Orbán Viktornak igaza volt, és megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle – írta Christian Ortner, a Die Presse újságírója.

Ma már magától értetődőnek tűnik, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni. Görögországnak nemcsak joga, de kötelessége is rendőri, szükség esetén katonai hatalommal megvédeni határait a szabálytalanul érkező migránsokkal szemben – közölte. Christian Ortner emlékeztetett: több politikus, például a szociáldemokrata párt vezetője és a zöldpárti alkancellár is hangosan és érthetően kimondta, hogy "az EU külső határait meg kell védeni".

Az újságíró politikai szempontból tanulságosnak nevezte, hogy 2015-ben az EU-ban még csak egyetlen kormányfő, Orbán Viktor fogalmazta meg ezeket a gondolatokat, és ennek értelmében következetesen védte hazája, egyben az EU külső határait.

Ma már vitathatatlan, hogy akkoriban Orbán Viktor volt az egyetlen kormányfő, aki felismerte a problémát, helyes következtetéseket vont le, és megvalósította elképzeléseit, bár Európa a legkeményebben ellenállt. Akkoriban ugyanazt tette, amit ma Görögország a görög-török határnál: ragaszkodott a határok megerősítéséhez és szükség esetén rendőrökkel való biztosításához

- közölte Christian Ortner.

A hála nem jellemző a politikára. Az EU – azon belül Németország és Ausztria – ugyanakkor bocsánatkéréssel tartozik Orbánnak. Tartoznak azzal a beismeréssel is, hogy tévedtek, és a magyar miniszterelnöknek volt igaza

- áll a cikkben.

Christian Ortner felsorolt több politikust, aki szerinte bocsánatkéréssel tartozik: Angela Merkel német kancellárt, Werner Faymann volt osztrák kormányfőt és Jean Asselborn luxemburgi szociáldemokrata politikust.

Orbán Viktor volt az egyedüli, aki azt tette, ami a kötelessége: minden erővel megvédte a határokat – írta a cikk szerzője.

Ha Európa, Németország vezetése alatt, ugyanúgy cselekedett volna, mint Orbán Viktor, akkor az EU-ban nem erősödött volna meg a jobboldali szélsőségesség, nem nőtt volna a dzsihadista merényletek száma, és az akkori bevándorlási hullámra fordított hatalmas összegek is megmaradtak volna – közölte Christian Ortner.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

141 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@verőce21: Az vazzze... Néha körül nézhetnél ebben a rommá baszott, depressziós Tébolydában... Gondolom,,te tankolod a nem magánrepülőjét,,hogy ilyen lelkes vagy..Vagy te lehetsz a bakter,,a felsőcsutkai kisvasutnál...?.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
És mi járhat annak, akinek "igaza" van: a be nem álló etetője!!!
.
Tegye össze mindenki mind a két kezét naponta, aki nem élte át az éhínség, és az égi áldás borzalmait, amelynek mindig az ártatlan lakosság a legnagyobb vesztese, mert azok akik nem menekülnek, az életükkel fizetnek azok miatt, akik képesek évtizedekig katonásdit játszani:
.
Nem különb a XXI. század sem a többi századoknál
.
--------- A 21. század élettérháborúi a földért, a vízért, az élelemért, a ...létezésért! Válságövezetek konfliktusai és háborúi
.
www.gondolatkiado.hu/a-21-szazad-eletterhaborui-a-foldert-a-vizert-az-elelemert-a-letezesert
.
Ez olyan BEVEGYEM, NE VEGYEM BE, vegyék már be kérem, csak meg ne harapják, mert az idő bizonyítja majd be minden ácsingozónak az igazságát, miközben a VENDÉGMUNKÁSOK jöhetnek csőstől, a menekülteket pedig vízágyuk, hanggránátok fogadják
.
jointventure.hu/hir/dontottek-engedely-nelkul-johetnek-a-vendegmunkasok
.
!!!
verőce21
Orbán az egyik legnagyobb formátumú politikus Európában, ha nem a legnagyobb! Büszke lehet az a nemzet, amelyiknek ilye vezetője van, és örülhetünk, hogy felelősséggel ellátja feladatát.
Hivatásának érzi a magyar nép megóvását és felemelkedését.
Eriksson
Ezt jól megfogalmazta Christian Ortner:
"Ha Európa, Németország vezetése alatt, ugyanúgy cselekedett volna, mint Orbán Viktor, akkor az EU-ban nem erősödött volna meg a jobboldali szélsőségesség, nem nőtt volna a dzsihadista merényletek száma, és az akkori bevándorlási hullámra fordított hatalmas összegek is megmaradtak volna"
És még sok nemzetközi bonyodalom elkerülhető lett volna, ha bizonyos erők nem akarnának erőszakkal bevinni a nyugati "demokráciát" muzulmán területekre. Tűzzel-vassal, népirtással.
silber13
@verőce21: "Orbán az egyik legnagyobb formátumú politikus Európában, ha nem a legnagyobb" Térfogatra, valóban az!
kereső
Igen, orbánnak volt igaza- amikor is ellenőrizetlenül, és tömegesen rászabaditott Ausztriára és Németországra 400-450 ezer menekültet/migránst. Tényleg ezért aztán bocsánat illeti a két ország vezetőjétől. Miután mindez lezajlott orbán csilliárd áron megépitetette a 170 km keritést- hány km.hosszú európa határa?-és kivezényelte a katonákat, rendőröket védeni a nagy semmit- ja, azt a még szállingózó pár száz migránst visszatartani. Tényleg igaza van az ujságirónak, de csak azt tudom mondani, hogy neki sem a szomszédja a hülye.
Clavigo
@verőce21: Az vazzze... Néha körül nézhetnél ebben a rommá baszott, depressziós Tébolydában... Gondolom,,te tankolod a nem magánrepülőjét,,hogy ilyen lelkes vagy..Vagy te lehetsz a bakter,,a felsőcsutkai kisvasutnál...?.
csak úgy....
orbán politikai haverjai idézték elö a "migránsválságot", tudott róla ..szóval nem egy jóstehetség! azt,hogy igaza volt és most elnézést kéne kérni töle,nagy lúf..szt, hiszen kezdettöl fogva tudott róla és benne volt a buliba. putyin-erdogán nyugatot szeretné gyöngíteni, a minden magyarok viktora a hatalmát! érik a háború...
SystemError
Orbán féligazságaival az szokott a baj lenni, hogy az érem másik fele amit itthon ezen az alapon művelt az jogállam ellenes és az egyetemes személyiségi jogokkal is ellentétes volt. A nem bevándorlókat is krimiinalizálta, magnszemélyeket, politikusokat, civilszervezeteket, amiért még számolni fog a kis önjelölt diktátor patkány geci. Hogy mennyit loptak ezen alapon Lölővel és a többi gecivel majd azt is vizsgálni fogjuk. De igen a külső kerítésekkel kapcsolatban lett volna értelme...volt hozzá köze végül a magyarázáson kívül, nem... Azt kell vizsgálni, ami itthon történt és történik azóta. A porfing országunkban ez inkább műsor volt, hogy millárdokat lopjanak ezen is és médiagépezetük erős pillére legyen.
namihami
Hát ez a cikk nem volt olcsó. De a skriblernek is csak élni kell valamiből.
Sajnos a legfontosabb lemaradt a cikk végéről. A két zárójel közé tett x jel. Gyengébbek és fideszesek kedvéért: (x).
Aki Én
Azért ez erős túlzás, egyedül orbán szektájának elkápráztatására jó. Ők, ahogy láthatjuk is, mindent igazolva látnak. Hogy a kerítés mögött éppen ők rabolják ki a nemzetet, tesznek tönkre mindent, az nem is számít. Csak a kerítés, ami egyébként a schengeni határ kb. 1 %-a. Na, az véd meg baszod.
Egyébként amióta világ a világ, külön nemzetek vannak, azóta van határvédelem. Ne tegyünk úgy, mintha a nemzeti-beteg feltalált volna valamit. Arról nem beszélve, hogy ők példálóztak, mentegetőztek azzal, hogy mások is védik a határokat, mások is húznak kerítést. Igaz, talán az nem volt sokszorosan túlárazva, nem az volt a vezető propaganda anyag másoknál, hanem a valós kormányzás. De mindentől függetlenül, ez egy újságíró véleménye, akiről hamarosan kiderül, hogy orbán pénzeli :)
@verőce IQ 18: Azt tudom elképzelni, hogy nálad jobban csak Shikari fog nyáladzani. Talán vele vagy azonos értelmi szinten.
Málna
Ők is tudták, hogy Orbánnak igaza van. Csak valamiért nem állt érdekükben, hogy ezt beismerjék.
Aki Én
@Aki Én: ...közben ide is nyáladzott :)
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nagy Európa védelme közepette tízezrével engedte az Eu-ba ellenőrizetlenül a bűnözőket a letelepedési kötvénnyel. Ami az országnak sokmilliárdos kiadás, viszont szűk körüknek százmilliárdos haszon. Hogy egyéb hazaárulásokról most ne beszéljünk.
Szóval eleve rossz és téves, ha orbánt kizárólag ebből a szempontból, és nem összességében ítéli meg bárki.
kereső
Kiegészités: Igen, orbánnak igaza volt- mert miközben mindez zajlott, addig a német-osztrák adófizetők állták mindennek a költségeit- és igenis, kérjenek abocsánatot orbántól- mert nem fizették ki neki a kerités árát, hogy mégegyszer el tudja lopni. És mindeközben olyan agressziv indulatokat szabaditott fel Magyarországon, amelyre talán még nem is volt példa a történelmünkben. Ma már gyűlölünk mindenkit, mert más, mert nem úgy öltözködik, eszik, másképp tartja a kezét, mint mi.
Meg azért is bocsánatot illik kérni orbántól, hogy minden ésszerű eu-s javaslatot megvétózott, nem ratifikáljuk az isztambuli egyezményt, mert minden bántalmazottra vonatkozik- nem csak a fehér, hetero nőre/gyermekre, hanem a migráncsra IS!.
Ilyen hülye hogy lehet valaki ujságiró léttére, vagy van az a pénz???
RonaGyuri
Bocsánat! Hogy egy ilyen ócska retardált tróger ennek a jobb sorsot remélő országnak diktátora lehet! =))
SystemError
@Clavigo: Még az is lehet, hogy ő tankol...:)

mfor.hu/cikkek/vallalatok/hatalmasat-kaszalt-a-kovert-repteto-ceg-tavaly.html

Kis adalék a cikkhez:

A Propeller.hu a PS Online(IKO média)-é, ennek tulajdonosa a "a Mangusta Invest SA."

"Az Országos Vérellátó Szolgálat mellett azonban már jelentős vevői is vannak még a társaságnak, mint az a kiegészítő mellékletből kiderül, az viszont ezekben az esetekben is rejtve marad, hogy nekik milyen mértékű gyarapodás köszönhető. A dokumentumban jelentős partnerként tüntették fel a vérellátó mellett:

az AOG Solution Kft.
és a Mangusta Invest SA.

A két társaság közül az utóbbi, luxemburgi székhelyű társaság az érdekesebb. A Rákosi Tamás tulajdonában lévő Mangusta Invest egészen mostanáig ugyanis a TV2 csoport műsorgyártó partnerének, az IKO Holdingnak volt 49 százalékban a tulajdonosa, illetve harmadrészét birtokolta a hazai televíziós hirdetési piac egyik legnagyobb reklámértékesítő vállalatának, az Atmedianak. Rákosi részét nemrég a Hunmedia Befektetési Zrt. vette meg."

Szép napot!:)
SystemError
@Shikari: Ha nép nyer, te másnap nem leszel itt ezt mindannyian tudjuk bérenc. mentek vissza román, svéd picsába ahonnan béreltek benneteket
SystemError
@Horizont: Nagyon apró kukija lehet a "fiúnak"
csak úgy....
@SystemError: ha orbán nyert,akkor sem! gondolod szükségük lesz még a kreténekre?
SystemError
@csak úgy...: a forró vadpajtásokra mindig szüksége lesz Orbánnak, ez a "sejtezés" óta tartó maffiaszervezet, csak Kubatov néha újraszervezi új vonulatok jönnek. Ezekkel az lesz a baj, hogy szociálisan sérült beteg kisgyerekekből verbuválták, akik majd túltolják, mint "apa"... Én már eleve azt sem értem, hogy minden demokráciában van ez a szociális selejt szélsőséges sértődött mást okoló nyomorék, de ez minden szimpatizánssal együtt néhány százezer... Szerintem ahogy ezek itt is viselkednek látszik, hogy bajt jelentenek majd a fidesz "átlag" szavazóbázisának megőrzésében még, ha azok sem túl okosak...:) Viktor egy ideje szerintem kényszerpályán mozog, amin diktátor szokott egy idő után. Ennek a félig Kubatov, félig munkakerülő szociopata egyvelege ez az orosz típusú náci network... Ez kiderülne, hogy dróton mozgatja őket valaki az nem tetszene még a féleurópai magyaroknak sem :)
luiz
De még az is felróható orbánnak, hogy előtte nem védte a határt, sőt INGYEN utaztatta európa belsejébe az ellenőrizetlen emberek százezreit
SystemError
@Shikari: Megint rázod azt az apró pattanást a lábad között? :)))))))
verőce21
Szeretnél komplett idióta lenni?
Imádj minden önpusztító elmebeteget, kábítószer élvezőt, alkoholistát, lecsúszott hajléktalant, nemi átalakító műtétet követelőt!
Gyűlöld a normalitást, a prevenciót, a csipszadót, a dohányzást korlátozó intézkedéseket, a sportot, mert neked alapjogod az önpusztítás és ezek helyett követelj orvosokat, kórházakat, CT-ket, lélegeztető gépeket!
Összegezve, legyél “progresszív és haladó” lipsi!
verőce21
@Shikari: Hadd évődjenek, úgysincs más szórakozásuk, mint fotelforradalmárt és gyűlölködőt játszani, mert nem tudták önmegvalósítani magukat. Hiába váltottak mindig identitást...

Ha fordulna a politikai szellő, most is köpönyeget váltanának és szidnák az új hatalmat.
Ismerjük ezt a fajtát. Volt náci, nyilas, majd önhatalmúlag kinevezte magát karszalagos rendfenntartónak, aztán kommunista lett, pártszolgálatos, pufajkás, majd liberálnyik...
division
@RonaGyuri: Amennyiben diktátor lenne te és még jó néhányan már régen nem irkálnátok itt. Azt sem tudod mi az a diktatúra.
Bocsánat, hogy ennek a jobb sorsra érdemes országnak egy ilyen matematikusa is van:-)
kokopelli
@silber13: A formátum nála oldalról nézve egy rosszulöltözött "A0" elqrt pauszpapír!
verőce21
@Clavigo: (12:19) Térítsen észhez Téged a prímszámos Degenerált Kígyózó, teljes élményével! :)
verőce21
2015-ben csak Orbán ismerte fel a határvédelem fontosságát, és ezért az Európai Unió bocsánatkéréssel tartozik a magyar kormányfőnek!
SystemError
@verőce21: Látszik, hogy van közöd a médiához és a marketing, manipuláció nyelvéhez, de egyben kiégett is vagy.Nagyon kreált, kitalált a szöveged bro! Ez levágós! :))) Rakódhatott volna több rád, gondolom még te is a Pannónia Filmstúdió kreatív világában nőttél fel...:)

Nézd segítek, ezt a képet kerested:
www.youtube.com/watch?v=PgsfVJMWL0E
kokopelli
@SystemError: A jóképességű pongyolás homo? Trafikért mindenre képes!?.(;-))
verőce21
@SystemError: éjjel – nappal Pride!
- LMBTQ diktatúra, érzékenyítés az óvodákban,
stb.
Ezt szeretnéd? @silber13: Válaszd az Életet!
Aki Én
@division: Szerintem te nem tudod mi az a diktatúra. Először is, a diktatúrának több fajtája van. Ami nálunk nincs, az a totális diktatúra, mint pl Észak-Koreában. Ilyet ma már Európában nem lehet megteremteni, mert látjuk a környező államokat, nincsenek elzárva a külvilág hírei...
Vannak az un. puha diktatúrák, mint a miénk is. Itt is egyszemélyben dönt a vezető, mindent személyes irányítása alatt tart, vagy legalábbis próbál tartani, rátelepszik a médiára és csak szűrve közli a híreket, a neki kellemetleneket egyszerűen elhallgatja, az ellene szólókat, kritikusait megfélemlíti, ellehetetleníti, a kritikusait egyszerűen kizárja a médiájából, sajátjaként kezeli a közpénzt és a közmédiát, választott ellenzéki politikusokat egyszerűen kitilt a közmédiából, leépíti a jogállamot, maga alá tereli az ügyészséget, és megszünteti a fékek és ellensúlyok rendszerét...
Ez is diktatúra, még ha nem is a legkeményebb. Amit ti neveztek diktatúrának, az legnagyobb sajnálatukra itt már nem megvalósítható.
36
Szép gesztus, de Orbán csak tette a dolgát, amíg mára,-öt év elteltével- a görög rendőrök, katonák és civilek jól el nem verték még az NGO-k képviselőit is, hirtelen észbe kaptak.

Bár én gyanakvással veszem ezt a beismerést. Szerintem a Korona vírus és annak egészségügyi, gazdasági következményei, a britek távozása és egy lehetséges NATO-Oroszország háború, rákényszerítette a "tisztelt társaságot" hogy most lépjenek, "Illiberális" irányba. Azért csak hozzáteszem, az EP intézményeibe karantén miatt nem léphet be külföldi, nem tisztviselő látogató, csak a kis Greta Thunbergel tettek kivételt a hét elején, mert ugye ő, zöld(vörös). Pofátlan képmutatók ezek, továbbra is!

Egyébként a magyar határőrizet eddigi költségeit mikor méltóztatnak megtéríteni? Csak mert a görögöket most dobják meg 700 millió euroval. Persze ők jó IMF ügyfelek...

Csak óvatosan, továbbra is!
Eladott Ország
@Shikari: Ha Magyarországra jössz még bevándorlónak is hülye vagy.
static.keptelenseg.hu/p/4dc41dd43cd7f8a4fc6b22353e3e004f.png
Orbán és David Cameron párbeszéd:
- Hozzátok is menekülnek ezek a közel-keletitek a háború elől?
- Hozzánk a közép-keletiek menekülnek előled.
m.cdn.blog.hu/sz/szeka/image/orban1.gif
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Folkt.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2019%2F11%2F78453837_530456787806923_6105713061178376192_n.jpg&key=woqz4vbR1DPCvjPnu1JkjQ
verőce21
Szeretnél komplett idióta lenni?
Imádj minden torzult nemi identitást, minden bűnözőt, minden elmebeteget, minden deviánst, minden tudatmódosítószer függőt, mert nekik alapvető joguk ilyennek lenni.
Gyűlöld a nemzetet, a családot, a rendet, a sportot, a kiválóságot, a fehér-hetero-keresztény férfit és nőt és persze Orbánt!

Egyszóval legyél “progresszív és haladó” lipsi! -
De akkor lehet, előbb-utóbb el kell innen menned! :)
Aki Én
@verőce IQ 18: ,,Ha fordulna a politikai szellő, most is köpönyeget váltanának és szidnák az új hatalmat.
Ismerjük ezt a fajtát. Volt náci, nyilas, majd önhatalmúlag kinevezte magát karszalagos rendfenntartónak, aztán kommunista lett, pártszolgálatos, pufajkás, majd liberálnyik..."
Csak az a szép zöld gyep..., akarom mondani kettős mérce, az fog nagyon hiányozni.
Te megint nem tudod miről beszélsz. De mutatom:

www.youtube.com/watch?v=roch3_SatNE
verőce21
(14:18) Mert jönnek helyettetek, európai, normális értékrendet követő és elfogadó telepesek, Orbán (a nemzethy) oltalma alá. :)
Aki Én
@verőce21: Remélem fotót nem teszel közzé az élvezetedről, te beteg fasz. Hogy lehet valaki ekkora buta segg?
verőce21
@Aki Én: (14:19) Szellemi öngyilkosság részedről amit csinálsz!
A mocskolódás, rágalmazás pedig mind visszaszáll terád! Ne felejtsd el!
justhpeter
Amikor Simicska azt mondta, hogy Orbán 1 geci elfelejtette, hogy tolvaj is.
verőce21
@Aki KretÉn: Általad, (14:27)-re dettó ez a válaszom!
kokopelli
@SystemError: ...die Presse? Egy nyugati kisváros heti reklámlapjai magasabb példányszámmal jelennek meg,
mint ez a "majdnemújság"!Milyen labanc az,aki tapsol annak,hogy valakik az országára eresztették a "migriket"?
Lehet,hogy azért olyan alacsony a megjelenési lapszámuk is? (;-))
verőce21
Háááááááá...Hááááááááááááá...Háááá...!
Ébred Európa, hála Orbánnak!
csak úgy....
@SystemError: 13:34 a @Shikari: féle egypártrendszer hívök,elöbb kezdenek majd vinnyogni,mint azt te gondónád,mikor már nem jön a "jó munkádér átutalás" fideszéktöl..
division
@Aki Én: Már megint jöttél kiokosítani, mi van veled, újabban nem dolgozol? Reggeltől estig itt írogatsz, osztod az észt folyton. Fizetnek is érte vagy csak az unalom az oka?
verőce21
@Eladott Ország: Jó, hogy jössz! Orbán maga a rend, a szabadság!
Aki Én
@division: Mellébeszélés helyett elmondanád miben tévedek?
csak úgy....
@division: aztán ezt a fizetséget töled is vissza lehetne kérdezni,te mindenre vállalkozó óvóbácsi...
verőce21
@Horizont: Szerbián a 2015-ös migránsválság idején több, mint egymillióan haladtak át. Most mérlegeli, hogy lezárja a déli határát kerítéssel.
Pedig annak idején ők is menekültek, de csak ide Magyarországra. Fél szegedi lakótelep lakásait vásárolták fel. Orbán igazsága itt is bekövetkezett!
Te miben kétkedsz? Hogy Gyöngyösön, a magasház hatodik emeletére nem jutnak fel? :)
Aki Én
@verőce21: 14:27 A mocskolódás, rágalmazás??? Mert mutattam egy tényközlő videót? Látom te sem tudsz mit kezdeni vele.
SystemError
@division: Tudjuk milyen volt egy diktatúra pár száz éve, száz éve és az elmúlt évtizedekben. Diktátor oldalon is több az eszköz a technológiai boom miatt. Mást ne mondjak hálózatok...:). Amúgy is sokkal hatékonyabbak az úgynevezett puhadiktatúrák, amolyan mátrix jellegük miatt. Persze ezen rendszereknek modern, modell alapú technológiai felfogásban kell működniük, hogy vezérelhetők/monitorozhatók legyenek és egyben azt a célt is meg kell valósítaniuk, hogy kivülről ne látszódjanak a fiktív működés jelei...:) Szóval ezek a puhadiktatúrák látszatra demokratikus működést mutatnak kifelé, a baj csak az, hogy a háttérben nem az törénik,mint ami a külső valóság, törvények, számlákra írt összegek... Ugye ugye:))). Így már biztosan belátható, hogy a puhadiktátornak sem érdeke legyilkolni a fél országát és a tevékenységére irányítani a figyelmet. Vannak szavazók persze szavazók, akiknek erkölcsi szocializációjába burkoltan ugyan, de belefér a politikai alapú tisztogatásokra való utalgatás, de szerencsére egy saját érdekeit jól felfogó modernkori diktátor már manipulál a kényszerítés helyett.

Ettől még a puhadiktátorokra is a több ezer éve leselkedő buktatók vonatkoznak. Mégiscsak diktátor és ebben a létében, tevékenységében sok kellemetlen helyzet adódik, amit meg kell oldani,fel kell dolgozni "pszichésen" is...:). Nem lehet könnyű amúgy, ha az ember belegondol mik lehetnek!!! Az hogy diktátor nem derülhet ki és egy ekkora "szervezetben" egy idő után ennek bármekkora ára lehet. Lényeg, hogy a csontváz ne dőljön ki... Lesznek is, vannak is már dolgok, amik soha nem derülhetnek ki tudjuk jól. :)))) Ezen a ponton szokott a hangulat mégis elbaszodni, mert jön a gyanús kényszer, erőszak, ideológiaterror, agymosás időszaka a számukra kényelmes közeg megteremetése érdekében. Ez viszont már nem ugyanaz az a "szerelem" a fideszeseknek sem már, mint az elején...:)
division
@csak úgy...: Te is nagyon hiányoztál már...
verőce21
@Aki Én: (14:48) Te Kretén, én a magadból kivetkőző állattal nem tudok mit kezdeni, te Feri, te Feri!
Számolj el magadnak vele!
Az, hogy megpróbálsz kioldalazni a válaszom elől, csak a jellemtelenségedet mutatja ismét!
verőce21
@Horizont: "2015-ben teljesen más volt a világ is..." - és Te is más voltál, mert a kerítés ellen írogattál!
csipetke
Mi pedig megérdemelnénk,hogy orbán,és a milliárdosra gazdagított pereputtya,haveri köre bocsánatot kérjen tőlünk,a néptől,akik pénzét (Eu-s,vagy közpénz) hülyeségekre költötték (veszteséges kisvasút,felesleges stadionok) ahelyett,hogy az ország boldogulására,felzárkóztatására invesztálták volna.A lenyúlt százmilliárdokról már ne is beszéljünk.Van tönkretett egészségügyünk,hogy az oktatásról már ne is beszéljünk..A fidesz kommunikációjával ellentétben Európa utolsói közt vagyunk,pontosabban csak Bulgária van mögöttünk.Tíz éve nyomorítják az életünket,de még mindig az előző kormányra mutogatnak,mert nincs elfogadható magyarázatuk,hogy mijaf@szt csináltak 10 évig. Akinek esze,és lehetősége volt rá,elhúzott ebből a lerabolt,tönkrevágott országból.
csak úgy....
@verőce21: neked még mindíg a kedvenc nótád,hogy a pártal a néppel egy az utunk?
gondolkodás nélkül?
csak úgy....
@division: 14:54 na ne mond!? ha sonkan vagyunk neked,akkor miért nem vonulsz kolostorba?
division
@csak úgy...: Nyugi, igaz, sokan vagytok, de nem elegen:-))
SystemError
@Shikari: @verőce21: @Durbincs: Tegnap ránéztem a vadhajtásokra, hogy mi folyik ott. Képzeljétek pont az általatok említett témák,szimbólumuk, jelzők szóhasználatok pörögnek...Ugyanez a fizetett csaholás megya fidesznek, hogy 4/5 lesz és uhhhhhh Orbánka.

Nem értelek benneteket, akkor miért az itteni közeget érzitek számodra megfelelő közegnek? Egyes esetek napi! Tudjátok a szociológia az olyan viselkedésű embereket, akik nem a számukra pozitív visszacsatolást nyújtó közeget keresik elmebetegként írja le... Szerintem józan paraszti ésszel is nehéz ebbe belekötni ...:)

Akkor mi van , betegek vagytok vagy valami más van a háttérben?
csak úgy....
@division: nyugi-nyugi, -sok lúd disznót gyöz!
Aki Én
@verőce21: Megint az van, ami szokott lenni. Másra tolod a bűneiteket, jellemzőiteket, aztán mikor szembesítenek a hazugságaiddal, csak pislogsz, meg mellébeszélsz.
De látom, ma is kapod az ívet rendesen. Téged itt is imádnak, bohóc.
SystemError
@verőce21: 14:34

"
Háááááááá...Hááááááááááááá...Háááá...!
Ébred Európa, hála Orbánnak!
"

Hallod ebben az a legviccesebb, hogy az első sor nagyobb psycho, mint a többi
csak úgy....
@SystemError: csodálkozol? a csordának még míndíg ez a kedvenc nótája,hogy...
www.youtube.com/watch?v=dMfP3tcIbhc
Sámannus
Küldeni kell ennek a szerkesztőségnek egy szállítmány rothadt narancsot, és egye is meg, és teljenek el vele.
Rockxy
hümmhümm kéremszépen
a zorbánt gyűlölni kell, mert valakik úgy döntöttek, hogy mindegy mit csinál, mindegy mit mond, vagy nemmond, sapka, sál, kabát vanrajta, nincsrajta, ki kell nyírni, mer a lámpavas üresen áll.
ércsük, elftársak?
zümmzümmzümmm
Pálinkás Pál
@kereső: ha jól emlékszem...és szerintem te is...jó páran javasolták már akkor a fegyveres erők bevetését,amire ti libsik tajtékzottatok!!! és mégis az lesz a vége,mert marhák,ti most kezdtek rájönni arra ,amit mi annak idején mondtuink,hogy nem kell ez a sok selejt Európába!!! Mézesmadzagot mutogattatok a sivatagi cigányoknak,akik vérszemet is kaptak...menj csak fel bármelyik videómegosztóra..és láthatod mi történik a görög határon...talán szerinted úgy kell menedéket kérni ahogy ezek az állatok csinálják??? aztán csodálkoztok hogy már a görög lakosság is veri őket...a sok jogvédő köcsög menekül Leszboszról,ahol eddig a pofájukat járatták!!!
csak úgy....
@Rockxy: ha regélnél a hirtelen gyarapodott,méhszaros haverról is,meg a tehetsegges vörü,akik már akkor királyfik vótak,mikor még az apóst meg sem koronázták...
fahrenheit451
Azt senki nem mondta, hogy a németek közt nincsenek hülyék - főleg, amikor tör előre a szélsőjobb mindenhol világon...
csak úgy....
@Pálinkás Pál: vérengzös vagy te pali és nem pálinkás ...
Pálinkás Pál
@csak úgy...: semmi vérengzés nincs ebben...csak tény...vagy bevetik a fegyvereket,vagy Európa elesik...nincs harmadik választás..!!! Mert ez a horda önként sosem megy vissza!!!
fahrenheit451
Arra lennék csak kíváncsi, ha egy Orbán-típusú ember irányítaná Németországot (az ő hazáját, ahol él), és megtenne mindent, amit Orbán Magyarországon, akkor mi lenne a véleménye?
Szerintem máshogy fogalmazna Orbánnal kapcsolatban. Nem, kicsit. Nagyon !!!
Annyira nagyon, hogy az én "anyázásom" matiné lenne az ő kirohanásaihoz képest - amikor a jogot, szabadságot, demokráciát kérné számon a saját külön bejáratú kedves vezetőjétől.

Más f@szával könnyű verni a csalánt, te faszkalap!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: te gyerekek,nök és öregek közé is lövetnél?
Pálinkás Pál
@csak úgy...: ravasz kérdés...nos ha megnézed a támadó videókat a határon,én csak hörgő fiatal majmokat látok...nem látom hogy gyerek,vagy nő dobálná a proknikat a határőrökre,rendőrökre...ugyanolyan vagy mint az Al Jaziraa...azok is megkeresik a tömegben azt az egy ezreléket.../bociszemű gyerek,nő/ és azt mutogatják...visszatérve a kérdésedre,linkelj valami olyat ahol a gyerekek ,vagy a nők támadják a határt,utána megbeszéljük!!!
Eriksson
Van egy régi-régi, 2015-ös cikk az előzmények megértéséhez:
www.blikk.hu/aktualis/politika/durva-orban-egy-listan-az-isis-terrorvezerevel/grjwx8r
Azóta nagyot fordult a világ...
silber13
@Shikari: Ez az " É.D.M.Á." effektus! Persze nem tudod: az " ÉHES DISZNÓ MAKKAL ÁLMODK " rövidítése!:-))))
kereső
@Pálinkás Pál: Tudod Pali, Te annyira elvakult gyűlölködő vagy, hogy én ezzel nem tudok mit kezdeni.Sajnos sokan vagytok. Úgy gondolom nekem "libsinek" egyetlen bűnöm van a szemetekben. hogy embernek tekintem őket- mig ti nem. Még ezt is megtagadjátok tőlük. Lelketek rajta. Összemostok mindenkit--mindenkivel,teljesen mindegy, hogy az egyetlen xaros életét menti, nem akar ágyútöltelék lenni-és a gyermekeit sem szánja annak, vagy csak éppen gazdasági migráns.Mert azért a kettő nem egy. Lőni fogtok? Válogatás nélkül, gyerekre, nőre , öregre fiatalra? Miért nem azokra haragszol, akik előidézik ezeket a helyzeteket? Miért nem erdogánra haragszol aki a kegnagyobb pénzelője volt/van?? az ISiS-nek, a terroristáknak- akik elől menekültek ezeknek az embereknek nagy része. Törökországban, az a 3 millió mind szir. Sziria a háború kirobbanása előtt a közel- kelet egyik legélhetőbb országa volt, fejlett gazdasággal, oktatással, eü-vel.
Na de hát nem akarlak én téged meggyőzni, nem érdekelnek a tények titeket.
Pálinkás Pál
@kereső: még igazad is van...azzal az elenyésző kb 3-5 %-al aki valóban az életét menti...és a többi??? még a törökök szerint is az állítólag országukat elhagyó migránsoknak kb ötöde volt csak szír...tehát ha ezt igaznak veszem/nem az/ akkor is öt emberből négy gazdasági migráns,persze csak papíron,mert dolgozni egyik sem szeret!!! És csak úgy halkan kérdezem ,miért Európának kéne megoldani ezeknek a gondját??? Főleg hogy ilyen szépen kérik!!!
kereső
@Pálinkás Pál: Nem tudom honnan származik az információd, maguk a trökök, az ensz, az eu egyöntetúen állitják, hogy a Törökországban menekülttáborokban élő több mint 3 millió ember- szir., akik jobbára 2015 óta élnek ott.Akik migránsok, azok a földközi tengeren át jönnek Európába- Olaszorszzág, Franciaország, és Spanyolország irányába.Jönnek Afrikából- érdekes ezek az országok kkezelik a helyzetet, nem óbégatnak, és nem szitják a gyűlöletet. Viszont nem is engedik szabadjára őket- ellátást kapnak táboron belül(normálisan), de nem szabadok., és ma már egyre többen vissza is mennek a hazájukba. A franciák katonaságot vezényeltek É-Afrikába, hogy még kevesebben jussanak át. Persze az embercsempészek dolgoznak- na őket is lekapcsolják, és nem ússzák meg ejnye-.bejnyével. Itt meg, a balkánon virágzik az embercsempészet, a törökök viszik a primet-és nem igazán hallani,hogy egyet is lekapcsoltak közülük. Minden esetre nagyon kilóg a lóláb- szerintem 2015-ben is szervezték az útrakelést, csak nem Soros, hanem mások.
teuton
@kereső: Felesleges azzel a bepalinkazottal vitatkozni, nezd meg, milyen stilusban es miket ir. Minden amit mond, az ugy van, de egyetlenegy leellenötizhetö valos adat, teny nincs benne. Azt sem tudja, ki a menekült, ki a migrans. Szerinte mindegyik gazdasagi migrans, hol afrikainak, hol pakisztaninak mondja öket, de meg azt sem tudja, hol vannak ezek az orszagokk a terkepen. Olyant meg, hogy Genfi Egyezmeny, nem is hallott, nemhogy mi all benne... Az erdekes csak az -persze erröl senm akar tudni!-, hogy 2 millio allitolagos illegalis migrans kapott Europa valamelyik orszagaban menedek/tartozkodasi jogot, mint elismert menekült.
Azt mar meg sem emlitem, hogy azt kiabaljak, hogy ha dolgozik (mert mint menekült joga van ra!), akkor elveszi masok kenyeret, ha meg nem (mert amig a statusza nem elismert, addig nem szabad neki!), akkor meg csak segelyböl elösködik. Eszervekkel, hogy egy illegalis nem kap semmilyen cimen segelyt, nem jutsz ezeknel elöre...
Clavigo
@Shikari: Otthon fenyegetőzzél,,kicsi bozgor...mikor anyád nem szolgál ki elég gyorsan a cujkával...Kicsit vegyél vissza az arcodból,,,oláh.
SystemError
@Shikari: Az, hogy szociológiai értelemben elmebeteg a viselkedésmintád, azt ez nem magyarázza, amit írtál Nem arról szól a dolog, hogy miben hiszel, hanem a visszacsatolásról és annak közegéről. Értetted te azt, csak valamit írni kellett. Meg hát tudjuk a diagnózis akkor élne, ha valóban szuvenír személyiség lennél és nem alakítanál.. Pusztán a természetellenes viselkedésmintára mutat rá a dolog...:) .
SystemError
@kokopelli: Hogy korrektek legyünk én úgy tudom a "Die Presse" Ausztria egyik vezető "liberális" sajtóterméke. Az, hogy ma hány eladott lap van nyomtatott sajtóban irreleváns. Nézd meg a HVG-t mondjuk, hogy mennyit adnak el és hányan követik vagy fizetnek elő online...Másrészről egy egy vélemény hangzott el politikustól, azért ezt nem magasztalnám fel. Legyünk korrektek a külső határvédelemnek lett volna értelme, azzal szemben amire Orbán használta ezt az egészet és használja a mai napig...
csak úgy....
@Shikari: baxod tibi! akkor a szilárd nézeteid tltják,hogy keress végre magadnak munkát!? persze te mindenkiröl mocskolódhatsz,mert te csak egy rühes munkakerülö ...,logikus..
SystemError
@csak úgy...: 15:16

Pont most hallgattuk a gyerekkel a Ludas Matyi hangjáték változatát. Örökzöld, de most igazán aktuális!:)
www.youtube.com/watch?v=NRrL4SvR_y0
csak úgy....
@SystemError: Die Presse-68.079 Exemplare-0,315 Mio. Leser
SystemError
Amúg ymég az jutott eszembe, ha véletlen kiderülne, hogy Putsin-Orbán-Erdogan tudatosan politikai célokra használá menekültválságot, olyannyira, hogy a menekültek Europára engedése egy kotta alapján zajlik most, hát hogy is mondjam, akkor örökké egy szélhámosként tartanák nyilván. Persze most is ez az átlag EU véleméy róla
csak úgy....
@SystemError: a három terror? ...,állítólag soros kottából zenélnek!
libellle
viktor orbán pedig kérjen Europától bocsánatot. Ezenkivül fizesse meg az összes felmerült költséget a privat, töllünk ellopott vagyonából. Vedte volna a határt- ami kötelessege lett volna- mielött beengedte Magyarországra a 450 000 menekültet akit kesöbb áthajtott Austrián keresztül az egész Europába.
libellle
@kokopelli: "!Milyen labanc az,aki tapsol annak,hogy valakik az országára eresztették a "migriket"?
Lehet,hogy azért olyan alacsony a megjelenési lapszámuk is? (;-))" viktorka már ugy gondolta, hogy " was Kostet die Welt" neki, irat jó pénzert egy cikket magáról. Mir érdekli a kiadót hogy miket rendel meg a kunde lényeg, hogy fizet. Es definitiv ez a cikk nem volt olcsó, na vegül is valamiböl élni kell
.diepresse.com
BeschreibungDie Presse ist eine überregionale österreichische Tageszeitung, die zur Styria Media Group gehört und gemäß ihrer Blattlinie eine „bürgerlich-liberale Auffassung“ vertritt. Wikipedia
Veröffentlichung: 1946
Auflage: 80.000 (2013)
Verkaufte Auflage: 68.079 Exemplare
Redakteur: Rainer Nowak
Verlag: Die Presse Verlags-Gesellschaft m.b.H. & Co KG
Reichweite: 0,315 Mio. Leser
libellle
@csak úgy...: hahahaha pontosan pont ennyien olvassák.
Pálinkás Pál
@teuton: te kib@szott okosnak képzeled magad,pedig igen hülye vagy!!!mint mondtam,a Genfi egyezményt nem ilyen invázióra találták ki...hanem valóban az életüket mentők megóvására!!! Ezek meg nem azok...De tegyük félre ezt...te valóban elhiszed hogy csupa életerős majom futva menekül a baj elől,asszonyát,gyerekeit otthon hagyva??? Igen furcsa elképzeléseid vannak a helyzetről...ha meg így lenne,akkor ilyen szeretteit hátrahagyó nyomorultakra még kevesebb szükség van!!
1magyar
@tudode: A menekülteket azoknak kell eltartani akik beleavatkoznak az életükbe és földönfutóvá teszik őket!
simmering73
Mennyibe került ez a megrendelt propaganda anyag?
kereső
Senkinek nem tűnik fel, hogy ma már "nincs migránskérdés" riogatás szintjén sem a magyar kormány kommunikációjában? Orbán viktornak ez a legutóbbi húzása, karöltve a diktátor társaival- belöttyentette a száján a xart.Már nem is nyakig ér neki. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy orbán nyakig benne volt ebben az akcióban.És emberek isszák meg a levét. Mit nekünk a Genfi egyezmény az emberi jogokról,az csak addig él ezek szerint, amig a mi jogainkról van szó. Cenzúráznak?-elhallgatnak?- egyetlen szó nincs arról magyar oldalakon, hogy mi történik valójában a görög-török határon.Milyen humanitárius válságnak nézünk elébe -és ez akkor is igy van, ha most egész Európa becsukja a szemét. És a NATO is becsukja a szemét- hogyne csukná, hiszen a két legnagyobb USA, Törökország alapvetően bűnös a kialakult helyzetben.És én sajnálom az embert!!, aki mindennek elszenvedője.
tudode
@1magyar: .
Azt nem tudni, hogy azok az országok, akik beleavatkoznak a klf. országok polgárháborúiba volt-e példa un. jóvátétere, hasonlóan az I., és II. világháború után, mint pl.
.
----- Magyar jóvátétel a II. világháború után
.
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/magyar_jovatetel_a_2_vilaghaboru_utan/
.
Úgy tűnik, hogy az újkori MENEKÜLTEK így jártak, örüljenek azok, akiknek az életük megmaradt!
Lepényleső
Sztálin is megvédte az ország határait,mégsem hallottam arról,hogy köszönetet mondtak volna neki kortársai,
Főleg azok nem akik a határon belül éltek,- hacsak fejükhöz fegyvert nem szegeztek?
verőce21
@Horizont: Azt írtad, hogy minek/nem kell kerítés!
Ne beszélj itt mellé, hogy "soha nem írtam azt, hogy jöjjenek a migránsok." Hülye!
verőce21
@csak úgy...: @libellle: A 315.000 olvasó az manapság sok egy nyomtatott sajtóterméknél!
Plusz legalább ötször annyian olvassák online!

Szemét migránssimogatók vagytok, eddig is bizonyítottátok! Plüssmacit nyertetek! :)
ómió
Pedig "haladóink" annál dühödtebben hazudják az ellenkezőjét!
Qqberci
Lássuk csak a teljes történetet:
Habony valamelyik samesza ír egy levelet a Die Presse-nek amiben Orbánt dicsőíti.
A Die Presse az olvasói levelek között közli a cikket.
A cikk végén a szerkesztőség finoman, de határozottan közli, hogy ez nem az ő véleményük:
img.index.hu/imgfrm/1/8/2/4/MED_0015981824.jpg
Ennek ellenére itthon megy az örömködés, hogy "már a die Presse is megírta"...
libellle
@verőce21: file:///C:/Users/user/Desktop/MED_0015981824.jpg. Ellehet az közönség beirását is olvasni. Remélhetöen sok pénzt kert ali babától azert a hülye cikkert. Ugyanis meggyözödésem, hogy egy jó ideig mellözve lesz mint irka-firkasz
verőce21
@libellle: Attól még vagy 315 ezer ember olvasta el, plusz vagy egymillió az interneten, hogy csak az olvasói levelek között jelent meg. Ne örömködj!
Az olvasói leveleket még többen is olvassák, mint általában a napihíreket.
Plusz most még Magyarországon is! Minél többször szellőztetjük felszínre a témát. :)

De jól elárultad magad egyúttal, hogy Németországban nincs sajtószabadság!
"meggyözödésem, hogy egy jó ideig mellözve lesz mint irka-firkasz"
kokopelli
@libellle: ...a "Reichwerte 315 000 olvasó" az tényleg sokat mond!? Eldobom magam!! (;-))
Nem olvassa,hanem csak az elérhetősége lenne annyi olvasóknak! (a megjelenő 60 000 lapból!)
Itt jön be a statisztika és a bikini hasonlatossága,hogy csak a lényeget takarják el!))
kokopelli
@SystemError: Én az ő nyelvükön kerestem ki az újságról írottakat!
1./ liberal,aber "bürgrlich" (polgári) liberális! (;-))
2./ 60 000 példány naponta ...stb! (;-))
teuton
@verőce21: Az analfabeta irogat... "315ezer ember olvassa" Hol all az, hogy 315ezer olvassa??? Te meg magyarul sem tudsz, nemhogy nemetül! 60000 peldany, ezt kb. 10000 ember olvassa! A mi helyi, regionalis ujsagung 35000 peldanyban jelenik meg, kb. 20 km-es (!!!) körzetben. 30 km-re meg soha nem is hallottak rola, ott masik ujsag van. A "Reichweite" kb. 160000 olvaso. Szerinted hanyan olvassak VALOBAN???
Miert pont ez az EGY ujsagiro EGY cikke lett kiemelve, mikor NAPONTA legalabb 10 masik Orbant elitelö jelenik meg a nemzetközi sajtoban?
teuton
@verőce21: Irod: "...Németországban nincs sajtószabadság!" Talan mondj nekem EGYETLEN nemet ujsagot, amit a kormany, vagy valamelyik kormanyparti oligarcha iranyit, vagy a tulajdonosaa? Es mondj nekem EGYETLEN magyar megyei lapot, amelyik NEM kormanyparti oligarcha tulajdona!
verőce21
2015-ben csak Orbán ismerte fel a határvédelem fontosságát, és ezért az Európai Unió - azon belül is, Ausztria és Németország - bocsánatkéréssel tartozik a magyar kormányfőnek!
libellle
@verőce21: a te kormányföd Darf uns am Arsch lecken. csupán egy idezet a Götz von Berlichingen úrtol. Te pedig ezt a hülye irást is reszben fizetted amit orbán megrendelt.
libellle
@verőce21: Háááááááá...Hááááááááááááá...Háááá...!
Ébred Európa, hála Orbánnak! oha, ki gondolta voalna, hogy mindig van uj a nap alatt. szerinted Europa EGY emberböl áll. De hogy megnyugtassalak, amennyiben a wirted ujra beenged akárkiket azokat meg is fogja tartani. Ugyanis sem az osztrakok sem mi nem fogunk egyet sem beengedni onnet. Ugy hogy már készülhersz hozzád és masik barátodhoz -barátnödhöz 20 föt fognak beszállásolni te pedig a tyukokkal fogsz aludni vagy a balkonon.
fahrenheit451
@verőce21: Orbán után mi lesz veled, te szerencsétlen? Kit fogsz isteníteni isten helyett?
verőce21
@libellle: Nem számháború ez, hányan olvasták a cikket, lényeg, hogy sokan.
A másik dolog pedig, amibe csúnyán belefutottál, hogy akaratlanul elismerted, Németországban nincs sajtószabadság! :)
verőce21
@libellle: (00:51) Kösz' a szándékot és az infót, hogy mire készülnek német barátaink. :)
verőce21
@fahrenheit451: (00:53) A saját Őrangyalomat, mint eddig is, te Szerencsétlen...
libellle
@verőce21: Szerintem a lidl szórolapját egy magyarországi kis faluban többen "olvassák" mint kisvárosi ujságot amit ugy neveznek,hogy Die Presse. Ezenkivül irtam nezzel ra az oldalára ONLINE !!! és amennyiben értessz valamennyit nemetül akkor olvashatod, hogy miket irtak az osztrak olvasók erre a cikkre Képzeld mind a 16 ólvasó irt választ a megrendelt cikkre.
verőce21
@libellle: A labancok megbízhatatlanságán mi sohasem csodálkoztunk, de a németeket mindig többre tartottuk. Már 1000 éve is...
kokopelli
@libellle: ...nem számháború,de a zorbánbanda 300 000 olvasóval jött!Ez az újság olyan lehet mint a német
Bild Zeitung kicsiben!Az olvasók 80% a sport miatt veszi meg a legolcsóbb napilapot,és azért,mert a kelyi hírek
is benne vannak!
Érdekes,hogy a "llabanc" TV paródiáját a magyar kormány kettős játékáról nem mutatogatják a "kormány-TV"-ben!
Olyan szépen lefordították,hogy mi mit jelent "magyarull,és mi hogy van "Orbán-ul"! (;-))
fahrenheit451
@verőce21: Ami azt illeti, tényleg szerencsétlen vagyok - jó néhány millió honfitársammal együtt -, hogy látnom kell azt a tengernyi mocskot, amit a kalácsképű kedves vezetőd művel szégyenszemre itthon, Európában és a világon.
libellle
@verőce21: oh, te hol élsz? erröl már 2015 ota kellene tudnod, hogy a határ zár amennyiben orbán ujra beengedi hozzátok azt a rengeteg embert akkor azok ott is maradnak. Mit gondolsz miert mondta fel Faymann a Kanzlersagi állását. Azt mondta, hogy egy ilyen hazug mocskos gazamberrel mint orbán, ö mégegyszer sem kezét nem kivánja nyujtani de még egy helysegben sem akar vele lenni.
kokopelli
@libellle: A falu bolondja is csak egyszer kiálthat tüzet "kamura"! Egy esetleges imigráns hullámra a nyugat össze
fog zárni!Mégegyszer nem simlizhet a Dádé! Egy útja marad,és az Dél-Amerika! Az elűzöttek despota-klubbjába!
kokopelli
@durbincs: ...rőfölöd még a Shikarit?...és ha csak egy "sámlit" szül neked?Az lesz nálatok a leghasznosabb
családtag?!" ...Ende der Durchsage!...és igen,bozgor kuss is!" (:-)))
kokopelli
@teuton:... ezért fizetik a degeneráltat! Csak ismételni tud,min a csimpánzok! (;-:))
fahrenheit451
@durbincs: Náci geci a fakom-bakom bányában.

Biztos, hogy elpusztulsz Armagedonkor - mert egy vérgeci pusztulásra érdemes istentelen geci vagy.
Szereted a rosszat, miközben gyűlölöd a jót - ez vagy te, tőmondatokban gyűlölködő hulladék.

Tudod, két félre lehet osztani az emberiséget: (töltsd ki a hiányzó részt, ha akarod, én a többit leszarom!)
1. Jó vagy.
2. Rossz vagy.

Érted, geci?
Jó vagy, vagy rossz vagy?
Ennyire egyszerű a kiszűrés...
Jó vagy, vagy rossz vagy?
Tisztán látszik, hogy ki vagy...
fahrenheit451
Orbántól bocsánatot érni, mert náci-fasiszta?
Ezt csak a náci-fasiszta büdös bunkók képesek elvárni.

Jó lesz a B középnek nekimenni - egyedül...
fahrenheit451
@durbincs: Akarsz beszélni róla, geci?

Most az egyszer pozitív lehetsz - mert bármi hülyeséget kérdezel, arra csak jó választ kaphatsz.
Kérdezz bátran, istállófiú.
fahrenheit451
(a propeller engemet is próbál megsemmisíteni - lelkük rajta)
Mert lázadó vagyok, mert az életem első szerelme csak a lázadókat szereti.
Ha én egyszer ezt a klubban elmesélem...

Mi lázadók tartsunk össze. Vagy nem?
Én már nem tudom...
Én már semmit nem tudok...
Te mit tudsz, életem első és utolsó szerelme?
(az is hazudik, aki több embert bír szeretni - egy embert szeretni mindhalálig -, mert csak egy embert lehet igazán szeretni örökké)

Nem akarok mást szeretni...
Nem bírok más szeretni...
Csak őt.

(mondom én, romantikus kis csávó vagyok a sok támadás, anyázás ellenére)
fahrenheit451
@durbincs: Kussol a geci a bányában.
Csak addig van nagy szája a köcsögnek, míg a probléma messze van, a kis geci buta fasisztákat elérhetetlen messzeségben.
fahrenheit451
@durbincs: Kussol a geci a bányában.
Csak addig van nagy szája a köcsögnek, míg a probléma messze van, a kis geci buta fasisztákat elérhetetlen messzeségben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.