A harctéren az első vonalban az egészségügyi dolgozók állnak, vigyáznunk kell rájuk – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Országos tisztifőorvos: a maszkot az viselje, akinek feltétlenül szükséges
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az egészségügyi dolgozók védőfelszereléséről szólva azt mondta: ha hordják, magukat is megóvják a fertőződéstől, és megakadályozzák a fertőzés továbbvitelét is.

Müller Cecília ismételten hangsúlyozta:

akiben felmerül a gyanú, hogy kapcsolatba kerülhetett az új koronavírussal, mert felső légúti tünetei vannak, külföldi útról tért haza vagy koronavírussal igazoltan fertőzött ember környezetében volt, az mindenképp telefonon hívja a háziorvosát.

A lényeg, hogy a beteg ne menjen sehova, hiszen ezzel csökkenthető a kontaktusok száma a környezetében, főképp pedig az egészségügyi ellátórendszerben – mondta.

Arról, hogy az adott beteg valóban gyanús esetnek minősül-e, a háziorvos fog dönteni a járványügyi szakemberrel. Ha igen, akkor az Országos Mentőszolgálat erre a speciális tevékenységre kialakított csoportja fog tőle mintát venni az otthonában. Ha pedig kórházi ellátást igényel, szintén az Országos Mentőszolgálat fogja őt a kijelölt intézménybe szállítani – ismertette az országos tisztifőorvos.

A maszkot az viselje, akinek feltétlenül szükséges, viszont ha valaki abban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen – hívta fel a figyelmet. A maszkviselés azonban önmagában nem elég, a többi higiénés szabályt, így például a távolságtartást és a rendszeres kézmosást nem teszi feleslegessé

- hangsúlyozta.

Ugyanakkor egy egyszerű maszk is megakadályozza, hogy valaki cseppfertőzéssel továbbadja a vírust – tette hozzá.

Megjegyezte: a helytelen maszkhasználat a biztonság hamis illúzióját is keltheti. Ha például valaki állandóan az arcához nyúlkál, mert kényelmetlen a maszk, azzal önmagát fertőzheti meg. A maszk levételekor kívülről kell azt megfogni, rögtön ki kell dobni és kezet kell mosni.

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta: a sűrűbben lakott területeken több beteget regisztrálnak, de konkrét területhez köthető gócpontok nincsenek, az egész ország területéről regisztráltak már megbetegedéseket.

Beszélt arról: ha tömeges megbetegedések lesznek, akkor nyilvánvalóan több korlátozó intézkedés lesz, de a higiénés rendszabályok nem fognak változni, akkor is azokat a higiéniai szabályokat kell majd betartani, mint a járvány mostani szakaszában.

Szintén kérdésre szólt arról is, hogy a járványra hivatkozva sürgős beavatkozások nem maradhatnak el, a sürgősségi osztályok és más osztályok is kötelesek fogadni a betegeket, ha akut ellátásra van szükségük.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
@Nessy: Az én fiam folyamatosan 12 órát dolgozik olyan kórházban,ahol főleg tüdő problémás betegek vannak. Náluk sima műtős maszk van.Nos azok tudtommal max.40 percig védenek a vírustól akár ki akár be. Nem hinném,hogy lenne annyi maszk a raktáron,hogy 40 percenként lecserélje. Ideje se nagyon van rá,hisz 48 emberre van este 6-tól reggel 6-ig egyedül. Nem tudom most a Kínából érkezett szállítmány milyen minőségű maszkokat hozott,de Ők abból eddig egy darabot sem kaptak. Annyit tud védekezni,hogy nem nagyon jön haza,nem megy sehova,csak dolgozni, de tömegközlekedéssel jár be és napi rendszerességgel hozzák a friss betegeket.
Nessy
@cikicakk55: Minden tiszteletem a fiadnak. lehet, hogy a keze alá kerülök, ha pechem van? Gyerekkori pince korszak, allergiás asztma.
Azért ha belegondolok, az 50-s évek beli nagy influenza járvány idején még nem léteztek egyszer használatos maszkok! Több anyagból készült maszkot kaptunk a körzeti rendelőbe, amit reggel felvettünk, aztán délután lecseréltük, majd este kimostuk, és reggel forró vasalóval szárítottuk. És kezdődött előröl. napi 12-14 óra. Egy nővér, két doki! Minimum száz beteg. Akkoriban még nem igazán volt telefon, csak az utcán, vagy a kádereknek! Most talán még rosszabb, mert nagyon kevesen vannak a sok beteghez! Védőeszköz meg a törzsi beszámolóban!
Béla333
Mivel maszk nincs, így legalább kitalálták a helyzethez az ideológiát...
Azt mégse mondhatják, hogy azért ne hordj maszkot, mert úgysincs.
Mennyivel jobban hangzik az, hogy azért ne hordj maszkot, mert tulajdonképpen nem is kell.
Nessy
@durbincs: Neked nem kell maszk! Farkon keresztül nem fertőz a vírus!
gazdag dezső
Ez a Tisztifőorvos asszony azonnal mondjon le !!Totális hozzá nem értés látszik rólla !!Miért nem tesznek oda megfelelő hozzértéssel rendelkező igazi szakembert ?? Szándékosan írtják az embereket ?? Főként az öregeket mivel majd kevesebb nyugdíjjast kell eltartani ??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.