A folyamatosan húzódó botrány miatt Eszenyi Enikő bejelentette, hogy visszavonja a Vígszínház igazgatói posztjára beadott pályázatát, és otthagyja a társulatot.

Rendkívüli: Eszenyi Enikő visszavonta a pályázatát, befejezi a színészkedést a zaklatási vádak miatt

A Vígszínház elszerződött dolgozói nemrég egy közös nyilatkozatban vallottak arról, hogy mi adott okot távozásukra: kijelentették, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikáció járult hozzá ahhoz, hogy felbontották a szerződésünket a teátrummal. A nyílt levelet több színész és kolléga is aláírta. A főváros vizsgálatot indított az ügyben.

Eszenyi először az ATV-nek adott interjút, azt mondta, furcsa egybeesésnek tartja, hogy egy nappal azelőtt jelent meg ez a nyílt levél, hogy a szakmai bizottság döntött arról, hogy a három pályázó közül kit javasolnak a Vígszínház élére. Méghozzá olyan kollégák tettek "kritikai megjegyzést" ellene, akik már nem a Vígszínház tagjai. Elmondta, hogy ő soha nem tenne ilyet, és nem is tett korábban.

A történtek után Eszenyi végül a Facebookon jelentette be, hogy a maga és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát visszavonja, vígszínházi munkáját befejezi.

Forrás: Blikk

Kép: MTI/Bíró István

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
kiváncsian várom, mit és hol fog dolgozni (ha rászorul, de az kizárt)
Cicamama55
Lehet hogy egy bocsánatkéréssel és egy mondattal, hogy próbálok magamon változtatni, megoldódott volna a probléma...
RonaGyuri
a sok ócska harmadrangú tróger kicsinálta! =))
SystemError
Imádlak, mint színészt, de mint vezető ez ritka nárcisztikus lelépés...
RonaGyuri
Után-rúgás és más abúzusok

A #metoo mozgalom „legszebb” napjait idéző mocskolás és triumfálás a Víg story újabb fejleményeiben

Mottó helyett:
youtu.be/KaUPuuZ_w1Q

Igen az Eszenyi elleni mozgolódás újabb fázisába jutott. Normális körülmények között a lemondással akár vége is lehetne a dolognak. de akadnak, akiknek ez is kevés. A derék hvg.hu – ahogy eddig is a mocskolásban – élenjár ebben is, két cikkben is „vért kíván”:
Egyfelől; „Eszenyi Enikő igazgató végre belátta, fel kell adnia a küzdelmet”, majd „lemondásakor sem tanúsított megbánást, nem kért elnézést, eszében sem volt elszámolni tetteivel, épp úgy, ahogy a szexuális zaklatásaiba belebukó elődje és mestere Marton László”!
Másrészt; „a színházi kollektívát megilleti az a jog” írják lelkesen, amire egy hozzászóló jegyezte meg bölcsen: „A lincselő csőcselék is egy kollektíva.”!
Nos a dologgal kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak:
Egyfelől, a színházhoz csak, mint fogyasztó értek; nekem az amit színésznőként és rendezőként csinált a Víg -ben nekem nagyon rendben van.
Másfelől, mint igazgató csak azt tudom, amit most lehet olvasni - sajnálom, lévén meglehetősen jártas vagyok az un. vezetés-tudományokban – s ezek egyértelműen egyoldalú beszámolók. Ki hogyan látja, akarja látatni vagy úgy tesz mintha …
Az elmesélt történetek már magukban is elgondolkodtatóak. Nekem különösen megmaradt az a sztár-óriás, aki azon rinyált, hogy mikor még ötödszörre sem volt képes felfogni mit kíván tőle a rendező, az kiabált vele, sőt odalökdöste ahova állnia kellett volna! =))
balos
Nagyban ezt csinálja az o1+1geci és 2millió sötét támogatja!A nemzethyleg beoltott csicskák örülhetnek!Jöhet 1 vidnyánszkyféle talpnyaló!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.