Az ügyészség most emelt vádat a tettes ellen.

Gyomorforgató: Téglával verte meg a nyugdíjas házaspárt, aztán a fáskamrába zárta őket

A vádirat szerint a vádlott megismerkedett Szikszón egy időskorú házaspárral. A vádlott szóbeszédből tudomással bírt arról, hogy valószínűleg több millió forint készpénzt tartanak a lakásukon.

2011 áprilisában egy ismeretlen, magát miskolci rendőrnek kiadó férfi nyilvános telefonfülkéből felhívta az idős házaspárt azzal, hogy idegen személyek másztak be a kertjükbe. Kollégái 10-15 perc múlva a helyszínre érkeznek, ezért bejutásuk érdekében hagyják nyitva a kertkaput. A házaspár nyolcvanhárom éves férfi tagjának azonban gyanússá vált, hogy miskolci rendőrök érkeznek, holott nem ahhoz a rendőrkapitánysághoz tartoznak, ezért felhívta a rendőrséget, és az ügyeletes tiszt arra kérte, hogy ne engedjenek be senkit a lakásukba. Ha gyanús személyek jelennének meg, ismételten telefonáljanak. Negyedóra elteltével többször becsengettek a házaspárhoz, így telefonáltak a rendőrségi ügyeletre, azonban mire a járőrök kiérkeztek, az ismeretlenek eltávoztak.

Másnap este a vádlott házának udvarán magához vett egy keramit téglát, és egy gombolyag műanyag kötelet, és innen az idős házaspár ingatlanához indult azzal a szándékkal, hogy értékeiket megszerezze. Becsengetett a házba, a házaspár pedig beengedte, mivel felismerték.

A vádlott az udvaron mindkét sértettet többször, nagy erővel a fején megütötte. A már magatehetetlen férfit a fáskamrába húzta, lábait és kezeit összekötözte, ugyanígy a hetvenkilenc éves nőt is összekötözte, és a fészerbe vonszolta.

A vádlott ezután átkutatta a házat, de az ott elrejtett kétszázezer forint készpénzt nem találta meg, az ajtót kulcsra zárta és eltávozott. A magukra hagyott sértettek a durva koponyacsonttöréses sérüléseik következtében a helyszínen elhaláloztak.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Forrás: ugyeszseg.hu

Illusztráció: Pixabay

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
2011 áprilisa óta mit szöszmötöltek? Azóta a tettes előzetesben guggolt ?nemááá. Az 9 év...mi nem volt meg a vádhoz?
namihami
Ez a migráncs vajon hozta kintről a téglát vagy már itt tett szert rá? Mert ilyet csak migráncs csinál. Mondta a Főnök...
Jozefina
Felháborító a nyomozó és vádhatóság lassúsága, tehetetlensége!!!???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.