés egyik gócpontja, ott sok megbetegedés és haláleset is történt.

Ezért Magyarország úgy döntött, hogy határozatlan időre felfüggeszti új emberek beengedését a tranzitzónába az ott lévő 321 ember és az ország védelme érdekében.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta: Magyarországon továbbra sincs olyan beteg, akinél igazolták volna az új koronavírust. Világszerte csaknem 87 ezer beteg van, de a felgyógyultak száma is egyre inkább emelkedik. Hangsúlyozta: a betegek csaknem 50 százaléka meggyógyult, a halottak aránya kevesebb mint 3 százalék.

Magyarországon 125 mintát vizsgáltak eddig és mindegyik esetben kizárták a koronavírus-fertőzést.

Hozzátette: továbbra is elérhetők a zöld számok és email-címük. Eddig 1433 hívás és 605 e-mail érkezett. Csak vasárnap 77 hívást és 17 e-mailt fogadtak.

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor azt hangsúlyozta:

a törvény teljes szigorával fognak lesújtani azokra, akik hasznot próbálnak húzni a koronavírus kockázatából.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője is szólt arról, hogy Irán a koronavírus-fertőzés egyik gócpontjának számít. Ezért a repülőtereken (Budapesten és Debrecenben) és a közúti határokon is szűrik az onnan érkezőket. A repülőtereken mostanáig összesen 4829, a közúti határokon 403 embert vizsgáltak – közölte.

Bakondi György a koronavírus és az illegális migráció közötti összefüggéssel kapcsolatban elsőként azt emelte ki, hogy a török politikai vezetés úgy döntött, megnyitják a határt Európa felé.

Emlékeztetett, hogy a miniszterelnök erre reagálva összehívta a biztonsági kabinetet. Úgy döntöttek, további erők és eszközök átcsoportosításával megerősítik a határok védelmét.

A főtanácsadó elmondta: a pénteki adatok szerint 6700 tiltott határátlépési kísérlet történt az év első két hónapjában. Azóta ez a szám 7 ezer felett lehet. Több mint 6100-an a szerb, 465-en a román határszakaszon próbálkoztak. Összehasonlításként megjegyezte: a román szakaszon tavaly egész évben 490 tiltott határátlépési kísérlet volt. 82 embercsempész ellen indult büntetőeljárás.

Az érkezők zöme nem szír, hanem afgán, pakisztáni és iráni

- hangsúlyozta.

Kiemelte: török kormányzati források mintegy 40 ezerre teszik azok számát, akik mostanáig elhagyták Törökországot. A migránsok utaztatása az Európai Unió felé szervezett, például buszokkal.

A görög szigetekre néhány százas csoportok érkeztek, és mintegy 10 ezren várnak arra, hogy a bejuthassanak a szigetekre – ismertette.

Bakondi György azt mondta: a török-görög-bolgár határnál 13 ezres csoportosulás tervezi, hogy erőszakosan átlépi a határt. Bulgária komoly erőket csoportosított át a török és görög határára is.

Megemlítette, hogy információik szerint Észak-Macedóniában nagy csoportokban vonulnak az autópályákon a migránsok.

A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta: a magyar embereknek, a schengeni térségnek, az Európai Unió tagállamainak azt üzeni a magyar kormány, hogy

megvédjük határainkat és belső biztonságunkat

Ez világos üzenet a migránsoknak is – tette hozzá, kiemelve: "bármit mondanak is a szervezők, erre nem vezet út".

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Mindenhol azt a tájékoztatást lehetett olvasni, hallani, hogy a járvány Kinából "indult" el, tehát szerintem a "gócpont" Kina közepe, ahol először találtak ilyen fertőzéssel embereket... gondolom én. Bakondi most Iránról beszél és szépen "ráfüzte" a mondókáját a migránsokra. Kérdezem: neki nem jár 3 év börtönbüntetés az álhir tejesztéséért?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szegfue
Mindenhol azt a tájékoztatást lehetett olvasni, hallani, hogy a járvány Kinából "indult" el, tehát szerintem a "gócpont" Kina közepe, ahol először találtak ilyen fertőzéssel embereket... gondolom én. Bakondi most Iránról beszél és szépen "ráfüzte" a mondókáját a migránsokra. Kérdezem: neki nem jár 3 év börtönbüntetés az álhir tejesztéséért?!
Sámannus
Állítólag a rémhírterjesztés bűncselekmény. Mehetne ez az agyalágyult oda ahová való.
Béla333
"Bakondi: Összefüggés van a koronavírus és az illegális migráció között"

Na ugye! Nem hiába vesz fel ez a Bakondi gyerek milliós fizetést! Hogy meglátta a lényeget! Elképesztő, hogy ezeknek a Fideszeseknek mennyi eszük van...
Nessy
Az emberi ostobaság tényleg határtalan!
SystemError
Két napja nagyon felháborodtak, hogy ne csináljon senki ebből politikát. Persze már pontosan ismerjük, az anyját is eladva hazudozó fideszeseket, akik a show kedvéért akár többször is eladják az anyjukat napon belül, ha feleszopási lehetőség adódik! Többen is szopni akarják Viktor golyóit,de Viktornak többnyire nem áll fel a gyógyszerek miatt. Ezért ritkán adódik lehetőség és akkor is sorban állas van. A biológia működik itt is, tehát a kiválasztódás az közeg értékei mentén zajlik...Vannak reptében felszopó alfa"hímek", mint Németh Balázs bemondó, de úgy látom, hogy ez már egész magas szinteken is elvárás Viktor alatt mostanában... A normális, félnormális, kicsit emberi fideszesek már régen a háttérbe húzódtak a párton belül(vagy oldalra nyomták őket..), mert nem akarnak tapsikoló majmok lenni!, mint Bakondi vagy Sziszi.
RonaGyuri
@Nessy: ennek ez a sötét bunkó igen egyértelmű bizonyítéka!!! =))
lusta
A szarvai között a tőgyét. Ez is csak Vakondi elvtársnak sikerülhetett.
tudode
Jól van na!
.
Ha '56-ban is naponta egy emigráló engedtek volna át a határon, Soros György, kis tulzással még mindig ott dekkolna valamelyik zónában, ellenben a nedves, kegyelmes urak felhúzták a szaglószervüket, és
.
----- Naponta már csak egyetlen menekült léphet be a tranitzónába
.
444.hu/2018/01/27/naponta-mar-csak-egyetlen-menekult-lephet-be-a-tranitzonaba
.
Jót játszik azország kerítést, bont építget, és szóraKÁZIK mások nyomorán!
Nessy
@tudode: És mindezt Isten nevében, Isten áldásával!
fahrenheit451
Ez csak idő kérdése volt, hogy a tájszólással beszélő értelmiségi (nem hiszem el, hogy egy diplomát szerző nem tud teljes ékes magyarsággal beszélni - ha töröd a magyart magyarként, akkor mi értelme a magyarnak?)
Bakondi egy paraszt.
Diplomás paraszt.
Undorodom még a fajtájától is - a buta magyar parasztoknak!
Ezek a parasztok képesek mindenre... minden rosszra. A fajtájuk.
A magyar, paraszt - iskolai végtettségtől, anyagi helyzettől függetlenül.

Ezer ki-bebaszott év után is csak egy hulladék buta paraszt fajta, a magyar.
Ennyire képesek ezek, ennyire nem képesek tanulni a múlt hibáiból - tanulni bármiből is az IQ betyárok.
Csak parasztok ezeregyszáz éve.
fahrenheit451
És még én szégyelljem magam helyettük?
A kurva anyád!
fahrenheit451
Nem hiszem el, hogy egy diplomát szerzett magyar nem tud...
Csak a betűket kell kiejtened helyesen, a magyar ábécé szerint - ezt nem tudtad megtanulni egyetemistaként, öt év alatt?
Akkor takarodj innen a picsába, migráns!
kokopelli
Igaza van a trottyosnak! Az összefüggés maga az ember!...ergo neki nem kell félnie!
fahrenheit451
Én elképzeltem, de egyszerűen képtelenség ennyi rossz embert likvidálni... KÉPTELENSÉG !!!
Ha el is jutnék a feléig, addigra beazonosítanának és lecsuknának.
Képtelenség egy embernek annyi rossz embert likvidálni, amennyi van a világon.
Majd isten lerendezi őket - MINDET, kivétel nélkül.
fahrenheit451
A megfigyelőtisztem...
Már-már sajnálom.
Leszünk barátok?
Stockholm szindróma - neked !!!

Én és az unokatesóm, mindent tudunk, csak kérdezned kell.
Fel tudod tenni a jó kérdést rendőrpszichológus profilozó?
Ha nem hát, nem. Egy próbát megért.
dr. prédikátor
az ész megáll!!!hogy lehet valaki ennyire gyökér???most fog következni aSoros és a Gyurcsány!!!
fahrenheit451
@szegfue: Te próbálsz megérteni. Biztos nő vagy. Ez jó. Valahol.
Jozefina
Bokondifélék maguk a vírusgazdák!!??
fahrenheit451
Én sosem olvasok horoszkópot, de most valamiért kivételt tettem.
A vízöntő a szűzzel örökre együtt jó beszélgetések által?
Én ezt nem tudtam eddig !!!
Elbasztam az egész életem oroszlánnal, rákkal.

Egy szüzet sem ismertem eddig, elbasztam az életem oroszlánnal, rákkal.
Mennyi tartalmas mélyreható filozofikus beszélgetésről maradtam le szüzekkel?
Mert szüzekkel beszélgetni jó.
verőce21
A tranzitzónába az ott lévő 321 ember és az ország védelme, sőt a betolakodók kifejezett megóvása érdekében nem tudunk beengedni senkit.
fahrenheit451
Egy szüzet akarok !!!
Most !!!
Beszélgetni !!!
simmering73
Látom Rettegő Gyuribácsinak már kezdenek rozsdásodni azok a bizonyos fogaskerekek. Mi tartott ennyi ideig, hogy rájöjjön erre az orbáni igazságra. És az meg van, hogy sorosügynökök ampullákban csempészték ki Kínából a koronavírust és Európában szabadon engedték őket?
fahrenheit451
Nem tetszett a NOÉ című film... a végéig.
Amikor Noé egy barlangban élt visszavonulva lerészegedve, onnantól kezdve érte meg mégis megnézni ezt a filmet.
Az megnyomott érzelmileg, és amikor visszatalált a feleségéhez a zsíros termőföldbe túrva...
Ahogy összeért a kezük a termőföldben...
Ahogy sírtak, ahogy nevettek az egymásra találás közepette...

Az megnyomott érzelmileg.
De én szürreálisan érzékeny vagyok, tehát nem vagyok meghatározó.

Tetszett a Hétköznapi pár?
Ugye Kemény volt?
Nyomasztó volt, és nulla happy end- de hidd el, hogy happy end nélkül van katarzis.
Amikor beleborsózol a nyomasztóba happy end nélkül.

Nézd meg, és éld át. Jár neked!

,
Yoda69
Iranban van kb 400 fertőzött, kínában 80.000
A kínaiak szabadon jöhetnek az országba, csak lazat mernek, ha mernek. A vírus lappangasi ideje 24 nap is lehet, tehat keresztbe kasul fertozhet azborszagot ugy hogy nem is tudja Hogy fertőzött.
Akkor kérdem en, most melyik a nagyobb rizikó vakondi elvtárs, Kína vagy Irán?
szegfue
@Mirabilis: Igazad van! Igy is lehet mondani... de én szerettem volna "urinő" maradni... bár a véleményünk megegyezik.
szegfue
@kerekkocka: 17:39 Értem én az "óhajodat", de a törvény szerint ennyi "dukál"... ők mondták pár napja.
Katalina62
@simmering73: naa! Nem kell nekik tanácsot adni! :D
szegfue
@fahrenheit451: 17:43 Valóban csak "kisérletet" teszek, hogy megértselek... Sok igazságot irsz, de időnként bizony számomra "rémképekkel", de mondhatom ugyis, hogy egyenesen "félelmetesen". Az biztos, hogy fura "figura" vagy és biztos vagyok benne, hogy himnemü vagy. Bár a fotóm alapján Neked könnyebb volt "kitalálni" a nememet. Egyébként szerintem a nők szociálisan érzékenyebbek, mert legtöbbjük anya és nagymama... ezért sokkal diplomatikusabbak és elfogadóbbak.
fahrenheit451
Nincs semmii összefüggés, te geci.
Pont olyan buta vagy, amilyennek kinézel.
Nincs semmi összefüggés.
fahrenheit451
@szegfue: Te jó vagy. Jóra törekszel.
Te többet akarsz, de mindig csalódsz. Bennem.
Szeretnél hinni nekem, de mindig kiakasztó vágyók, és ezért azt hiszed, csak egy vagyok a sok közül.
Nem, nem vagyok egy a sok közül megoldjuk - csak te meg én.
jesz
viszonylag olcsó megoldás: több idegen nyelven kiírni a határkerítésre kifeszített molinókra, hogy vírusos övezet..
szegfue
@fahrenheit451: Az igaz, hogy törekszem a jóra. Azt viszont rosszul gondolod, hogy "csalódok Benned"... hiszen Te nekem soha, semmit nem igértél, amit nem tartottál volna be, szerintem ez a csalódás. Azt viszont tudom, hogy mindennek megvan az oka, igy nyilván Neked is, hogy olyan vagy, amilyen. Abban viszont egyetértünk, hogy a Szüz csillagjegyüek baromi türelmesek, jót lehet velük dumálni, nyugodtak, békések, nem konfrontálódnak... viszont nem lehet velük egy "jót" veszekedni... szóval nem csodálom, hogy ilyent szeretnél.
szegfue
@kerekkocka: 19:33 Na ja! Ha az érdeküket szolgálja, akkor valóban 1 nap!
CsipkeRózsa
Egy összefüggés biztosan van, mind a két témával Bakondi György ijesztgeti a hiszékenyebbeket.
namihami
Sőt, a hóesés, a lisztkukac, a sintörés, a nyomtatófesték kifogyása és még egy csomó dolog között.
Ez a Vakondi is a bizonyítási kényszer spiráljába került.
Dr plágium
Sőt !!! Norbi update kenyerébe is a migránsok helyezték el a kukacokat!
Rockxy
a krnavrus főleg a hülyeséggel áll szoros kapcsolatban
Gauntlet
Most mondd meg: ezek kaptak 3x teljes, totális felhatalmazást egy komplett ország vezetésére. Egy dodzsemet se bíznék rájuk!
fahrenheit451
Mert összefüggés van Bakondi, meg az elmeállapota között.
A fideszesek isszák minden szavát.

Édesanyám. Stop.
vacsi
@Mirabilis: Biztos, hogy Kína a hunyó?
vacsi
Úgy értesültem a hírekből, hogy Iránban nagyobb a gond! És ott fiatalok, sőt, gyerekek is haltak meg.
nezelodo
Eljött az ideje, hogy a Bakondit valamelyik orvos egyetemünk járványügyi tanszékének vezetésével (is) bízzák meg, mert az eddigi, e témával foglalkozó szakemberek fasorban sincsenek hozzá képest.
nevemnick
Nem igaz, hogy még vannak ekkora barmok mint ez a seggfej és a főnöke.
szegfue
@KisTehen: Tegnap 21:55 Igazad van, de akkor ilyen gócpont Olaszország is. Tulajdonképpen azt "nehezményezem", hogy a febr. 24 és 26-i sajtótájékoztatókon, sem az erre alakult operativ törzs, sem a kormány nem tért ki Iránra. Sőt a BM honlapján az operativ törzs feladatait taglalva is csak Kinával kapcsolatban határoz meg mindent. Ekkor jön Bakondi és "kihuzza a nyulat a cilinderből"... vagyis az operativ törzsön kivül -- akiknek jogában áll jelen esetben nyilatkozni -- máris elkezdődtek a "hirgyártások", természetesen a migránsokkal összefüggésben.
ómió
Pedig "újliblingék" lassan már koronavírust is szívesen hoznának nekünk!
nevemnick
@Nessy: tudom, de ez egy költői kérdés volt. :D :D
kereső
És azt tudja-e bakondi, hogy nyilvánvaló összefüggés van az országban terjedő sötétség, és a kormány és csatolmányai kommunikációja között.
Nessy
@fideszes gyökér: ómió az új Kazinczy! Nyelvújító mozgalmat indított a barátaival egyetemben! Jelenleg a "nyaktekerészeti mellfekvenc" szinten vannak.
Eladott Ország
Egy dolgot megtehetne ennyi pénzért. Kereszteljék már át a katasztrófavédelmet, katasztrófaelhárításra. Van gyermekvédelem, nővédelem, honvédelem, rendvédelem, de hogy a katasztrófát mi a faszért kell védeni? Tipikus fideszes szagember'. Tűzoltó altábornaggyá nevezték ki mindenfele végzettség nélkül, 47 évesen nyugdíjas. Pofátlan és buta hazudozásért kap havi 1 millát. Ez az ország megérett a pusztulásra!
ellenzek.net/belfold/a-fidesz-kideritette-hogy-osszefugges-van-a-koronavirus-es-az-illegalis-migracio-kozott/
Aki Én
@ómidióta: Hát baszki, öreg bolsikám, megnéztem a mai hozzászólásaidat. Egyik kevesebbet mond, mint a másik.
Téged mi késztet arra, hogy minden hírhez beszólj valami totál semmitmondó egysíkú ostobaságot? Most komolyan, kiknek a kedvéért csinálsz magadból naponta 20 x hülyét?
Persze amikor kérdezünk valamit, arra már képtelen vagy válaszolni, mert ahhoz buta vagy. A munkásőr múlt totál leamortizált. Hogy most meg nem vesznek vissza, csak rátesz egy lapáttal.
vacsi
@Eladott Ország: Ezen a katasztrófavédelem elnevezésen már sokan, és sokszor nevetgéltünk, mégsem történt semmi!
ómió
@Aki Én: Még mindig önmagad tetves bolsi egójának a másokra hazudásánál tartasz, bolsi gyökér? Akkor ettől vagy ilyen "haladó"! És legalább a mai Internacionálé kvótádat elénekelted már? Tudod: a neobolsevizmus verbális támogatásához - amit napi szinten művelsz - a "csapatodnál" ez még sine qua non velejáró! Ki ne hagyd, mert kitagadott leszel meg még feka bolsiságodat se tudod olyan "hitelesen" a másikra hazudni!
ómió
@fideszes gyökér: Nem tudod? Hát, "haladó" migráncsék!
Aki Én
@ómidióta: A kérdésekre mikor fogsz érdemben válaszolni? Vagy az már nem megy a bolsi tetű fajtádnak? Csak a másrahazudás? Te, idióta vén bolsi csicska.
Legalább egyszer írnál valami tartalmasat, valamit, amiben egy szó igaz vagy van bármi jelentősége.
Nessy
@Aki Én: Ne kívánj lehetetlent, csodát meg pláne ne!
solidedge
Továbbá szoros összefüggés van az északi fény és a lekváros bukta között.
Kookas
@Eladott Ország: bocs de nem szagember hanem szarember.
Lepényleső
Ez eddig sem volt titok,s talán csak a csodával határos,hogy mindezért még eddig nem felelős a Soros?
Hihető,hogy eddig ezzel még nem jöttek elő? Talán van szükségállapot verziójuk,ami mindent elsöprő?
Elsősorban az összes választásokra kiterjedő,ami majd eljő,de a dinasztia kihalásig nem elképzelhető?
kokopelli
Valami hiányzik még a történetből! Az összefüggés akkor teljes,ha hozzávesszük,hogy a SOROS GY. fizetett emberei
a "Corona SARS-CoV-2" elleni összes szérumot felvásárolták.és megkapták az elővétel jogát a "...CoV-3"-ra is!
Új feladat az "Oktondi et."-nak !?..." B... elvtárs légy résen!"
kokopelli
@fideszes gyökér: A baromarc Qrbincs nem képes egy új névsort elkészíteni,hogy a már nem is írogatókkal csök-
kentené semmimondó baromságát! Egy ilyen tetüvel kommunikálnak a Fidesz által fizetett bérkommentelők! Igaz,
hogy egy-egy "trafik" is leesett nekik! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.