Azért foglalták le a szállítmányt, mert egy magyar cég is részt vett a szállításban.

Budapesten lefoglalták azt a félmillió darab maszkot, amelyet a csehországi Morva-sziléziai kerület rendelt meg Indiából, hogy védekezzen a koronavírus ellen. A kerület kormányzója a lapnak azt mondta, nagyon számított erre a szállítmányra, mert a terület minden lakosát fel akarják szerelni maszkkal, az egyetlen szerencséjük az, hogy még nem fizettek az áruért.

Budapesten ragadt egy maszkszállítmány

A magyar azért foglalták le a szállítmányt, mert egy magyar cég is részt vett a szállításban. Egy másik elképzelés szerint az exportáló cégtől a magyarok is rendeltek nagy tételben maszkokat, de az nem érkezett meg, ezért tartoztatták fel a cseheknek szánt szállítmányt.

Közben a csehek a tervek szerint szombaton egy hétmillió maszkból álló szállítmányt kapnak Kínából. Ezek a maszkok ráadásul százszor moshatók, így pótolni tudják azt a kiesést, amit a lefoglalt szállítmány okozott.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(idnes.czindex.hu)

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

luiz
Selyemút kalózai, a vajda közbelép
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@volvós: az írás maga az ember...bocsi az utólsó szó nem rád értődik, te egy ronda ócskaság vagy...pöffeszkedsz mint a rozsda, és annyit is érsz.
szegfue
@jancsipapa: tegnap 16:44 De van repülőtere a cseheknek is nyilván! Csak igazából semmit sem tudunk a szállitás körülményeiről. Elképzelhető pl., hogy minél előbb a célpontra akarták juttatni, közvetlen járat a csehekhez mondjuk csak 1-2 nap mulva lett volna, igy jobbnak látták Bp-en keresztül, "átszállással" fuvarozni. Vagy pl. a közvetlen Csehországba közlekedő repülő már tele volt, nem fért be a rakomány... Vagy olyan rakomány is lehetett a gépen, ami mellé a szájmaszkokat nem lehetett berakni, pl. élőállat, ami ráadásul elsőbbséget élvez. Ezek is lehetőségek.
jancsipapa
@szegfue: Így igaz . Ezek mindegyike egy-egy lehetőség.Mint ahogy az is ,hogy ez hazugság..
Csizmás Kond
@szegfue: ...vagy az is lehet hogy egyáltalán nem volt semmilyen szállítás csak valaki unta az otthonülést...
Aki Én
@Csizmás Kond: Gyurcsányné maszkja is több, mint amit a gazdád tesz. Már az adakozókat is kritizáljátok, támadjátok?
Gátlástalan férgek vagytok.
Az eredeti hírt pedig a csehek dobták fel. Hazudik az egész világ, csak ti szektások kb 2 milliónyian nem?
szegfue
@jancsipapa: 16:51 Azért, ha megnézed a cikk alatt a "forrást", akkor látható, hogy egy cseh ujságcikk alapján "születhetett" ez a hir.
A nyers forditás ez:
"Ivo Vondrák, a morva-sziléz kormányzó időnként kábítószer-kereskedőnek érzi magát, amikor antikoronavírus elleni termékeket keres. Azt válaszolta, hogy a magyarországi régiók a repülőtéren félmillió drapériát elkoboztak, amelyeket a térségben orvosi és időskorúaknak kellett átadniuk. A magyarországi cseh nagykövet segítséget nyújtott, de a helyzetet egy másik kínai rakomány oldja meg.

Forrás: www.idnes.cz/ostrava/zpravy/moravskoslezsky-kraj-rousky-koronavir-vondrak-madarsko.A200320_130301_ostrava-zpravy_jog"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.