Az EMMI minisztere levelének meghamisított verziója terjed a közösségi médiában.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2020. március 21-én hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben az új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatban határozta meg az eljárásrendet.

Azonban a közösségi oldalakon a levél meghamisított verziója kezdett el keringeni, ami valótlanul állítja, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek számát nem lehet nyilvánosságra hozni, halálozási okként más betegségeket kell megjelölni. A levél a COVID-19 következtében elhunytak számáról is hamis számot, a valódi adat többszörösét közli.

Nyomoznak Kásler Miklós meghamisított levele ügyében

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozók eddig számos tanút hallgattak ki, és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható adathordozókat foglaltak le.

A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, úgy eljárást indítanak az elkövetővel szemben.

A rendőrség emlékeztetett arra, hogy mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. Figyelmeztettek, hogy egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat.

Cikk- és címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

(police.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Kásler mester esze iránt kellene nyomozni.
Lepényleső
Az nem lehet hogy véletlenül mégis ő írta,csak később megfeledkezett róla?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.