Jakab Péter, a Jobbik nemrég megválasztott elnöke adott interjút a hvg.hu-nak. A beszélgetés során előkerült a pártból kilépők ügye, a Jobbik néppártosodása és az azt megelőző időszak, az ellenzéki összefogás. 

Interjút készített a hvg.hu a Jobbik nemrég megválasztott elnökével, az országgyűlési képviselő Jakab Péterrel. 

A Jobbik elnöke nem tudja elképzelni, hogy Gyurcsánnyal egy listán szerepeljen

Fotó: Facebook/Jakab Péter

Az első kérdések a Jobbikot az utóbbi napokban elérő kilépési hullámról szóltak.

Jakab Péter erről a következőt mondta: 

Nem tartom számon, hogy ki az, aki kilép a Jobbikból, mert nem velük foglalkozom. Nem azokkal, akik elhagyják a hajót, hanem akik itt maradnak és eveznek tovább. A kongresszus 87 százalékos többséggel jelölte ki az irányt, aki más útra téved, annak sok sikert. (...) Én senkit nem akarok benntartani, aki nem akar maradni. Aki más irányba akarja vinni az életét vagy a politikai tevékenységét, azoknak ezt az esélyt meg kell adni.

Szó esett a Jobbik korábbi világlátásáról, a cigánybűnözés, mint kifejezés akkor gyakori használatáról, a Magyar Gárdáról. Jakab szerint a Jobbik akkor felismert és beszélt egy társadalmi problémáról, a gárda pedig egy társadalmi felkiáltójel volt szerinte, amely azt mutatta, hogy  

a magyar emberek úgy érzik, hogy bűnügyileg fertőzött területeken magukra vannak hagyva.

Előkerült az ellenzéki összefogás ügye is, Jakab itt az egy jelölt, de két lista felfogás mellett volt, a listákat pedig ő aszerint alakítaná ki, hogy az egyiken a 2010 előtt, míg a másikon a 2010 utáni pártok szerepelnek akár.

Részlet az interjúból:

Jakab Péter: (...) Több variáció elképzelhető, ami biztos az az, hogy a választókörzetekben egy jelöltnek kell lennie a Fidesszel szemben.

hvg.hu: Akkor máshogy: el tudja azt képzelni, hogy ön és Gyurcsány Ferenc egy listán szerepel?

Jakab Péter: Nem.

A Jobbik elnöke arra is kitért, hogy a Fidesz esetleges leváltása után alakuló kormányban a párt a kisembereket kívánja képviselni, aminek egyik eleme lenne a bérunió, és az, hogy innovációra fordítanák az uniótól érkező forrásokat. Jakab Péter felemlegette az elszámolás kérdését is, valamint a korrupció megállításának szükségességét.

Az interjúban Jakab Péter azt is hangoztatta az iskolák kapcsán, hogy egészséges decentralizáció kell, nagyobb mozgásteret kell hagyni az igazgatóknak, és arra is kitért, hogy vissza kell erősíteni az önkormányzatok jogait, mert most azok kivéreztetése folyik. 

Azt is elmondta, hogy egy esetlege kormányváltás után az új kormányt inkább szakemberekkel, mintsem politikussal kell feltölteni.

Jakab Péter: Nem fogok Gyurcsánnyal egy listán szerepelni

Kényszerpályára lavírozta magát az ellenzék az önkormányzati választás sikerei után, mivel bebizonyosodott, hogy csak úgy győzhetik le a Fideszt, ha feladják függetlenségüket és 2022-re ismét összefognak. A DK által szorgalmazott közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre viszont egyik ellenzéki vezető sem mondott még igent, és ebből a szempontból sorsdöntő, hogy kiket választanak majd idén elnöküknek a pártok.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Semmi gond. Tdomásul vesszük, hogy az ellenzéki??? pártok úgy döntöttek- maradjon orbán és a fidess az idők végezetéig. Ez a cirkusz amit csinálnak nap-,mint nap-Márky-Zaytól kezdve, az mszp-n át a jobbikig az ellenzéki választók megcsúfolása. Nem kell egy listára kerülni Jakab, sőt semmilyen listára sem. Politizáljatok magatokért.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...ennek a szavára már nem lehet alapozni.
Clavigo
Vazzze,,elsődleges cél lenne,hogy ezt a Kondát eltakarítsátok...és elszámoltassátok. !! Aztán utána marakodhatnátok a hatalomért,,,...
Pálinkás Pál
Vazze...ez hülye teljesen???
"Jakab Péter: (...) Több variáció elképzelhető, ami biztos az az, hogy a választókörzetekben egy jelöltnek kell lennie a Fidesszel szemben."
Nos...ha ezt komolyan gondolja,az csak fletóékkal megy

"
jesz
apró hiba a képen: amire a választások plakátjait nyomtatják, addigra Jakab sehol nem lesz...na ki lesz a plakátokon? Hát persze hogy Gyurcsány(only)
Csizmás Kond
Beetették vele, hogy ha elkötelezi magát esetleg felkerülhet egy választói listára...és láss csodát elhitte a...
kereső
Semmi gond. Tdomásul vesszük, hogy az ellenzéki??? pártok úgy döntöttek- maradjon orbán és a fidess az idők végezetéig. Ez a cirkusz amit csinálnak nap-,mint nap-Márky-Zaytól kezdve, az mszp-n át a jobbikig az ellenzéki választók megcsúfolása. Nem kell egy listára kerülni Jakab, sőt semmilyen listára sem. Politizáljatok magatokért.
Eladott Ország
Azt kívánom Jobbiknak, hogy az állampárt ökle az ÁSZ még néhány milliárd büntetést szabjon ki és utána lehet lehet elgondolkodni, mikor mentek végleg a levesbe! Mert te kurvára okos gyerek vagy bazdmeg! Hülye fasz!
Nessy
@Eladott Ország: Csak nem miniszteri széket ígért neki a fidesz a Jobbik gyengítéséért? Igaz, enélkül is lelkesen szavaznak a fidesszel a parlamentbe!
Eladott Ország
Ha ezt az idióta politikát folytatják, hogy ragaszkodnak a hülye mániájukhoz, akkor a választásokra már nem lesz belőlük semmi. Megoldódik a probléma magától. Remélem nem lesz rájuk szükség. A 2018-as választás eredménye is nekik köszönhető. Ezüsttálcán nyújtották át a hatalmat Orbánnak. Szolid véleményem, hogy húzzanak a jó kurva anyjukba.
Persze el lehet így lébecolni az állampolgárok pénzén. Jó meleg van a a teremben, nem rossz a fizetés stb, úgy látszik erre gyúrsz.
kulabombaafityiszre
Azért az érdekes amikor egy ellenzéki párt(mindegy melyik)vezetője elmondja a győzelem érdekében
minden pártnak össze kell fogni,aztán felsorolja kikkel nem fogna össze.
ómió
Annyira ciki, hogy inkább csendestárs maradna?
csak úgy....
@Eladott Ország: jakab,ha "lefekszik" gyurcsánnyal,akkor a jobbiknak löttek!
nem veszitek észre,hogy a fidesz így morzsolja le magakörül a pártokat?
Béla333
Nem akkora dráma ez, amekkorának ezt a véleményt az ide írogató DK-sok lefestik!
Ha az egyéni körzetekben tudnak koordinálni, az 106 egyéni helyet jelenthetne.
A pártlistánál meg nem baj az, ha 2 lista lenne:
- az egyik az MSZP (esetleg a Párbeszéddel kiegészülve?!) és a nagybarátjuk a DK,
- a másik meg a Momentum, a Jobbik és az LMP lehetne.

Én sem szavaznék olyan listára, amiben az elmúlt 30 év politikusi mutyivilágát kiépítő MSZP és a DK politikusai lennének!
Erre a második listára sokkal inkább!
csak úgy....
"Én sem szavaznék olyan listára, amiben az elmúlt 30 év politikusi mutyivilágát kiépítő MSZP és a DK politikusai lennének!"
-ez így igaz,föleg nem az öszödi beszéd után! az OK,hogy ferkó belátta és talán változtatni is szeretett volna de hol volt erre a bizonyíték és a biztosíték!?
szerintem, még a kétfarkuak is vesztenének egy csomó szavazót,ha ferkóval "izélkodnának" ...
nevemnick
Jakab nem hallotta, hogy gyurcsány nem akar miniszterelnök lenni.
Elhatározta, hogy az az ő posztja lesz.
Még ha az ellenzék nyerne (amit ezek után kétlem) akkor sem lesz jakab a duce.
Béla333
Természetesen Jakab nem akar miniszterelnök jelölt lenni, csak az egyszerű gondolkodású DK-sok gondolják úgy, hogy ha valaki nem akar Gyurcsánnyal egy listán szerepelni, akkor ezt azért mondja, mert ő akar lenni a miniszterelnök jelölt.
Az igazság ezzel szemben az, hogy sokan vannak az országban, akik az elmúlt 30 év disznóságaiért nem csak a Fideszt teszik felelőssé, hanem a vele bűnszövetségben "dolgozó" MSZP és a DK-t is.
Az ország azért is csúszik le folyamatosan a lejtőn, mert ezek a politikusok képtelenek hátralépni, képtelenek belátni, hogy az ellenzék megújulásának ők a gátjai. Azzal mentegetik magukat és a pártjaikat, amikor aljas módon kicsinálják az új ellenzéki pártokat és politikusait, hogy ezt várják el tőlük a szavazóik.
Ugyanolyan semmirekellők, mint a Fideszesek.
Egyébként Jakab az egyéni körzetekben való ellenzéki osztozkodástól nem zárkózik el, úgy tudom, csak a közös pártlistától. Amiben szerintem igaza is van.
csak úgy....
@nevemnick: a fidesz vezérkar csöppöt értelmesebb mint a jakab választó körzete és ezért,ha jakab gyurcsánnyal szövetségre lépne,rögtön indulna ellene a lejáratási hadmüvelet,hogy pld. szövetkezett a magyarok ellen a szemkilövetövel...stb.
még mindíg nem kapizsgáljátok a fideszt?
kereső
A dk internetes szavazásán többb mint 100 ezer ember nyilvánitott véleményt.A véleménynyilvánitók több mint 90 %-a arrra szavazott- egy lista, egy egyéni jelölt. Mindenki elfelejti-,hogy a 2022-es választás végképp nem lesz demokratikus és csalásmentes. Tudomásul kell venni, hogy Gyurcsány és a dk nélkül nincs ellenzéki győzelem. Egyébként érlelődik egy állampolgári kezdeményezés- ha nincs pártok koaliciója a választásra, és az azutáni időszakra, akkor bojkott- na nem a pártok, hanem a szavazók bojkottálnak. És akkor mindenki egye meg amit főzött magának. Nincs szükség diszlet ellenzékre.Egyikre se!
Béla333
Nem Gyurcsány körül forog a világ, még ha a DK-s fanatikusok így is gondolják.
Minden további nélkül elképzelhető az egy egyéni jelölt mellett 2 listás csapat is.
Képtelenek a DK-sok felfogni, hogy nagyon-nagyon sokan nem szavaznának olyan közös listára, ahol a Gyurcsány is szerepel. Melyik kiábrándult Fideszes szavazna egy közös listára, Gyurcsánnyal? Semelyik.
De teljesen felesleges ez a vita. A DK-sok azt sem értették meg, hogy az LMP a '18-as választás előtt az ellenzéket erősítette. Nem, nekik az kellett, hogy pusztuljon minden olyan párt és politikus, amelyik nem fogadja el Gyurcsányt és a DK-t! Tettek is ezért. Most bezzeg amikor kiderült, hogy nem álltak az LMP-sek össze a Fidesszel egy közös kormányban, Szél Bernadett sem lett miniszter Orbán kormányában és még Schiffer sem lett alkotmánybíró, ezen elegánsan átsiklanak.
Most Jakab, meg Karácsony a legújabb ellenségük, mert megkérdőjelezik Gyurcsány vezető szerepét, és nem fogadják el, hogy úgy kell összekovácsolni az ellenzéket, hogy egymástól szipkázunk el polgármestereket!
Béla333
Ja! A DK internetes szavazása 100 ezer választó véleményével és elsöprő Gyurcsánnyal egyező véleménnyel valami olysmi lehet, mint a Fidesz/Orbán konzultációja az ország népével.
Mindketten azt hazudnak, amit nem szégyellnek. És nem szégyellnek...
nevemnick
@csak úgy...: a fidesz vezérkar csak azért ,,értelmesebb" (vagyis Finkelstein) mert a törvényeket, minden szívfájdalom nélkül, a többségi magyar nép ellen írja, csak a saját, és nem az ország érdekében. Ezért is a törvénymódosításokat nem a kormány nyújtja be, hanem egyéni képviselők indítványozzák (parancsra). Ezért már más országokban a rácsos akadémián írogathatnák a börtönnaplójukat. Jakab egy feltörekvő surmó, aki a háta mögött álló ellenzékkel mer csak pofázni, miközben attól retteg, hogy a választóik kisorolnak mögülük. Azért, hogy bizonyos mennyiségű szavazót megtarthasson, ő is a fitymasz figurát veszi elő: a gyurcsányt támadja, jellemzően a momentum, és most (ma pl. karácsony) a párbeszéd, az elvtelen mp. is követi a fitymaszos előírást.
Az én meglátásom szerint a fitymasz még most is a Finkelstein hagyatékából/maradékból dolgozik, ezért a gyurcsányozása, és ezt lovagolják meg a ,,feltörekvő" pártocskák, (ehhez sorolom a jobbikot is), meg csüngnek a duce farkán.
Az elkövetkező két évben nem lesz összefogás, mivel látják, hogy a dk mögött nagyobb a pártszimpátia mint mögöttük, és inkább veszni hagyják az esetleges győzelmet. De erről majd a választóiknak kell elszámolniuk.
Részemről ennyi.
Rockxy
nabazz, két listán fognak szerepelni.
de ki osztja a szerepeket?
kereső
Azért emlékeztetnék mindenkit ,még Béla333-at is, hogy 2010-ben 800 ezer baloldali szavazó gondolta úgy, hogy na most akkor ő otthon marad.Mert lehet belőlünk ideig-óráig hülyét csinálni, na de a végtelenségig nem megy.
Béla333
Valamelyik okos DK-s meg tudná itt magyarázni, hogy miért rossz gondolat az, hogy a 106 egyéni körzetben egy ellenzéki induljon egy Fideszessel szemben ellenben a listán 2 lista lehetne:
- egy az MSZP (esetleg a Párbeszéddel) és a nagy haver DK
- és egy másik a Momentum, a Jobbik és az LMP-vel.
Ez hozhatná a legtöbb szavazatot a Fidesz ellen. Miért is gond ez?
Egy Fideszből kiábrándult, vagy egy Jobbikos, esetleg egy LMP-s nem szavazna olyan listára, amelyikben Gyurcsány is szerepel, ha ezt nem értitek meg, akkor nem értetek semmit. Nem toporzékolni kell, hanem gondolkodni.
Ha szektásan csak Gyurcsány véleményét szajkózzátok a következő 2 évben, akkor nem lesz itt semmi, maradni fog a Fidesz!
Béla333
Volt olyan, nem is olyan régen, amikor még a Feri is ezt hirdette:

2017. szeptember 30., szombat 10:20
"a DK koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásra.
A párt listáját Gyurcsány Ferenc vezeti."
444.hu/2017/09/30/kulon-listat-indit-a-dk

Akkor az volt a mocskos szemét áruló és a Fidesz szekerét toló, aki nem azt fújta, amit akkor Gyurcsány mondott.
Most is ez lehet a nyerő: egy ellenzéki képviselő a Fidesz jelöltjével szemben, de 2 lista!
csak úgy....
@nevemnick: igazad van de mire mész vele?
nevemnick
@csak úgy...: ..ha arra nem, akkor csütörtökön 10 órára emerre. :D :D
csak úgy....
@nevemnick: reméltem nem mondasz csütörtököt...
csak úgy....
@Béla333: te nagyon belelovallod magad a dógokba,ha már úgy említed az embertársaidat,hogy dk-s ,fideszes,jobbikos...stb.
egy elvakult,gondolkodásra képtelen lmp-s ,semmivel sem jobb egy elvakult,gondolkodásra képtelen dk-s nál és ez a fideszesekre is érvényes!
Sámannus
Nem baj kis cimbora akkor állj a pohos mellé.
Itt az a baj, hogy előállnak olyan vitákkal amiket nem nyilvánosan kell megbeszélni. Az ilyen viták a fidesz szemszögéből igen hasznos. Lehet hogy még kezdeményezők is Ezer csáppal kapaszkodnak az ellenzékbe és minden idegszálukkal igyekeznek zavart kelteni az ellenzéki pártok között. Ők simán politikát csinálnak abból, ha valaki a szőrt borotválja magáról, vagy ha Gyurcsány mellé áll. Mindegy is csak piszkálja őket. Nem lenne szabad ezzel nyilvánosan foglalkozni, sokkal inkább nyilvánosan választásra bízni a döntést, az idő ebben még lehetőséget ad a szerveszkedésre mindenkinek pro és kontra.
Béla333
@csak úgy...: 20.46
30 év posvány nem elég?
csak úgy....
@Béla333: nekem igen,de honnan tudod,hogy most jobb lóra teszel?
nevemnick
@csak úgy...: majd pénteken megmondom. :D
csak úgy....
@nevemnick: már alig várom... (robinson) ;)
csak úgy....
100 szónak is egy a vége,ez a jakab gyerek értelmesebb mint a két kimustrált kisztitkár...
Eladott Ország
Összefogás nélkül, a csúti bűnöző cigány és politikai prostituált bandája nem váltható le! A fidesz maffiaállam már megvette az országot "beszerzési áron" (Hofi). Így is nagyon kétséges hogy demokratikus úton leváltható e egyáltalán a tróger, velejéig rohadt bűnbanda!
Eladott Ország
@csak úgy...: tegnap, 21:41; Előbb a fidesz nevű geci bandát kell elzavarni és bíróság elé állítani, utána jöhet a következő lépés, hogy melyik ellenzéki párt illetve annak képviselője az értelmesebb! A jelenlegi felállásban illetve jogi környezetben a maffiaállam azt az ellenzéki pártot bünteti meg illetve szünteti meg, amelyikre kedve szottyan!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.