Enyhe ítéletet hozott a bíróság, mindössze 600 ezer forintot kell fizetnie a férfinak.

Csak ennyit érdemel? Pénzbírságra ítélték a pécsi orvost, akinek mulasztása miatt meghalt egy beteg

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt pénzbüntetésre ítélt a Pécsi Járásbíróság kedden egy orvost, mert egy betege kivizsgálásakor mulasztást követett el. A páciens két nappal később meghalt.

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a sürgősségi betegellátó osztályon dolgozó orvos 2016 márciusának végén kezelt egy mentővel bevitt beteget, aki otthonában elesett. A sérülttel kapcsolatban a háziorvosi beutaló és a mentőszolgálat dokumentációs lapja is combnyaktörést rögzített. Ennek ellenére a vádlott nem vizsgálta meg, hogy kizárható-e a combnyaktörés, hanem csak a könyöksebbel és a térdízület elváltozásával foglalkozott. Miután betegének könyökét ellátta, a térde miatt pedig fájdalomcsillapító szedését javasolta, kontrollvizsgálatra a háziorvoshoz irányította.

Két nap múlva a beteg állapota romlott, és a háziorvos – ismét combnyaktörést megállapítva – újra a sürgősségi osztályra utalta. A bíróság közleménye szerint a beteg – bár a kezelőorvosok mindent megtettek érte – aznap meghalt.

A bírósági kommünikében kiemelték, hogy a kezelőorvos vizsgálatának a beteg minden panaszára ki kell terjednie, így a vádlottnak mindenképpen ellenőriznie kellett volna a háziorvos és a mentőszolgálat diagnózisát is. Az ítélet szerint ennek elmaradása, a célzott kezelés megkezdésének késedelme elősegítette a beteg állapotának romlását.

Azt azonban nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott szabályszegése közvetlen ok-okozati összefüggésben állna a sértett halálával – emelték ki.

Az orvosra hatszázezer forintos pénzbüntetést szabott ki a bíróság. Az ítélet jogerős.

Forrás: MTI

Illusztráció: Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eriksson
...és kinek fizeti a 600 ezer forintot?
Eriksson
@justhpeter: És az miért jó az elhunytnak, vagy a családjának? Olyan álságosak ezek a dolgok. Mások tragédiájából hasznot húzni.
Bárki is a haszonélvező, tekinthetné saját halottjának. Manapság egy temetés többe kerül.
vacsi
Istenem, neki ennyi volt a tudása...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.