A párt szerint a kormány felelőssége, hogy kárpótolják azokat, akik a vírus miatt szűkölködnek.

Jobbik: a kormány garantálja a kieső bérek négyötödét

Garantálja a kormány a koronavírus-válság miatt veszélybe került állásokban dolgozó magyarok kieső bérének legalább négyötödét – sürgette hétfői online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

Hangsúlyozta, ezzel elkerülhetők a "válságörvények", azaz, hogy bekövetkezzen egy, a devizahitel-válsághoz vagy a kilakoltatások özönéhez hasonló társadalmi kataklizma.

Megjegyezte, miközben a cseh, a szlovák, a lengyel, a bolgár és a román kabinet meg tudta ezt oldani, "nem hisszük el, hogy a magyar kormánynak csak egy nulla százalékos kipótlásra telik".

Z. Kárpát Dániel közlése szerint pártja kész csomagot nyújtott be a törvényhozásnak, amelyben javasolta, hogy az általuk korábban kezdeményezett Magyar Munkahelyvédelmi Alapon keresztül több százmilliárdos költségvetési átcsoportosítással, a legnagyobb tőkeerejű, jellemzően multinacionális cégek befizetéseivel, valamint várható nemzetközi forrásokkal garantáljanak juttatást a munkavállalóknak.

Az ellenzéki politikus jelezte: elképzelésük szerint külön alku tárgyát képezheti, hogy a későbbiekben adó- vagy járulékkedvezmények formájában hogyan tudják részben vagy egészben visszanyerni ezeket a befizetéseiket az érintett nagyvállalatok.

A munkahelyvédelmi alappal munkahelyek tömegét lehet megmenteni a későbbi megszűnéstől, tömegeket lehet a segélyezés elől az aktív munkaerő-piacon tartani – mondta a jobbikos politikus, hozzátéve, céljuk az, hogy Magyarországon senkit ne fenyegessen éhezés, kilakoltatás, teljes ellehetetlenülés.

Forrás: MTI

Kép:MTI/Soós Lajos

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Agyalágyult! Nem vette még észre, hogy most VÉSZHELYZET van?!
ómió
Akkor ne nyuljon le 1-1 havit, mint anno a most szövetséges Böszme efftársatok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.