Mobilházat, mobilgarázst, munkagépeket, konyhabútort árult az egyik népszerű hirdetőoldalon egy nő. Társa szervezett be mellé olyan embereket, akik bankszámlákat nyitottak és fogadták, majd odaadták nekik az előlegként érkező összegeket. A vevők azonban nem kapták meg a megvásárolt dolgokat.

Országos csalássorozat: strómanoknak utalták át az előlegeket

Országszerte vannak sértettjei annak a csalás-sorozatnak, amelynek öt gyanúsítottját 2020. március 4-én fogták el a Békés megyei rendőrök. Egy Budapesten élő, hernádi nő hirdetéseket adott fel az egyik népszerű internetes portálon. Áron alul nagy értékű dolgokat, mobilházat, mobilgarázst, munkagépeket, konyhabútort kínált. A nála jelentkezőkkel telefonon egyeztette a feltételeket. Több százezer, esetenként egymillió forintnál is magasabb összeget kért előlegként, amit előre el kellett utalni. A telefonálóknak rendszerint azt mondta, hogy az adott dolog iránt sokan érdeklődnek, gyorsan kell dönteniük és fizetniük, ha azt szeretnék, hogy ne más vegye meg azt. Társa, egy 45 éves vilmányi férfi szervezett be olyan embereket, akik különböző pénzintézetekben számlákat nyitottak, és a nő ezekre a számlákra kérte az utalásokat. Ahogyan érkeztek a különböző összegek, a férfi a számlatulajdonosokkal felvetette a pénzt. Valamennyit adtak belőle a számlák tulajdonosainak, a nagy részét pedig maguk között elosztották.

A 45 éves vilmányi férfit 2020 februárjában elfogták. Őt a bíróság korábban elkövetett bűncselekményekért szabadságvesztésre ítélte, de a büntetése letöltését nem kezdte meg, ezért büntetés-végrehajtási intézetbe vitték. A 48 éves hernádi, de Budapesten élő nőt a békéscsabai rendőrök 2020. március 4-én, Budapesten fogták el és őrizetbe vették. Rajta kívül még egy férfit, illetve három nőt állítottak elő. A Békéscsabai Rendőrkapitányság valamennyi gyanúsított ellen csalás bűntett miatt folytat büntetőeljárást.

(police.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
lőrinc, lőrincné, garancsi meg a csúti többi strómanja még szabadlábon?
Mrfingusz
Lakatos rikárdóék dolgoztak ,csak a csuti bohócot utánozták !
Eriksson
Pár perce hívott fel egy férfihang telefonon, és vírusmegelőző csomagot ajánlott a figyelmembe.
Megköszöntem a hívását, és nem kértem további információt.
Lepényleső
Ilyen csúfságot,letartóztatták a kormánytagokat? Netán ezek nem az ő strómanjaik voltak? Más is garázdálkodhat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.