A nagylaki elkerülő út építése 3,3 milliárdba került, kilométerenként 600 millióba került. Tavaly májusban avatta fel Lázár János a nagylaki elkerülő utat. Összesen nettó 3,3 milliárd forintból 3,1 kilométeren erősítették meg a már meglévő utat, 2,2 kilométeren pedig új, 2×1 sávos szakaszt is építettek – írta az Átlátszó.hu. A kilométerenként több mint 600 millió forintért épült útnak 2018-ban kezdtek hozzá, az út egy évig épült. A közbeszerzési értesítő szerint a Duna Aszfalt és a Hódút végezte a 4451-es jelű út megerősítését, szélesítését az M43 autópálya csanádpalotai csomóponttól a Nagylak keleti elkerülőig, valamint építette meg a 448-as számú Nagylak keleti elkerülőt. Emellett a nagylaki közúti átkelőnél körforgalmi csomópontot, a teherforgalom ellenőrzésére pedig egy vizsgálóépületet alakítottak ki. Az avatón a térség fideszes országgyűlési képviselője mellett részt vett Locskai Zoltán nagylaki polgármester, Varga Antal, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezetője és Nagy Róbert,...

Forrás: magyarhang.org
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.