Fennáll a veszélye, hogy ha szabadon engednék, akadályozná a nyomozást, és megfenyegetné a sértetteket.

Döntöttek arról, szabadon engedik-e a gyerekei szexuális zaklatásával vádolt férfit

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség több rendbeli szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványozta egy férfi letartóztatásának a meghosszabbítását, mert a férfi a megalapozott gyanú szerint több éven át rendszeresen kényszerítette a nevelt, valamint saját gyermekeit szexuális cselekmény elvégzésére.

Mint ahogyan arról az ügyészség korábban beszámolt, a gyanú szerint egy Komárom-Esztergom megyei településen az elkövető nevelése alatt álló, a cselekmény elkövetésekor a 12. életévét betöltött, de a 18. életévét még be nem töltött sértettet a gyanúsított 2010. és 2015. között, hetente több alkalommal, szóbeli fenyegetés, illetve erőszak alkalmazásával arra kényszerítette, hogy tűrje el, hogy a gyanúsított szexuális cselekményeket végezzen vele.

A gyanúsított letartóztatását az ügyészség indítványára a járásbíróság nyomozási bírája 2019. március 26. napján elrendelte.

A nyomozás során megállapításra került az is, hogy a férfi 2014. és 2015. években két további gyermekét is zaklatta szexuálisan, akik akkor a 12. életévüket még nem töltötték be.

A nyomozó hatóság ezen túlmenően a férfitől engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket foglalt le, emiatt vele szemben lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének elkövetése miatt is folyik a büntetőeljárás.

Az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását, mert vele szemben továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a bizonyítás meghiúsítása érdekében a sértetteket megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná.

A nyomozási bíró a gyanúsítottat telekommunikációs eszköz útján, ülésen kihallgatta, majd az ügyészi indítványnak helyt adva a férfi letartóztatását 2020. május 26. napjáig meghosszabbította.

Forrás: Ügyészség

Illusztráció: Pixabay

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ez a moslék meg azért fog kártérítést követelni, mert nem kapott maszkot, meg kesztyűt, és így életveszélyben van a böriben...

Új helyzet van, meg is ítélnek neki egy nagyobb összeget, pedig nem is a helyhiányra panaszkodott...azt majd ítélet után.
ittott
miért nem herélik ki? kézenfekvő lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.