A trianoni békeszerződést ratifikáló 1921-es törvény hatályon kívül helyezését kezdeményezte a Mi Hazánk Mozgalom színeiben politizáló három független országgyűlési képviselő.

A javaslatot Apáti Istvánnal és Dúró Dórával közösen jegyző Fülöp Erik szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:

a közel százéves törvény olyan "elképesztő valótanságokat" tartalmaz, hogy a javasolt lépést minden politikai pártnak és független képviselőnek támogatnia kell.

Példaként említette, hogy a törvényben Sopron és további kilenc környező település Ausztria részeként szerepel, valamint a jogszabály olyan korlátozásokat tartalmaz, amelyek alapján Magyarország gyakorlatilag nem tarthatna fenn önálló hadsereget.

Elsősorban az erkölcsi, morális hitelességünknek megfelelve kezdeményeznünk kell a trianoni békeszerződés felülvizsgálatát – mondta.

Kérdésre válaszolva erkölcsi kötelességnek nevezte a Trianon okozta igazságtalanságok eltörlését, hozzátéve, e lépés megtétele után további politikai lépésre nyílik lehetőség.

Ezek között említette a határon kívülre szakadt magyarok autonómiatörekvéseit és az esetleges kártérítést, egy másik kérdésre válaszolva ugyanakkor nagyon kényes kérdésnek nevezte az esetleges határmódosítást.

Száz év akár a magyar történelemben, akár a világtörténelemben nem jelenthet örökkévalóságot – fogalmazott, megjegyezve, jelenleg "nem biztos, hogy van erre lehetőség", esély, és nem is ez kezdeményezésük elsődleges célja.

Bármikor adódhat olyan helyzet Magyarország előtt, amikor ezekkel a lehetőségekkel élni kellene – mondta Fülöp Erik.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@Shikari: Ti barom nagymagyarok Trianon előtt sem Magyarország volt ,hanem Osztrák-.Magyar Monarchia...csak erről kussoltok mint szar a gazban...Tudjátok nyomorultak mikor volt utoljára független Magyarország??? kisegítelek seggarc...Mátyás király alatt!!!Azóta mindig megszállás alatt álltunk...erről miért nem karattyoltok???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Ezek a fiatalok jobban tennék, ha előre néznének, és nem a múlt idézésével bibelődnének, tekintettel arra, hogy egy közjogilag érvénytelen akárkik szekerét tolják, miközben felhívják a társadalom figyelmét a múlton való révedezésen akkor, amikor a schengeni határokon ki-, be lehet csórikázni!
Jozefina
A Benes dekrétumokkal szemben miért nem ilyen harciasak!!! Ez se egy 100-as társaság az biztos!!!
Sámannus
Mondjuk az oroszok nagyon szeretik a konfliktust szítani, és torockai rendelkezik annyi ügynök múlttal, hogy beálljon szarkavarónak. A muszkák piszokul szeretnének a békés európai tájakból háborús zónákat. Meg is találják mindig akik beállnak nekik zsoldosnak. Gyakorlatoznak is Erdélyben és itthon is. Ki tudja a munkásőrök is mi a fészkes fenét akarnak, hogy pufajkába bújnak. Arra minden esetre jók, hogy provokáljanak minden szinten.
Pálinkás Pál
@Shikari: Ti barom nagymagyarok Trianon előtt sem Magyarország volt ,hanem Osztrák-.Magyar Monarchia...csak erről kussoltok mint szar a gazban...Tudjátok nyomorultak mikor volt utoljára független Magyarország??? kisegítelek seggarc...Mátyás király alatt!!!Azóta mindig megszállás alatt álltunk...erről miért nem karattyoltok???
Nessy
Könyörgöm, az hogy a fidesznél természetes a visszamenőleges hatállyal életbe lépő törvény alkotás, azért 100 év egy kicsit hosszú idő. Arról nem is beszélve, hogy a környező államoknak is lenne egy két keresetlen szava ehhez az ötlethez! Ezzel az erővel visszatérhetne az Osztrák - Magyar Monarchia. Egy baj van, hogy most nincs egy Deák Ferencünk! Ugyan van pár önjelölt "haza bölcse", de azok nem építik az országot, hanem leépítik!
namihami
Hogy a Kúró Nóra (de a Túró Torta is jó) benne van ebben az ostobaságban, az már nem is okoz meglepetést.
Hogy a Fidesz néhány hasonló elmebetege is csatlakozni fog, azt előre boritékolom.
Clavigo
Qrvára unom már ezt a trianon - sztorit.,, LESZAROM !!! 2020. március,, Európai Unio..Nekem ez számít,,,,,oszt jó napot.
Clavigo
@Shikari: Téged ki kérdezett,,gyagyás ?
balos
A kiegyezés ha nem lett volna ezek a "nemzethy"seggarcok,még mindig az osztrák piacra hordanák a "tehenüket"!Érdekes,hogy a trianon is ezek miatt volt,mert már akkor is ilyen sötétben érezték magukat valakinek!
kereső
Trianont felülirta az 1947-es Párizsi békeszerződés,Magyarország jelenlegi határait abban rögzitették.Az van érvényben. Innentől kezdve ez csak egy jó duma.
Pálinkás Pál
@Shikari: Rólatok beszélek ökörpalánta...magyarkodó véglények,legalább a történelemmel lennétek tisztában...de ti leragadtatok a fehér lónál!!!
kulabombaafityiszre
@Shikari: Van egy kis bibi,te"nagy magyar".
Trianon nem is vesztheti hatályát, mert már rég érvénytelen. Egészen pontosan 1947. február 10. óta, amikor Magyarországgal aláíratták a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződést.
Ebben rögzítették hazánk trianoni határait azzal a különbséggel, hogy Csehszlovákiának juttattak három falut a Duna jobb partján. Vagyis a magyar határokat máig érvényesen párizsi és nem trianoni dokumentum tartalmazza.
24.hu/tudomany/2017/06/04/meg-harom-ev-es-lejar-trianon/
Lepényleső
A "Trianoni békeszerződés" már nagyon régen hatályát veszítette,csak a magyarok még nem jöttek rá erre.
Néhány epizód erre;- Európa térképen hol a Szerb-horvát királyság helye,
- Ahogy hol található Csehszlovákia,
- S Ukrajna hol van benne területileg megemlítve,
- S mikor,hol volt népszavazás az elszakított területek hovatartozását illetően 50 év elteltével?
Ergo;bitorolják elszakított területeinket,vezéreink meg inkább minket nyüstölnek,- nagyfiúk ettől lehetnek?
solidedge
Trianon ránk nézve valóban katasztrófa volt. Viszont a területen élők 50 %-a nemzetiségi volt akikkel igen mostohán bántunk. Számukra örömünnep volt a leválás. Amire mérget lehet venni, hogy bármennyire is nem fogadjuk el a trianoni és a párizsi döntést, a szomszédos országok békés úton a területet vissza soha nem adják. Trianon óta 100 év telt el, az elcsatolt magyarok nagy része asszimilálódott, kihalt így nem tudom mit kezdenénk például Kárpátalja 90 % ruszin, orosz, ukrán lakosságával a visszaszerzése esetén.Veszett fejsze nyele.
Gyütt Mönt
Ezektől a hazafiaktól mentsen meg a mindenható.
Yoda69
Ez a trianoni döglött ló csak szavazat szerzesre jó az 1-bitesek táborában. Érdemi haszna 0.
Erre már a fideSSes gecik is rájöttek ezért inkább a félelem keltés és a hamis hír gyártás az új taktika. Most újabban a koronavirus és a migráció összekapcsolása.
Yoda69
@Gyütt Mönt: Ha ilyen hazafiaink vannak akkor már ellenség se kell :)
csak úgy....
@Shikari: de te magyar munkakerülö! tibi-tibi...
Csizmás Kond
@solidedge: Tévedsz...ahogy a mittudomhányéves török uralom alatt sem asszimilálódott a magyar úgy ez a száz év is csak a nyomort szimbolizálja és ugy a nacionalista mint a liberális politikai feszültséget kelti.
Azt is észre kéne bvenni, hogy minél inkább magyarkodik, tisztamagyarkodik valaki annál kevesebb olyan támogatást kap ami elősegítené úgy a zunióba mint bárhol. Az igaz, hogy az akkori határokat ma már képtelenség visszaállítani viszont ha nem határmódosításról beszélünk hanem csak nyelvi, etnikai kapcsolatfentartásról ami határokon átívelő és ami nem kéne zavarjon senki olyan embert aki amúgy szorgalmazza a európai egyesülést akkor tényleg ki lehet mondani sőt ki kell mondani, hogy az olyan diktatórikus törvények ma érvénytelenek...mint ahogy a zsidótörvény,t a kommunista akármiket csak úgy szó nélkül felülbírálták és törölték.
nevemnick
Az elvi, és erkölcsi jellegű döntéssel meg kitörölhetjük a sejhajunkat, csak a feszültséget növelnénk tovább a szomszédos országokkal, amit az utóbbi tíz évben is sikeresen elértünk. Ezek a nyikhajok nem veszik észre, hogy Magyarországot délen, főleg keleten, valamint részben északon nem teljesen ,,baráti országok" veszik körül.
solidedge
@Csizmás Kond: Egyetértek. Asszimiláción azt értem amikor például vegyes házasság jön létre és a gyerekek, unokák már csak az ottani nyelvet, kultúrát művelik. Ha a magyar zárt közösség lenne akkor a népességfogyás sem lett volna akkora mértékű. Az anyaországhoz való ragaszkodásban gazdasági motívumot is érzek. A burgenlandi magyarokat mint ha nem érdekelné az anyaországhoz fűződő ragaszkodás.
Csizmás Kond
@solidedge: Azt legtöbbször a kényszer szűli és vegyesházasság mindenhol van sőt ma már nem is hbeszélhetünk házasságról de egyre népszerűbb lett hogy az anyuka másszínü kölköt fityegtet a karjában. A gazdasági befektetések meg igenis jók, ugyanis azzal, hogy egy régiót fejleszt az állam azzal úgy a régió mint az állam is jól jár, ugyanis minden befektetés értelme a jövedelem és annak mértéke...sőt az is lehet hogy az a befektetés máshol nem is volna hasznos vagy jövedelmező .
Aki Én
@Shikari: Nagyon komoly az érvrendszered, hiteles és felkészült vagy, mint mindig. Téged itt látványosan imádnak.
Az a baj veletek ,,nagymagyarnak" hazudott alakokkal, hogy nagyon buták vagytok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.