A döbbenetes járvány kijózanít bennünket. Bebizonyosodott, hogy nem a látványos egyházi szertartások a legfontosabbak – állapította meg Beer Miklós.

A katolikus püspöki kar nemrégiben hozott rendelkezései értelmében a templomok ugyan nem zártak be, de a hívek részvételével tartott liturgikus események elmaradnak. Erről a Népszavának Beer Miklós, a váci egyházmegye nyugalmazott püspöke azt mondta, amióta az eszét tudja, „még soha nem fordult elő olyan, hogy a saját elhatározásunkból bezártuk volna a templomainkat.”

Beer múlt kedden misézett utoljára Nagymaroson, paptársaival akkor döntött úgy, hogy életkora miatt – a nyáron 77 éves lesz – tartózkodik a nyilvános szereplésektől, önkéntes házi karanténba vonult. Az önkormányzat gondoskodik arról, hogy naponta kapjon meleg ebédet, egy-két fiatalabb barátja időnként bevásárol számára.

A püspök telefonon vagy interneten tartja a kapcsolatot. „A kényszerű helyzet ráébresztett minket arra, milyen sok másfajta lehetőségünk van azon kívül, amihez eddig hozzászoktunk.” Szerinte az online misézéssel az egyház többekhez jut el, mint akkor, amikor még nyitva álltak a templomok.

A döbbenetes járvány kijózanít bennünket, mégsem tapasztalok sehonnan keserűséget vagy csalódottságot.

Hozzátette, nem a külsőségek a leginkább fontosak: a mostani időszak bebizonyította, hogy valóban nem azok. „Eszünkbe se jut, hogy az ilyen rendezvényeket hiányoljuk.”

A történtek szinte rákényszerítenek arra, hogy rendezzük dolgainkat Istennel és egymással. Ne legyünk elbizakodottak, tudatosuljon bennünk, hogy életünk egy ajándék.

A beszélgetés során Beer külön köszönetet mondott az egészségügyben, a szociális rendszerben, a közlekedésben vagy például az élelmiszer-ellátásban dolgozóknak, valamint a hitelesen tájékoztató újságíróknak is: mindazoknak, akik helyt állnak ebben a rendkívüli helyzetben. Hozzátette, a kritikus hetekben-hónapokban nem az egyházi struktúra tölti be a legmeghatározóbb szerepet az ország működésében.

Elmondta azt is, a járvány után megváltozik a világ. A katolikus püspök szerint nem folytathatjuk ugyanúgy, ahogyan eddig, tanulnunk kell a sok áldozatot követelő krízisből. Reméli, hogy a személyes kapcsolataink jobbak lesznek majd, és talán bölcsebbé válik az emberiség.

Címlapkép: Facebook/Dr. Beer Miklós

(nepszava.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Klubtag
Tiszteletreméltó a püspök úr alázata és hajlandósága az önvizsgálatra, csak hát "egy fecske nem csinál nyarat".
Nem is szólva arról, hogy lehet ehhez egy-két szava Semjén vagy Käsler hittársaknak.
fahrenheit451
Milyen, Isten?
Majdnem azt írtam ne tudd meg.
Nessy
@Klubtag: Bizony, sok ilyen papra, püspökre lenne most szükség! Nem látszat számít, hanem a valódi hit, ami nem a látványos eseményekben merül ki! Tisztelt státusz keresztények! Lehet elgondolkodni!
fahrenheit451
Vegyek fegyvert, katolikus?
Nem fogok - csak azért sem, geci katolikus.
Ha úgy alakul, simán agyonverlek puszta kézzel.
Nekem nem kell fegyver.
Klubtag
@Nessy: ..."Elhunyt az olasz pap, miután a lélegeztetőgépét egy fiatalabb betegnek ajánlotta fel..."
R.I.P.
Lepényleső
A világ valóban változni fog,de az ember nem. Hallhatatlannak hiszi magát,egyre többet akar,
ezért mindenki mást akár nyomorban tart,s tovább vezényli a kizsákmányoló kart.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.