De a fertőtlenítőszerekkel és védőfelszerelésekkel ügyeskedőknek is hasonlót szán a Mi Hazánk Mozgalom pártelnöke. Szerinte ezekre és az alapvető élelmiszerekre hatósági árat kellene bevezetni.

Arra kéri Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerdai videoüzenetében a polgármestereket, hogy ne éljenek vissza a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzettel.

A pártelnök a Youtube-ra feltöltött videójában hangsúlyozza, felháborítónak tartja, hogy Komló és Szekszárd fideszes polgármesterei a képviselő-testületet megkerülve, egyedül fogadták el településük költségvetését, döntöttek például az ellenzéki képviselők tiszteletdíjának "lenullázásáról" vagy helyi médiaügyekről.

A Mi Hazánk elnöke felháborítónak tartja azt is, hogy Újbudán, amely Magyarország ötödik legnagyobb önkormányzata, hasonlóképpen járt el a DK-s polgármester: a képviselő-testületet megkerülve, egyedül döntött arról, hogy új parkolási céget vagy éppen médiacéget hoznak létre.

"Azt gondolom, hogy azokkal a polgármesterekkel, akik a joggal vagy a hatalmukkal visszaélnek ebben a rendkívüli veszélyhelyzetben, pontosan úgy kellene eljárni, mint háborús helyzet idején, háborús bűnösökkel szoktak" – mondta a Mi Hazánk elnöke, hozzátéve, hasonló a helyzet azokkal, akik nyerészkedni kezdtek a kézfertőtlenítőkkel vagy a védőfelszerelésekkel.

Toroczkai László kijelentette, elvárja és kéri, hogy a kormány azonnal vezessen be hatósági árat ezen termékekre és az alapvető élelmiszerekre.

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@ómidióta: Ejejjejejejejjjjjeeejj... Te, menthetetlen, egysíkú véridióta, te.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@Clavigo: Szép anyanyelvünkön igen dallamosan lehet nevezni még úgy mint: űrgyűrű fütty, vagy végbél szél.
fahrenheit451
@Eladott Ország: Arra nem emlékszem, hogy hány éves voltam, amikor először kiejtettem a számon, hogy "geci".
De az érzésre emlékszem. Gyűlöltem magam, mocskosnak éreztem magam, primitívnek éreztem magam, de olyannyira, hogy szó szerint azt éreztem, szappannal kéne kimosnom a számat.
Persze ismertem a szót, és a "közhasznú" jelentését, de addig még sosem ejtettem ki a számon.
Most meg csak egy szó a sok közül.
Sajnálom, hogy hozzáállatiasodtam a világhoz.

"Most kéne abbahagyni,
Elfutni, elrohanni,
Érzem, hogy holnap már többé nem lehet.
Most kéne összeveszni,
Erőnket összeszedni,
S kimondanunk azt, hogy ─ Ég veled!"
terlasz
Ez a szegény Toroczkai már rég nem élne, ha klasszikus értelemben úgy bántak volna vele, mint háborús bűnössel. Milyen hatósági árakról beszél ez a jóember, amikor Orbánnak sertéstelepe van? Jövőhéttől 3000,- Ft lesz 1kg sertéshús!
evacica
Toroczkaynak már rég börtön járna! Főleg a 2006 tevékenységéért!A fél Bp feldúlták mocskos haverjaival, amit büszkén ki is jelentet a TV ben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.