Öt évre fog börtönbe vonulni a balesetet okozó férfi.

Elítélték a három ember halálát okozó gondtalan sofőrt – ez a büntetés

A Salgótarjáni Járásbíróság kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 5 év börtönre ítélte azt a 44 éves férfi, aki három ember halálát okozta azzal, hogy semmibe vette a szabályokat. A felelőtlen sofőrt tíz évre eltiltották a vezetéstől.

A férfi 2017 decemberében éjszakai sötétségben munkásokat szállított Budapestre a jeges, csúszós 21-es számú főúton. A ködös idő ellenére az elindulásától kezdve gyorsan haladt, és előzgette a járműveket. Az útfelújítási munkák miatt a kétirányú forgalom Mátraverebély és Tar között az egyébként osztott pályás, két-két forgalmi sávval ellátott úttestnek csak az egyik oldalán zajlott, ahol „Előzni tilos”, „60 km/h sebességkorlátozás”, valamint „Úton folyó munkák” jelzőtáblák voltak kihelyezve.

A férfi a jelzőtáblák tilalma ellenére az előtte 60 km/h sebességgel haladó, egy autóbuszból és 5-6 kocsiból álló járműsor előzésébe kezdett, és mintegy 86-92 km/h sebességre gyorsítva legalább négy személygépkocsit meg is előzött. Éppen megkezdte az autóbusz melletti elhaladást is, amikor láthatóvá vált számára egy vele szemből szabályosan érkező gépkocsi tompított fényszórója.

A közvetlenül az autóbusz mögött haladó autó vezetője is észlelte a szemből érkező autó fényeit, ezért fékezett, így a férfi még besorolhatott volna a busz mögé, de ő ennek ellenére tovább folytatta annak előzését.

A szemből érkező jármű vezetője a fentieket észlelve jobbra kormányozta autóját és vészfékezett. Bár ekkor már a vétkes sofőr is fékezett, a baleset már nem volt elkerülhető. A vétkes sofőr járművének az első része összeütközött ugyanis a szabályosan közlekedő autó bal első részével. A sértett által vezetett személygépkocsi ezután megpördült, és a szalagkorlátnak csapódott, a kisbusz pedig a jobb oldalára borult. A borzalmas baleset következtében a vétlen jármű vezetője és utasa a helyszínen elhunyt, a vádlotti kisbusz egyik utasa szintét meghalt.

További három személy súlyos, nyolc napon túli sérülést szenvedett. Mostanra kiderült, hogy a tragédiát okozó sofőrnek is maradandó sérülése lett. A súlyos agysérülése mellett a lépét is el kellett távolítani.

A bíróság öt év börtönre ítélte a felelőtlen sofőrt. A férfi és védője enyhítésért, míg az ügyészség a végleges hatályú járművezetéstől eltiltásért jelentett be fellebbezést.

Forrás: 24.hu

Fotó: police.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Én meg azt híttem kitüntetik,mint a bayercsótányt!
görbetükör
Szégyenletesen kevés. Minimum húsz év és soha többet jogsi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.