Nem lett meg a négyötöd, nem hozhatja rendkívüli napirendre a törvényjavaslatot a parlament.

Breaking: Nemmel szavazott az ellenzék, ma megbukott Orbánék koronavírus-törvénye

137 igen, 52 nem arányában nem szavazta meg a házszabálytól való eltérést, így hétfőn nem döntött a kormány által benyújtott veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatról az Országgyűlés. A képviselők 4/5-ödére lett volna szükség, hogy a javaslatot még hétfőn megvitassák, és kedden megszavazzák.

A koronavírus miatti veszélyhelyzetet a kormány március 11-én ki is hirdette, de az Alaptörvény szerint külön parlamenti felhatalmazás nélkül az erről szóló rendelet csak 15 napig maradhatna hatályban. Az igazságügyi miniszter által benyújtott törvény arról szól, hogy ezt a határidőt a koronavírus miatti „veszélyhelyzet megszűnéséig” meghosszabbítaná, és egyébként is azzal számol, hogy így az országgyűlésnek 2020-ban már össze sem kellene ülnie. Ebben az időszakban a kormány gyakorlatilag rendeletekkel irányíthat: egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet és más rendkívüli intézkedéseket is hozhat.

Az ellenzéki pártok korábban és a szavazás előtt is jelezték: a javaslatot nem támogatják, mert aszerint a rendkívüli állapotnak nem lenne időbeli korlátja. A hétfői ülés előtti egyeztetésen is bemutattak olyan javaslatot, amit készek támogatni, de a kormány nem volt hajlandó engedményeket tenni a szavazatokért cserébe.

Forrás: 444

Kép: MTI/Kovács Tamás 

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Bizalmi válság van, helyes döntés született.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Giovanni Alba
@Macskaszem: A Macska szeme sötétben is lát, Shikit elvakítja önnön nagyszerűségének tudata, mert ő érti és tudja Őfényessége legapróbb gondolatát is, otthonosan járkál a fejében annak a csak népéért élő nagy vezérnek, és semmiféle sötét ármányra nem lelt semelyik sarokban sem. A pávatánc az nem ármány, az csak egy kurucos tréfa.
Shiki néha annyira túltolja a lihegést (csaholást, hogy stílszerű legyek) hogy önmaga paródiájába fordul át.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te mivel védekezel a koronás kór ellen? itt ücsörögsz és hülyeségeket beszélsz?
Macskaszem
@Shikari: 12:45. Sose tennék ilyet, nem vagyok hazaáruló.
Aki Én
@Shikari: 12:46 Nem kell orbán levetett holmija.
SystemError
@Aki Én: Sok levetett holmi lesz amúgy mostanában...:) Szerintem a legkisebb csicskákkal kezdik majd a leépítést, ha nem kártyavárként dől össze az egész majd 2 nap alatt. Biztos már néhány vidéki kis király is felismerte, amit Borkai, hogy ez nem fog örökké tartani mostantól. Mindenki tudja, hogy ilyenkor a végéig maradni a legnagyobb hülyeség Mind gerinctelen és szerintem nem is fognak túl sokáig hezitálni. Nem hinném, hogy már most ne talicskáznák ki a pénzeket háttérben. Viktoron is azt látom, hogy a korona most a kisebbik baja...:)
Aki Én
@SystemError: Nem véletlen akar korlátlan hatalmat. Úgyis meglépi, ez a tegnapi színjáték csak arra kell, hogy másra mutogathasson, gyilkosnak nevezze a komplett ellenzéket. A buta, gondolkodni képtelen szektája zabálja is megint.
Szomorú, hogy ezt a fajta gátlástalanságot, aljasságot, hazaárulást és egyebeket nem érzik zsigerből még sokan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.