A kulturális támogatási rendszer nagy vihart kavart átalakítása miatt számos független társulat került kilátástalan helyzetbe. Számukra a Déryné Program elvben megoldást jelenthet, ám az együttműködés komoly kérdéseket vet fel. Különösen, ha a program körüli ellentmondásokat nézzük./n A Déryné Művészeti Nonprofit Kft-t 2019. december 14-én jegyezték be, éppen egy nappal azelőtt, hogy kiderült, az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatására szánt 37,4 milliárdos alapból egymilliárd forint jut a működésére. Hogy ezt mire költik, hamarosan megtudhatjuk, a Déryné Programmal kapcsolatban ugyanis a Nemzeti Színház március 9-én sajtótájékoztatót tart, amelyen a támogatásokról döntő cég fejeként Kis Domonkos Márk is részt vesz. Ez két szempontból is izgalmasnak tűnik. Egyfelől mert az Opten cégadatbázisában a Déryné Művészeti Nkft. ügyvezetője a Nemzeti Színház dramaturgja, Kulcsár Edit, és Kis Domonkos Márk semmilyen formában nem szerepel a cégadatok között. De ami ennél sokkal...

Forrás: magyarhang.org
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.