Ennek büntetőjogi következményei lehetnek. Gulyás Gergely elmondta, a repülőjáratok tekintetében megkapják a megfelelő információkat, nem lehet kijátszani a rendszert, ha tehát valaki kerülőúton, például Olaszországból Franciaország érintésével repül Magyarországra, arról is tudni fognak. Aki autóval, vonattal érkezik, azoknak a határon választ kell adniuk, jártak-e az érintett országokban. A vonatokat, buszokat, repülőket ezekből az országból leállítják, csak magyar állampolgárok juthatnak be ezekből az országból.

Rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdet a kormány az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt

- jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.

Gulyás Gergely elmondta: a kormány a belügyminiszter és az operatív törzs javaslatára arról döntött, hogy beutazási tilalmat rendel el az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkező polgárok számára. Kivételt az ezen országokból érkező magyar állampolgárok jelentenek, esetükben azonnali hatósági karantént rendelnek el – ismertette. Hozzátette: hatósági határozat írja elő, hogy a lakóhelyét az illető két hétig nem hagyhatja el.

A szlovén, valamint az osztrák schengeni határon ehhez határellenőrzést kell bevezetni, ez a lehető leghamarabb megtörténik. Vonatokat, buszokat, repülőket ezen országokból nem léphetnek be, csak a magyar állampolgároknak biztosított a bejutás – tette hozzá Gulyás Gergely.

Teljes határellenőrzés várható a magyar-horvát határon is

- mondta.

Kérdésre válaszolva közölte: ez legkésőbb éjfélig megtörténik.

Tudatta továbbá: megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. Ezen rendezvények esetében a rendezők és szervezők felelőssége, hogy ne tartsák meg azokat.

Kitért arra is, hogy

a lejáró okiratokat a veszélyhelyzet fennálltáig nem kell megújítani.

A döntések visszavonásig érvényesek – rögzítette a miniszter, aki jelezte: a következő napokban és órákban kormányrendeletek jelennek meg, amelyek egyértelműen tisztázzák a részleteket.

Kifejtette:

az intézkedés, amelyre a rendszerváltást óta nem volt példa, a legszélesebb körű jogosítványokat biztosítja az állami hatóságoknak a védekezéshez.

Emlékeztetett: a veszélyhelyzet alkotmányos szabályozása világos, és a katasztrófavédelmi törvény tartalmazza a részletszabályokat.

Gulyás Gergely közölte:

intézménylátogatási tilalmat rendelnek el a magyarországi egyetemeken.

Mostantól az egyetemi oktatás csak távoktatás formájában valósulhat meg, az egyetemi épületek be fognak zárni – tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta: várhatóan csütörtöktől, legkésőbb hétfőtől zárják be az egyetemeket.

A miniszter kiemelte:

nagyon sok külföldi hallgató van az egyetemeken, a 13 Magyarországon diagnosztizált betegből 9 külföldi, azaz utóbbiak körében a megbetegedés és a fertőzés veszélye is lényegesen nagyobb.

Pillanatnyilag európai konszenzus van abban, hogy a megbetegedés a gyermekeknél nem jellemző – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette: a kormány folyamatosan vizsgálja a helyzetet, és ha az élet- és egészségvédelem indokolja, lépni fog, de e pillanatban az iskolák bezárását nem tartja indokoltnak.

Ez a teljes tanév megismétlését és érvénytelenítését eredményezné – jegyezte meg a miniszter.

A Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot felfüggesztik, a külföldi osztálykirándulásokat megtiltják, a diákok nyári kéthetes nyelvtanulásának bevezetését egy évvel elhalasztják – ismertette a döntéseket a miniszter.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy

szankcióval jár, ha valaki valótlan nyilatkozatot tesz, és az is, ha a karaténhatározatra vonatkozó kötelezettséget megszegi.

Megjegyezte: akár a mobiltelefonok cellainformációin keresztül is ellenőrizhető, hogy egy utas honnan érkezett.

Hangsúlyozta: a helyes sorrend továbbra is az, hogy az emberi életet és egészséget kell megóvni, a gazdasági károk csak ezt követően kerülhetnek szóba.

Ugyanakkor biztosan jelentős gazdasági következményei lesznek a járványnak, az országok többsége azért küzd, hogy elkerülje a recessziót, és Magyarországnak a legjobbak az esélyei erre – vélekedett.

Kérdésre kitért rá:

azoknak az esetében, aki az elmúlt napokban elutaztak és a hazatéréssel nehézségük van, a külképviseletek feladata az igények összesítése, majd az operatív törzs vagy a kormány dönt, hogy milyen rendkívüli intézkedésekkel tudnak segíteni nekik.

Közölte: azok esetében, akik repülővel jönnek haza, megkapják az információt, hogy eredetileg honnan indultak, egyébként a határátkelőhelyeken válaszolni kell, hogy jártak-e a belépők Olaszországban.

Ha valaki nem mond igazat, annak büntetőjogi következményei vannak

- emlékeztetett.

Megjegyezte: az áruszállítást nem érintik az intézkedések.

Ugyancsak újságírói felvetésre Gulyás Gergely közölte: sokat tett az operatív törzs és a Belügyminisztérium, hogy a fertőzött diákok valamennyi kapcsolatát feltárja, ez nagyon sok munkát jelent. A vizsgálatok tekintetében közölte: van egy WHO-protokoll, ennek megfelelően végeztetik el a vizsgálatokat, ehhez a jelenlegi laborok elegendőnek tűnnek, de ma nem lehet megmondani hány laborvizsgálatra lesz szükség.

Ha kell, lehet további lépéseket tenni a kapacitások bővítésére – magyarázta.

Kitért rá: az arányosság követelménye fennáll, ha szükséges, például egészségügyi szempontból fontos gyártósorokat vehet át a kormány.

A miniszter azt is tudatta, hogy az egyházakkal is egyeztetnek, kikérik a véleményüket a misék, istentiszteletek megrendezéséről.

Közölte:

ha az árak esetében visszaélést tapasztalnak, hatósági vizsgálatot indítanak.

A kormánytagok utazásáról elmondta: az európai diplomácia egyébként is visszafogottan fog működni.

A miniszterek dönthetnek a saját utazásukról, miniszteri szinttől lefelé pedig csak miniszteri engedéllyel lehet külföldre utazni – tette hozzá.

Az Országgyűlésre nem vonatkozik a százfős tilalom, mivel nem rendezvénynek, hanem alkotmányos intézménynek minősül, amely akár háborús veszély vagy háború esetén is ülésezik – mondta Gulyás Gergely.

Kérdésre közölte: a háziorvosok szerepében egyelőre nem szükséges a változtatás, védelmükre pedig kellő számú maszk biztosított. Elmondta: 60 ezer speciális védelmet biztosító maszk is rendelkezésre áll, amelyet az operatív törzs azon kórházi dolgozók számára biztosít, akik a fertőzött vagy fertőzésgyanús emberekkel foglalkoznak.

Megjegyezte: Németország egyelőre nem exportálja a Magyarországról már vírus terjedésének kezdetekor megrendelt, és a hamburgi kikötőben álló 120 ezer speciális maszkot.

Elmondta azt is, hogy kellő számú teszt végezhető a jelenleg használt 37 állami laboratóriumban.

Közölte: megpróbálnak kellő mennyiségű kézfertőtlenítőt beszerezni, azon munkahelyeken azonban, ahol ez nem áll rendelkezésre, a kézmosás is egyfajta fertőtlenítést jelent.

Közölte: színházi és mozielőadások maradnak el a jövőben, a bevásárlóközpontokra azonban nem vonatkozik a százfős tilalom.

Az óvodák, bölcsődék önkormányzati fenntartásúak, így a helyhatóságok döntenek azok esetleges bezárásáról. A sok embert foglalkoztató cégeknek is azt ajánlják, hogy saját hatáskörben tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

Azt azonban minden alapot nélkülöző kacsának minősítette a minisztert, hogy a nagyvárosokat lezárnák.

Forrás: MTI, 24.hu

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Most örülhetünk annak, hogy pártunk és kormányunk olyan keményen bánt a korházi beszállítókkal. Hogy el akarta venni az eladott áru 20%-át, ezzel elérve, hogy épeszű beszállító ezentúl nem szállít csak előrefizetés esetén.
Most, amikor a kórházaknak úgy kellene a vírus elleni védelemhez az ellátmány, a védőeszközök, mint egy falat kenyér, most vesztek össze a beszállítókkal.
Okos, taktikus lépés volt. Amolyan Fideszes...
grincss
És tessék mondani, ezzel együtt jön a kijárási tilalom, statárium is, ha már a kommunikációt is korlátozzák?
Vagy csak a fekete autó?
tudode
Aki lekörőzi őféleségét, és a szektáját, az Nobel-díjat érdemel:
.
Lehet válogatni:
.
www.google.com/search?q=orb%C3%A1n+100+hazugs%C3%A1ga&oq=Orb%C3%A1n+100+&aqs=chrome.2.69i57j35i39j0l6.17833j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Ehhez génhibásnak kell lenni!!!
csak úgy....
@grincss: csak is a fekete autó! ott,ahol indokolatlanúl a rendörsegg ellenörizheti a békés,becsületes pógárt (is) ha nem teccik a pofája...
grincss
@csak úgy...:
Meglásd, lesz még statárium is!
csak úgy....
@grincss: a hatalmat meg köll tartani és ha másképp nem megy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.