A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hétfőtől nem fogad járatokat a koronavírus-járvánnyal érintett észak-olasz városokból – közölte a Budapest Airport Zrt.

Hétfőtől nem fogad járatokat Milánóból, Bergamóból és Trevisóból a budapesti repülőtér

Fotó: Matthew Horwood/Getty Images

Azt írták: kormányzati döntés értelmében a magyarországi repülőterek hétfőtől nem fogadhatnak járatokat a koronavírus járvánnyal érintett észak-olasz városokból. A korlátozás Milánó és Bergamo esetében hétfőn 0 órakor, Treviso esetében hétfőn délben lép életbe.

A Milánó Malpensa-Budapest vonalon a WizzAir heti 11, a Bergamo-Budapest és a Treviso-Budapest vonalakon a Ryanair heti 12, illetve 4 járatot közlekedtet.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a korábban hozott hatósági intézkedéseknek megfelelően a Kínából közvetlen járattal érkező utasok, illetve a határátlépésre jelentkező iráni állampolgárok testhőmérséklet mérése továbbra is érvényben van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az intézkedések elrendelése óta összesen 77 légijárat 5919 utasa és 416 fős személyzete esett át hőmérős szűrésen – közölték.

Hozzátették: a kínai Sanghai Airlines már korábban felfüggesztette a Csengtuba, Hszianba és Sanghaiba közlekedő közvetlen járatait, és ugyanígy tett a kínai Hainan Airlines a Csungkingba, illetve a lengyel LOT légitársaság a Szöulba közlekedő közvetlen járataival is. Az Air China Peking-Budapest járatát pedig a korábbi heti három helyett már csak heti egyszer közlekedtetik.

A Budapest Airport arról is tájékoztatott: folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a hatóságokkal, a repülőtéren szórólapokkal, valamint információs táblákkal tájékoztatják az utasokat a legfontosabb tudnivalókról, továbbá arról, hogy mi a teendő, ha utazás során betegnek érzik magukat.

Hangsúlyozták: a repülőtér üzemeltető jelentős, százmillió forintos nagyságrendű felszereléssel és eszközzel rendelkezik a szükséges védőfelszerelésekből és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, továbbá biztosítani tudják a megfelelő elkülönítő helyiségeket is.

MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
Héétfőőőtőől? Mikor már fél Olaszország le van zárva? A közúti határátkelőkön meg mindenki jön-megy ellenőrizetlenül...??
simmering73
Rég meg kellett volna tenni. És a határokat is.
Gauntlet
@colibri: aha, a szlovén határ is tárva nyitva! Ahhoz képest hogy 7 beteg van egy korházban , elrendelték a kórházi látogatás tilalmát.
kicsit előreszaladtak a fiúk, hmm?
Gauntlet
@fahrenheit451: a zenéje repült a levegőben!
Pálinkás Pál
@Gauntlet: Ugyan már...aki kicsit is értelmesebb,az tudja...ez egy mesterségesen gerjesztett pánik,hogy be lehessen vezetni speciális intézkedéseket.../lásd Olaszország.../ és addig fenn fogják tartani amíg el nem rendezik a migráns kérdést!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.