A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint korai lenne még az államnak nagyobb szerepet vállalnia a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésében. Az MKIK elnöke szerint az eddig bejelentett intézkedések teljesen rendben vannak, azok között több olyan is van, amelyet a kamara tett le a kormány asztalára. Az viszont szerinte szinte biztosra vehető, hogy a munkaerőpiac összeomlik, csak az élelmiszerboltok nyithatnak majd ki, és a katafizetés felfüggesztését a taxisokon kívül más szakmákra is kiterjesztik. 

Satuféknek tűnik mindaz, ami most bekövetkezett, és beleálltunk a földbe

– így kommentálta a kormány gazdaságvédelmi akciópontjait a hvg.hu-nak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Az MKIK elnöke szerint az eddig bejelentett intézkedések teljesen rendben vannak, azok között több olyan is van, amelyet a kamara tett le a kormány asztalára. Az elnök példaként az adófizetői határidők elcsúsztatását és a hiteltörlesztési moratóriumot említette. Utóbbit egyébként a Magyar Nemzeti Bank is kezdeményezte.

Arra a kérdésre, hogy az is a kamara javaslata volt-e, hogy katát egyedül csak a taxisoknak ne kelljen fizetniük a következő hónapokban, az elnök úgy válaszolt, nem tudja megmondani, hogy

hol csúszik meg a sebészkés egy ilyen szituációban.

Az elnök arra számít, hogy ezt az adófizetői mentességet másokra is kiterjeszti majd a kormány. Úgy fogalmazott, a koronavírust

mindegyik piaci szereplő megérzi, nemcsak a taxisok, mindenki, aki ennek az adózási formának, a katának haszonélvezője volt.

A kamara elnöke hangsúlyozta, hogy több javaslatot is vittek a kormány elé, és mint mondta, biztos benne, hogy ebből még jó pár visszaköszön. Példaként említette, hogy minimalizálni kell azokat a helyzeteket, amelyek lehetőséget adnak a személyes kapcsolatra. Ez azt jelentené, hogy a kamara javaslata szerint

csak azok az üzletek lehetnének nyitva, amelyek a hétköznapi létfenntartáshoz szükséges termékeket árulják.

Ahogyan Parragh László fogalmazott,

azok, „amelyekben a zsemlét meg lehet venni”.

A többi boltot és vendéglátóhelyet, amelyek most még délután 3 óráig működhetnek, elképzelésük szerint be kellene záratni. Hozzátette:

el kell fogadni, hogy 2-3 hónapig nincs mozi, nincs pláza, nincs gyorsétterem.

Szóba került a turizmus is,

az MKIK elnöke nem tartja kizártnak, hogy Budapest turizmusa a következő egy évben nem fog helyreállni.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a kabinet százezres munkanélküliséggel számol, az a kérdés, hány százezres lesz. Erre Parragh László úgy reagált,

valóban több százezres létszámleépítés várható, illetve van már ma is.

Az igazi kérdés szerinte az, hogy a munkaerőpiaci összeomlást hogyan, milyen eszközökkel lehet majd kezelni.

Forrás: HVG, 24.hu

Címlapkép: MTI/Kovács Attila 

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Parragh méltó társa a másik rögeszmés elmebetegnek, a csúti bűnöző cigánynak! A Kamara némethszilárdja! Nem a jövőben fogunk leszakadni a térségtől, már leszakadtunk. Már Románia​ is bevezeti az eurót, itt meg kalaptörvényébe foglalták, hogy jó nekünk a forint. Parrag egy lúzer vállalkozó ( bukott csempekirály) volt, amíg meg nem fogta az isten lábát. Olyan hülye, mint a Kuszaszemű Matolcsy.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
"ne okozzunk pánikot" ezt nem a főnököd mondta?
Eladott Ország
Parragh méltó társa a másik rögeszmés elmebetegnek, a csúti bűnöző cigánynak! A Kamara némethszilárdja! Nem a jövőben fogunk leszakadni a térségtől, már leszakadtunk. Már Románia​ is bevezeti az eurót, itt meg kalaptörvényébe foglalták, hogy jó nekünk a forint. Parrag egy lúzer vállalkozó ( bukott csempekirály) volt, amíg meg nem fogta az isten lábát. Olyan hülye, mint a Kuszaszemű Matolcsy.
kereső
Ez a befuccsolt "csempekirály" érdekvédő??? kamarai elnök. Ugyan, csak az egyik jó pénzért kormányscheggnyaló a sok közül.
Grafix69
Én nem csodálkoznék azon , ha az összes gazdasági malőrt , az összes negatív érintettséget a koronavírus számlájára írnák , vagy írják. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a gazdaság előbb utóbb ebben a rendszerben nem kezelhető , nem életképes. A nyugati pénz pumpa erősen megcsappant az idén és ez várhatóan nem fog változni . Szerintem szkepticizmussal kell kezelni a gazdasági mentő csomagot . Annál is inkább mert még én egy olyan intézkedésről sem hallottam soha ami jó lett volna a dolgozó embereknek , és ebbe az egész kormányzásukat értem 12 év alatt.
Béla333
Eljön az a szép idő is, amikor Parragh mester majd újra előveszi a gombaszedésről szóló fergeteges gondolatait és újra közkinccsé teszi!:

"Parragh: ha nincs más munkahely, el kell menni gombát szedni"
www.atv.hu/egyeb/20120308_parragh_laszlo

Hogy kitalálta azzal a rengeteg eszével...
verőce21
A magyar kormány sokat/bármit tesz a termelőkapacitás fenntartása és a munkahelyek vírusjárvány alatti megtartása érdekében, a külföldön, zömmel szolgáltatószektorban dolgozók tízezrei jönnek majd haza - ahogy a román és szerb vendégmunkások is -, megterhelve az ellátórendszert álláskeresőként.
Emellett, ha a fogyasztás csökken az exportpiacokon is(lásd gépkocsi értékesítések bezuhanása), akkor mindenképpen lesznek leépítések, és a bértömeg csökkenni fog, tehát a belső fogyasztás is.
Nessy
Ez a jó ember nem lenne, ki kellene találni! Talán arról is polemizálhatna a kormánnyal karöltve, hogy a sok munkabér nélkül maradt emberen milyen intézkedéssel lehetne segíteni! Most nem egyeztet a környező országokkal??? Máshol tudnak megoldásokat találni, nem csak egy szűk rétegnek! Ha hiszi, ha nem a kormány, más területen is padlót fognak, különösen a kis vállalkozások, akiknek nincsenek milliárdok a bankban! A bezárt multik beszállítói például ! Akinek meg lenne munkája, ott nincs alapanyag, alkatrész, mert képtelenek kialakítani egy külön folyosót az árú szállítóknak. A román, szerb, bolgár hazautazók hanyag eleganciával lefekszenek az útra, és ha ők nem mehetnek, más se menjen! Álljon szépen mögöttük!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.