Az egyik legfontosabb magyar fotós, újságíró és holokauszttúlélő 91 éves volt.
Elhunyt Erdélyi Lajos marosvásárhelyi születésű fotográfus, újságíró, Auschwitz túlélője és memoárírója, a régi zsidó temetők és az erdélyi portréfotózás doyenje – írja a szombat.org.
Erdélyi Lajos 1929-ben született Marosvásárhelyen. 1936 és 1940 között a zsidó elemiben, majd a gimnáziumban, illetve a kolozsvári Zsidó Líceumban tanult 1944-ig, a német megszállásig.
Családjával együtt a marosvásárhelyi gettóba kényszerült, ahonnan Auschwitzba deportálták őket. Édesanyja és húga azonnal a gázkamrákba kerültek, ő édesapjával néhány nap auschwitzi tartózkodás után munkatranszporttal Schotterwerkébe majd Dörnhauba jut, ahonnan együtt térnek haza közel egy év után, 1945 májusában.
Tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. A kolozsvári egyetemről „osztályidegen” apja miatt elbocsájtották, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát. Esztergályosként is kellett dolgoznia, annak ellenére, hogy diplomája volt, majd az Új Út és a Dolgozó Nő szerkesztőségébe került, s fényképész volt az Akadémia kolozsvári fiókjánál.
A Hét, Korunk, Művelődés és több napilap munkatársaként szerzett ismertséget Bel- és külföldi riportokat, fotóelméleti és fotóesztétikai cikkeket írt, többször szót emelt egy korszerű fotómúzeum felállításáért. Művelődéstörténeti szempontból úttörő tudományos igényű érdeklődése is ismert volt a hazai fotóművészet történeti hagyományai iránt.
Orbán Balázs – Székelyföld képekben (Sütő András előszavával, 1971) c. alatt Orbán Balázs száz év előtti fényképfelvételeit tette közzé tanulmányszámba menő előszó kíséretében; Orbán Balázs restaurált fényképeiből kiállítást rendezett Székelyudvarhelyen, s Orbán Balázsról, a fényképészről filmet készített a Román Televízió magyar adása számára (1979). Hasonló sikerrel dolgozta fel és adta ki Teleki Sámuel jeles erdélyi Afrika-kutatónak a múlt század második felében készült belső-afrikai eredeti fényképfelvételeit, együtt az útitárs Höhnel Lajos (Ludwig von Höhnel) pozsonyi tengerésztiszt egykorú feljegyzéseivel (Teleki Samu Afrikában, 1977). Hozzájárult a fotó és irodalom kapcsolatának fejlesztéséhez is. Gazdag fotóanyaggal kísérte Marosi Ildikó húsz romániai magyar íróval készített interjúit a Közelképek c. kötetben (1974), s a romániai magyar írókról és képzőművészekről készített portréit kiállította a Korunk (1976) és az Új Élet (1977) galériájában. Önálló kötetei: Régi zsidó temetők művészete (1980); Orbán Balázs összes fényképe a Székelyföldről. (Sajtó alá rendezte, bevezette Erdélyi Lajos, 1993); A túlélés műhelyei (2009) – sorolja műveit a Wikipédia.
1988-ban áttelepült Magyarországra, cikkeit 1992-ig a Magyar Nemzetben publikálta.
Élő lexikon volt, írásokban, interjúkban és élő beszélgetésekben őrizte és adta át mindazt az élményanyagot, amit kettős identitású magyar zsidóként, ezer találkozás részeseként megőrzött.
Portréfotói és az erdélyi zsidó temetőkről készült képei hazai és nemzetközi kiállításokon vettek részt, fotóalbumait több nyelvre lefordították. Az 1980-as évek végén feleségével, a csernovici születésű Annival, akivel hét évtizeden át éltek együtt, Budapestre költöztek. Mindkét lányuk: Tamara és Zsuzsi, unokáik: Loreen, Thalia, Juli és Dani az Egyesült Államokban élnek.
Forrás/kép: szombat.org
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás