A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre.

Ezekről a területekről von el pénzt a kormány a járvány elleni védekezéshez
Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Fizessenek a pártok, a multik, a bankok és az önkormányzatok!

A járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosítanak, abba be kell fizetni

az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét

- jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfón.

Közölte, a kormány a költségvetés alapvető átrendezéséről döntött, létrehozták a járvány elleni védekezés alapját, és létrejön a gazdaságvédelmet, a gazdaság újraindítását szolgáló alap.

Az eredményes védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében a kormány jelentős átcsoportosításokat hajt végre, és közös teherviselésre kötelez másokat is, így a politikai pártokat, a multinacionális kereskedelmi láncokat, a bankokat és az önkormányzatokat is

- mondta.

Gulyás Gergely ismertetése szerint a koronavírus-járvány elleni védekezési alapba befizetett párttámogatások 1,2 milliárd forintot tesznek ki, a multinacionális láncokat terhelő adó 36 milliárd forintot jelent, a bankoktól 55 milliárd forintot várnak.

Hozzátette: a gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított része idén 34 milliárd forint lesz,

az önkormányzatokat arra kérik, hogy ezzel járuljanak hozzá a járvány elleni védekezéshez.

Közölte, az alapba 663 milliárd forintot tudnak biztosítani így, mivel a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint, ez azonban egy felülről nyitott előirányzat.

Jelezte, az intézkedéseknek visszamenőleges hatálya nincs, április 15-étől vagy május 1-jétől érvényesek.

1345 milliárd a gazdaság újraindítására

A gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban 1345 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte.

A miniszter kifejtette: az újraindítást, a gazdaság védelmét célzó alapnak része a központi intézményektől beszedett megtakarítás, azaz a minisztériumoktól elvont források, ami 922 milliárdot tesz ki.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevétele is teljes egészében idekerül, ami 423 milliárd forintot jelent. Összességében a gazdaság védelmére és az újraindításra szolgáló intézkedéseket célzó alapban 1345 milliárd forint áll rendelkezésre

- ismertette Gulyás Gergely.

Kitért arra, hogy az elmúlt hónapban azok a gazdaságvédelmi intézkedések, amelyeket a munkahelyek megőrzésére hoztak, eddig mintegy 100 milliárd forintba kerültek.

20 százalékos béremelés a védőnőknek

Jelezte azt is: a védőnők és egészségügyi szakdolgozók

20 százalékos novemberi béremelését biztosítani fogják a pénteken bejelentett, minden egészségügyi dolgozónak járó bruttó 500 ezer forintos – várhatóan nyár eleji, június-júliusi – juttatás mellett.

Utóbbi, az egészségügyi dolgozók "heroikus küzdelmének" elismerése a központi költségvetésnek 70 milliárdos terhet jelent – tudatta.

A miniszter közölte továbbá: a kormány vasárnapi ülésén döntést hoz egy olyan gazdaságélénkítő tervről,

amely a rendszerváltás óta Magyarország történetének legnagyobb gazdasági akcióterve lesz.

Ez egyszerre fogja biztosítani a védekezéshez szükséges forrásokat és a gazdaság újraindításához feltétlenül szükséges "száz- és ezermilliárdokat" – mondta.

Arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány alatt eddig körülbelül

30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, április elejétől a munkahelyüket elveszítők száma napi 4 ezer körüli

- közölte a Miniszterelnökség vezetője.

A 30 ezres adat ugyanakkor nem azt jelenti, hogy csak ennyien veszítették el az állásukat – hívta fel a figyelmet a miniszter, hozzátéve: a korábbi 70 ezer szabad munkahely száma 40-50 ezer közöttire csökkent.

Gulyás Gergely a legfontosabbnak továbbra is az emberi élet és egészség védelmét nevezte, hangsúlyozva, hogy az egészségügyi védekezésre a költségvetés korlátlanul biztosítja a forrásokat.

Arról is tájékoztatott, hogy a védekezéssel kapcsolatos eszközök beszerzésére eddig mintegy 380 milliárd forintot költöttek.

85 egészségügyi dolgozó kapta el a vírust

Gulyás Gergely arra a felvetésre, hogy elrendelik-e a kötelező maszkviselést közterületen, és ha igen, mikor, azt mondta: ezekben az ügyekben az operatív törzs hoz döntést, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak, illetve magyar virológus szakemberek véleményének a figyelembe vételével. Eddig ilyen javaslat nem volt – jelezte a miniszter.

Eddig 85 egészségügyi dolgozók fertőződött meg koronavírussal

- közölte egy további kérdésre.

A miniszter arról, hogy akár két napot is várni kell, amíg a mentők kimennek egy tesztet elvégezni, azt mondta: az elvégzett tesztek száma radikálisan megnőtt, két hete még jóval tízezer alatt volt, mára el fogja érni a húszezret. Itt is a WHO ajánlásait követik – rögzítette.

Arról, hogy látnak-e reális veszélyt, hogy a koronavírus-törvény miatt újabb hetes cikkelyes eljárás indul Magyarország ellen, illetve hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból, úgy vélekedett: megszokták az elmúlt években, hogy

sokak hobbijává vált, Magyarországot szidni, rágalmazni, valótlan állításokkal illetni. Ezzel együtt tudnak élni

- mondta, hozzátéve: azt szokatlannak tartják, hogy egy válsághelyzetben, amikor nem csak Magyarország, hanem a kontinens egésze rendkívüli nehézségekkel szembesül, akkor is velünk foglalkoznak. Továbbra is csak azt tudják kérni, ne ezt tegyék. Ha vannak a viták, készek arra, hogy ezeket lefolytassák a járványügyi védekezés után, addig a magyar kormány semmilyen uniós, vagy néppárt provokációnak nem hajlandó felülni – jelentette ki.

Miért gyengült a forint?

A miniszter a forint gyengüléséről elmondta:

erős spekulációs támadás indult a magyar fizetőeszköz ellen, amit a jegybank kiválóan kezelt.

A magyar gazdaság jelenlegi állapota nem ad okot arra, hogy a forint-euró árfolyam 360-370 forint körül legyen, szerint ez vissza is fog állni.

További felvetésre közölte: a hitelek törlesztésének felfüggesztését bármikor lehet kérni a december 31-i határidőig.

Arra, hogy miért vonták vissza a polgármesterek hatáskörét érintő tervet, azt mondta: azért, mert azt szeretnék, ha

a védekezés mögött – amennyire lehetséges – nemzeti egység és politikai összefogás lenne, és szerették volna a politikai vitákat elkerülni.

Hozzátette: tudomásul vette a kormány, hogy az önkormányzati szektor és a polgármesterek nem örültek ennek, sőt a jelenlegi helyzetben támadásként értékelték, így néhány óra alatt módosították a rendelkezést, így az önkormányzati jogkörök nem fognak változni.

Nem zár be a parlament

A javaslat többi eleméről szólva elmondta: a vírussal szembeni védekezés sok területet érint, de a kormány ettől még nem mond le arról, hogy a rendes törvényalkotási menetrendben nyújtson be jogszabálymódosításokat. A kormány a valótlan vádakkal ellentétben nem, hogy nem kívánja bezárni a parlamentet, hanem azt szeretné, ha az Országgyűlés is rendes munkát végezne, ezért azt kérik a képviselőktől, hogy amennyire a jelenlegi körülmények között lehet, végezzék rendesen a munkájukat – indokolt.

Gulyás Gergely a Városligetben várható változásokról azt mondta:

az ide tervezett valamennyi épületnek jogerős építési engedélye van, amit a Fővárosi Közgyűlés változtatási tilalma sem tud felülírni. Ahhoz, hogy a zöldfelületeket rendbe tehessék, szükség van a tervezett változtatásokra

- mondta.

A babaváró hitelhez szükséges munkáltatói igazolást veszélyhelyzetben is ki kell állítani – mondta kérdésre válaszolva a miniszter azt javasolva, hogy aki ezt nem kapja meg, forduljon a munkaügyi felügyelethez.

Arra a kérdésre, miért csatlakozott a magyar kormány ahhoz a nyilatkozathoz, amelyet több európai kormány a vélelmezett demokráciadeficit miatt fogalmazott meg, Gulyás Gergely közölte, Magyarország azonosulni tud ezzel a nyilatkozattal. Bár nagyon sokan ezt cinikusnak tartják, de nem arról, hanem teljesen őszinte magatartásról van szó – jelentette ki, hozzátéve, az ország tekintettel volt a jogállami értékekre, amikor a koronavírus-törvényt elfogadta.

Kérdésre válaszolva elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök nem tervez külföldi programot, ami lett volna, lemondta, az európai tanácsi ülések pedig videokonferencián zajlanak.

Hozzátette: a miniszterelnök minden energiáját a védekezésre fordítja. Elmondta, a kormányfő ugyanúgy védekezik a fertőzés ellen, mint bárki más, ám nála nagyobb a fertőzés kockázata, mert hivatalánál fogva sok emberrel találkozik.

A miniszterelnök jó egészségnek örvend

- jegyezte meg.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról, hogy húsvétkor lehet-e majd locsolkodni, azt mondta:

a jelenlegi szabályok alapján ezt az egy háztartásban élők tudják megtenni. Megerősítette, hogy szerdán adnak tájékoztatást a kijárási korlátozást érintő szabályokról. Azt kérte, mindenki továbbra is tartsa be a szabályokat, mert ezzel tudnak a legtöbbet tenni a járvány lassítása érdekében. Az érettségiről Húsvét előtt tájékoztatást adnak

- jelezte.

Azt is elmondta, hogy az EU-s forrásokkal kapcsolatos viták rövidre zárása érdekében a kormány nyit egy EU-s alapot, és ha az unióból bármilyen pluszforrás érkezik, akkor azt ebben feltüntetik majd. Az EU eddig egyetlen pluszfillért sem biztosított a járványügyi védekezéssel összefüggésben Magyarországnak, Brüsszel csak elszámolási szabályokat tenne könnyebbé – jegyezte meg.

Gulyás Gergely arról kérdezték, miként kezeli a kormány az "EU felől érkező újabb támadássorozatot", a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elleni "össztüzet" és a 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás ismételt felvetését. A tárcavezető szerint

Orbán Viktor miniszterelnök találóan fogalmazott ebben az ügyben, amikor azt mondta: "mi a járvány elleni védekezéssel foglalkozunk, Brüsszel pedig velünk".

Leszögezte: a magyar koronavírus-törvény minden szempontból megfelel minden jogállamisági kritériumnak. Hozzátette: ezzel kapcsolatosan számtalan hazugság hangzott el az európai sajtóban, amelyet – jegyezte meg – már megszoktak, de ennek mértéke "a korábbiakon is túllő".

Mint mondta, ha ezek az állítások igazak lennének, akkor a Magyarországgal szembeni vádak is lehetnének megalapozottak. Ugyanakkor – folytatta – olyan képtelenséget is lehet olvasni, hogy a választások elmaradnak Magyarországon, miközben senki nem gondolja, hogy a veszélyhelyzet még két évig fog tartani. De ha még két évig is tartana, veszélyhelyzetben sem lehet felülírni a választások megtartásáról szóló alkotmányos rendelkezést, kizárólag az időközi választásokra nem kerülhet sor, amiben a politikai oldalak között egyetértés volt – fejtette ki.

"Boszorkányüldözés folyik Magyarországgal szemben"

Kitért arra is: az ellenzék saját elmondása szerint a kormányzati intézkedések döntő többségével egyetért, a törvényt pedig csak azért nem szavazta meg, mert az konkrét határidőt nem tartalmaz.

Nincs olyan intézkedés és nincs olyan felhatalmazás – az általuk vélelmezett időkorlát nélküliségtől eltekintve – amellyel az ellenzék ne értettek volna egyet

- mondta.

Kijelentette: "boszorkányüldözés folyik Magyarországgal szemben. Megjegyezte: ehhez az elmúlt években hozzászoktak, így emiatt "különösebb baj nem lenne", de azért tartják "végtelenül etikátlannak és helytelennek",

mert most Európa egészének és az EU-nak is a járvány elleni védekezésre kellene koncentrálnia, nem pedig egy egyes tagállamokkal foglalkozni.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva a budapesti tömegközlekedés jelenlegi helyzetének mihamarabbi megoldását kérte a fővárostól, mert – mint mondta – emberéletek kerülnek veszélybe, ha olyan tumultuózus jelenetek vannak a tömegközlekedésben, mint amilyeneket a buszokon, villamosokon, főleg reggelente az elmúlt az elmúlt napokban tapasztalni lehetett.

A miniszter az álhírekkel kapcsolatos új szabályozásról szóló kérdésre válaszolva elmondta: a kormány jelenlegi helyzetben is a végsőkig elkötelezett a sajtószabadság biztosítása mellett, így a Btk.-módosításával rögzített új tényállás semmilyen formában nem vonatkozik kormányzati intézkedéseket válsághelyzetben érő súlyos és éles kritikákra. Arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon olyan hírek terjesztéséről, ami válsággal kapcsolatosan valótlan információkat jelent.

A kormány akciótervének részleteire vonatkozó kérdésre válaszolva a tárcavezető jelezte: a jegybankkal – annak függetlenségét tiszteletben tartva – folyik egyeztetés, így a monetáris tanács következő, keddi ülése után a nemzeti bank fontos bejelentéseket fog tenni. Gulyás Gergely közölte:

az akcióterv egésze a GDP 18-22 százalékát fogja érinteni.

A kijárási tilalom bevezetéséről szóló kérdésre válaszolva kijelentette: ilyen előterjesztés a kormány asztalán nincsen, a jelenlegi intézkedések úgy tűnik elegendőek ahhoz, hogy a járvány terjedését lassítsák. Ugyanakkor – folytatta – nem tudják mennyire lesznek fegyelmezettek az emberek a húsvéti ünnepek alatt, hiszen ha néhány megnő napig kapcsolatok száma, az változást hozhat a járványügyi helyzetben.

A miniszter az adóbevallások beadási határidejének meghosszabbítását nem tartotta szükségesnek, tekintettel arra, hogy az adóhivatal mindenkinek elkészíti az adóbevallását. Mint mondta, a rendkívüli jogrendi akciócsoport foglalkozik a gazdasági szereplők adózási kérdéseivel és a következő két hétben részletszabályokat fogadnak majd el ezekben az ügyekben.

(MTI)

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Az önkormányzatoktól, a bankoktól és a multicégektől elvett összegeket a lakosság fogja megfizetni.
A kivéreztetett önkormányzatoknak is sokba kerül a járvány leküzdésének segítése, + a kormány is elveszi a gépjárműadókat, ez mind a lakosság rovására megy.
A bankok eddig is áthárítottak minden lépést, már a levegővételt is, amit valaki az automata előtt szív.
A multicégek az árak alakításával szintén továbbadják a bevételeik csökkenésének összegét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
A nyugdíjasoktól nem kell elvenni, azt minden évben úgyis lecsalja a várható infláció becsléssel és az árak emelkedésének a kimutatásával.
balos
A nemzethy oldalas,kitalálta az öntökön rúgást,ami a népnek fog megint fájni!Eddig fünek fának nyomatták az adónkat,most pedig még rátesznek egy lapáttal a 27%os áfára!
CsipkeRózsa
Az önkormányzatoktól, a bankoktól és a multicégektől elvett összegeket a lakosság fogja megfizetni.
A kivéreztetett önkormányzatoknak is sokba kerül a járvány leküzdésének segítése, + a kormány is elveszi a gépjárműadókat, ez mind a lakosság rovására megy.
A bankok eddig is áthárítottak minden lépést, már a levegővételt is, amit valaki az automata előtt szív.
A multicégek az árak alakításával szintén továbbadják a bevételeik csökkenésének összegét.
Nessy
A kormány így oldja meg a járvány elleni harc költségeit! Mint gondolnak, hogy az ide, oda kivetett plusz adókat ki fogja a végén megfizetni???
Persze, a TAO az marad! Támogatni kell az üres stadionok fenntartását, és a falábúakat! Elvégre ők komoly teljesítményt nyújtanak! nyújtanak?? most is, nem úgy, mint a munka nélkül maradt dolgozók!! A közbeszerzés nélkül elosztogatott millióknak, milliárdoknak is meg van rég a helyük! Az önkormányzat neg oldja meg a feladatait kevesebből!
Tényleg, az egyházak nem fizetnek? Azoknak mi fizetünk?
RonaGyuri
a foci az egyházak és a haverok persze nem! =))
Ronin2
Wazze Viktor!
A téged eleddig támogató nyugdíjas nénik fognak agyonverni a járókeretükkel!
Nem azért élnek évek óta farháton,hogy még ebben a vészterhes időben is őket nyúzzad!
Amúgymeg mit kezdesz az elsíbolt milliárdokkal?
Jó vastag köteget csavartok belőle,és feldugjátok?
A pénzt nem lehet megenni,s már elindult a "megélhetési bűnözés".
Egyelőre a kisnyugdíjasok,dolgozók érintettek,de titeket is el fog érni.
Hacsak valamit villámgyorsan nem léptek,a szokásos tökéletlenkedés nem fog beleférni.
Eladott Ország
A vezénylő dakota törzsfőnök azt mondta ugyanis, hogy nem szeretne visszatérni a segélyalapú gazdaságra, hiszen „a segély alamizsna, leépülés és függőség, kuncsorgó élet”, míg a munkaalapú gazdaság végén „függetlenség és büszke élet van”. „Annyi munkahelyet akarunk teremteni, amennyit a vírus elpusztít. Az egyes szám, első személyt már nem is kommentálom, pedig évek óta sérti a fülemet, mostanában pedig minden egyes törzsi megszólalásából ez köszön vissza. Viszont. Lehet, hogy valamit félreértek, de ez szó szerint ugyanaz az ízléstelen, gusztustalan duma, mint amit január 9-én előadott az élősködő romákról, akik mindenféle munkavégzés nélkül kapnak pénzt. Tehát ha jól értem, akkor az a munkavállaló (az a több százezer), aki a járvány miatt, azaz önhibáján kívül elveszítette a munkahelyét, az ajándékot kapna. Ahogyan minden normális ország teszi már eddig is, ahol az állam kutyakötelességének érzi átvállalni a dolgozó emberek bérköltségeinek bizonyos részét. Hallatlan, tényleg, de nem baj, mert ő egyedül a járványgörbe és a korlátozások csúcsán munkahelyeket teremt. Ja. Pláne, hogy ő egyedül nem kapott egyetlen fillér uniós pénzt se. Bezzeg a kínai haverok – franc tudja milyen minőségű – 4 millió maszkjért, a szintén kínai Huawei ajándékáért, a türk testvérek és hardcore diktatúrák bármilyen jelentéktelen adományáért közben földig lehajló ágakkal hálálkodik Szijjártóstul. Csak Brüsszelnek kell megint üzenni és meg is kell állítani, mert nem tiszteli mimagyarokat.
Ugyanakkor ajánlom figyelmébe, két akciófilm forgatás között talán befér: az uniós csatlakozás óta nem volt az országban olyan állami kórház- vagy rendelőintézet-felújítás, egészségügyi eszközbeszerzés, informatikai fejlesztés, amelyet ne az EU finanszírozott volna. Mindegy is, csak azt akartam mondani, hogy aki Országos Cecília tisztifőorvos jó tanácsára nekiállt hipózni a tojásokat, inkább szellőztessen egyet vagy mosson kezet hímezés előtt. Az alapos hőkezelés is megteszi, nem érdemes túlzásokba esni.
dr. prédikátor
te mocskos O1G füstös cigány!!! a mészaros lölö, a fattyú vejkó me a többi milliárdostól mennyit vasalsz be??? te szarházi nemzetvesztő ,hazaáruló patkány!!!
CsipkeRózsa
Mi van az EU-tól kapott pénzekkel? Egyébként, az eladósodást nem fogják mos szigorúan vizsgálni, azt is megtehetjük.
Józsipapa
Ezeket az intézkedéseket nem úgy nevezik, hogy
MEGSZORÍTÁS ???!!!
Csak ezt a szót a fideSS nem ismeri !!
polar450
Rogán propaganda 150 milliárdjával mi van?
Amikor a bankoktól, a kereskedelemtől elvontak, azt az utolsó fillérig a magyar fizették meg!
Nehogy mér sírva fakadjak ettől a rohadt nagy jóságtól VAZ+!
tudode
Alkotmányos válságban szabad a gazdag, azt is szabad "volt", hogy a tagország feladatkörébe tartozó alrendszerek mintha nem is lettek volna (eü-, okt., szoc. ellátás, stb.)!!!
.
Előrelátásból KAMPÓ, ha visszatekintünk, például az egészségügy árvaságára
.
---- Orbán: Minden kórházi kórtermet, minden várótermet fel kell újítanunk
index.hu/belfold/2020/01/09/orban_orbaninfo_eu_korhazak_felujitas_korterem/
.
---- A lengyel elnök ki meri mondani, amit Orbán nem: "egészségügy javítása"
propeller.hu/itthon/3503809-lengyel-elnok-ki-meri-mondani-amit-orban-nem?all#c2613458
.
---- Orbán Viktor: nem lehet 2020-ban adósság a kórházakban
infostart.hu/belfold/2020/01/09/orban-viktor-nem-lehet-2020-ban-adossag-a-korhazakban
.
Arról nem is szólva, hogy a 2020-as költségvetésben ezek szerint még mindig, járvány idején is SOKKba kerül az országnak őféesége játszóháza, és ebben a pár froncsiban a betonszarkofágok nincsenek benne:
.
---- A miniszterelnökség, és társult kapcsolata részére ... 1.230 milliárd
szemben
---- Az önkormányzatokra .. ...808 milliárd
.
Azért egy pár fillért oda lehetne vetni őfélesége birodalmából egy pár fillért!!!
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Semmilyen területről nem kellene elvonni. A feudalizmus úgy működik, új földesurak, hogy maguk megvédelmezik az Istenadta népet, ha bármilyen veszély közelít.
Tehát akik eddig szipolyoztak, azok most szépen hadrendbe állnak első vonalban, pénzt adnak és maguk is beállnak az ellenség és a Nép közé, mintegy megmutatva, hogy milyen nemes és elismerésre méltó főemberek ők. Harminc évig azért rabolták le az embereket, hogy most vissza adhassák azt jó szívvel, nemes tettekkel hálálva meg.
Ezt így csinálták régen...valahogy. Nem? De.
És ti mit csináltok, senkiházi uracsok?
csipetke
Hihetetlen,hogy még miket talál ki ez a qrvaokos banda.Azt látni,hogy kapkodnak fűhöz-fához,és eszükbe nem jut,hogy ezekkel a f@szságokkal a lakosságot szívatják meg.A multik,a bankok,ránk fogják valamilyen módon terhelni azt az összeget,amivel az állam megfeji őket,az önkormányzatokat pedig teljesen ellehetetlenítik,és ők pont emiatt nem tudnak részt venni a védekezésben,mert nem lesz rá anyagi lehetőségük.Azt viszont nem hallani,hogy a közpénzen meggazdagodott fidesz pereputty (garancsi,mészáros,vagy a nemzeti töklámpás vejkó kinyitnák a bukszájukat,és szabadszemmel jól látható összeget csengetnének vissza a mi közpénzünkből.A túlárazott közbeszerzéseken indokolatlanul sokat kerestek,hát most tegyék magukat hasznossá
csipetke
@csipetke: Ja,és asszem a szlovák kormány,és a képviselők lemondtak a fizetésük 30%-ról.Na,ennek a bagázsnak ez nem fordul meg a fejében,pedig lenne miből.Első dolguk volt,hogy a saját fizetésüket megemeljék,és azóta is emelgetik indokolatlanul
kissé felnőttem
@Mirabilis: koldustól alamizsnát ?
havi 1,5 millióból nem tudnak megélni, az átlag alattiak éheznek ezt is tudja látja mind és lépések ?
elég ha emut nyocévvel takarót szőnek mióta.most meg ugye...öntudat ?
tudode
---- Ehún-e itt az 50 leggazdagabb matyar:
.
www.google.com/search?q=Fideszessek+gazdagod%C3%A1sa&oq=Fideszessek+gazdagod%C3%A1sa&aqs=chrome..69i57.11290j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Van itt lóvé dögivel, amelynek nagyrésze áthasonűlt közlóvéBÚ(((((((( ))))))))))))
tudode
Helyesen:
.
50 leggazdagabb matyar 'úr"
.
forbes.hu/extra/50-leggazdagabb-magyar-2019/
.
Követhetetlenek ezek a pénz, és hataloméhes miCSODÁK!
division
@Horizont: Ez annyit jelenthet, hogy mégis szarul áll a kormány pénzzel. A gépjárműadót lényegében mindegy hova fizeti az ember (szerintem), a bankok meg majd növelik az ügyfeleik terheit, ahogy máskor is, a multik meg valószínűleg árat emelnek itt-ott. Nyilvánvaló a gazdasági válság a vírus végett, ez elkerülhetetlen, de valóban csak így kerülheti el egy ország, amelyik szárnyal? Gondolok még néhány intézkedésre amennyiben olyan vészhelyzet lenne amire inkább nem is gondolok, de nem írom le.
Ronin2
Nem vagyok egy faköböző,de szerintem kb. 2-3000 ember/???/ össze tudná úgy dobni ezt az összeget,hogy nem hogy nem szegényednének el,de jó pár milliárd még maradna náluk a sifonérban.
Ui:- most tényleg nem azoktól "nyúlnám le",akik tudásuk által lettek milliárdosok,hanem csak a sunyi,MINDKÉT OLDALI
lopógépektől.
ómió
Ha már az Unió csak hazudja, hogy segít...!
division
@Horizont: Mondjuk eleve szemétség a gépjármű adó.
evacica
Ez a kormány olyan pofátlan, hogy a józan ember már fel se tudja fogni! Van pofájuk az önkormányzatoktól,elvenni pénzt/folyton ezt teszik/és közben a feladataikat egyre növelik! Így is az önkormányzatok erejükön felül segítik az embereket! Különben arra lennék kíváncsi, hogy az Orbán család, meg a saját lábon álló Tiborcz család, Mészáros barát Csányi úr mivel ás mennyivel segíti ebben a helyzetben az országot?! Arra is kíváncsi lennék, hogy a kormány illusztris tagjai, valamint a fideszes képviselő urak mit raknak be a közösbe! Idáig ugyan is csak elvettek!
CsipkeRózsa
Ezi a Gyurcsány-szöveg a 444.hu-ról ide való:

"Gyurcsány: Orbán egy kicsinyes gazember, egy görcsrángatta útonálló

Herczeg Márk
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ezt posztolta a Facebookra azzal kapcsolatban, hogy a kormány tervei szerint az önkormányzatoknak a gépjárműadó bevételeit (ami összesen 34 milliárd forint) át kell irányítaniuk a központi költségvetésbe:
„Orbán a bosszú embere. A kicsinyes bosszúé.

Itt állunk a járvány közepén. Ezer milliárdok kellenének hatásai kezeléséhez. Neki meg mi jut eszébe?
Elvenni az önkormányzatoktól 34 milliárd forintot. Azoktól az önkormányzatoktól, melyekre most csak úgy dőlnek a plusz feladatok. Büntetni Budapestet, büntetni az elvesztett nagyvárosokat.
Elvenni a pártoktól pár százmillió forintot. Azoktól az ellenzéki pártoktól, amelyek egyébként is szegények, mint a templom egere, melyek a kivéreztetés határán vannak. Gondolja, tiltakozni úgysem fognak. Már csak jó ízlésből se. Pusztuljanak!
Itt áll előttünk egy kicsinyes gazember. Politikust játszik. Államférfiúi szerepben tetszeleg. Közben csak egy görcsrángatta útonálló.
Nagyszerű dolgokat kellene most tenni, hogy együtt és egyben maradjunk. De neki most is csak a bosszú jár a fejében.
De ezt is túléljük. Mi több, őt is.”"
polar450
@ómió: Olvass és tanulj!

-
Brüsszel 2000 milliárdforintnyi uniós támogatást ad ...www.civilhetes.net › brusszel-2000-milliardforintnyi-unios-tamogatast...
2020. márc. 27. - Brüsszel 2000 milliárdforintnyi uniós támogatást ad hazánknak a ... így ezek az összegek is a tagállamokat segíthetik a védekezésben.
ómió
@polar450: Neked "nemrég mentek el otthonról", vagy csak "sosem voltak otthon"? Szóval, amit írsz, az ránk nézve nagyságrendekkel öblösebben hazudva sem igaz!
polar450
@ómió: Mi nem megy, az olvasás, vagy a tanulás?

Olvass és tanulj!

-
Brüsszel 2000 milliárdforintnyi uniós támogatást ad ...www.civilhetes.net... › brusszel-2000-milliardforintnyi-unios-tamogatast...
2020. márc. 27. - Brüsszel 2000 milliárdforintnyi uniós támogatást ad hazánknak a ... így ezek az összegek is a tagállamokat segíthetik a védekezésben.
ómió
@polar450:Efftársilag mi nem megy a megértésben? Az, hogy olyan uniós pénzek terhére, amelyek már el lettek költve?
polar450
@ómió: Feledékeny vagy, csicska!
Figyelj csak kis piti:

A Fidesz kommunistái - ezeknél lehet efftársazni!
Kövér László – a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) titkára, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Orbán Viktor – Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár (Orbán apuka párttitkár volt az átkosban)
Mikola István – Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János – MSZMP tag
Varga Mihály – KISZ titkár
Rogán Antal – KISZ titkár
Deutsch Tamás – KISZ titkár
Stumpf István – MSZMP tag, Hazafias Népfront, alelnök
Járai Zsigmond – MSZMP tag, kormánytag, III/2 besúgó, szabadkőműves
Matolcsy György – MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János volt külügyminiszter – MSZMP tag, III/2 besúgó, Bilderberges szabadkőműves
Chikán Attila – MSZMP tag
Farkas Flórián (Lungo Drom) – a Fidesz díszromája, bűnöző, kegyelemmel úszta meg a börtönt, az ügyét 30 évre titkosították
Pintér Sándor belügyminiszter – MSZMP titkár, Gergényi Péter csókos haverja és üzlettársa

Adtak lét, vagy nem adtak, te balek?
ómió
@polar450: Még mindig a 30-40-50 évvel korábbiaknál tartasz? Ráadásul ráhazudósdi alapon? Te eo ipso most vagy mocskos bolsi meg a bandád! Azt kéne listáznod!
polar450
@ómió: Nem tetszik a névsor, csicska?
Ez van, ezeknél a verebeknél lehet efftársazni, szar ügy, nyeld le ( ne tartsd a szádba, megbüdösödik - a szádtól!)
ómió
@polar450: Az ilyen "névsor" csak a hozzád hasonló, az 50 évvel ezelőtti multban élő "haladóknak" szokott tetszeni , "csicska"! Így tudnak gyönyörködni benne, hogy kiket nem "sikerült" anno a tetübandájukba kényszeríteni a "népi demokráciájukban"! A maguk aktuális, mai névsoráról, "csicska", meg hallgatnak, mint szar a fűben, pedig az "sokkal tetszetősebb" lehetne! A maga rohadt bolsibűzével együtt is!
ómió
@polar450:A tükörben magadon látod, tetüfi? Húzzál bele!
polar450
@ómió: Pofon kaptad a névsort, nyalonc?
Nyálazol, szopós?
ómió
@polar450: Fortyogsz, mint a szarkupac, polar efftárs? Ja, mert, hogy az vagy!!!
polar450
@ómió: Kínlódsz, balga, kínlódsz?
Pofon kaptad a névsort, nyalonc?
Nyálazol, szopós?
Klubtag
"Ebben a krízis helyzetben, amikor az államnak inclusive költségvetésnek valóban minden erőforrásra szüksége van, hogy a járvány gazdasági kárait mérsékelni tudja,

az MNB kötelessége az lenne, hogy valamennyi, az elmúlt évek nyereségéből eddig felhalmozott vagyonát és likvid eszközeit – a jegybanki tartalék és a működéséhez szükséges eszközökön kívül – azonnal az állam rendelkezésére bocsássa.

Alapítványait, azok hozamát és vagyonát éppúgy, mint alaptevékenységéhez nem szükséges ingatlanait.

Az állam tulajdonosi jogait gyakoroló és képviselő pénzügyminiszter feladat is az lenne, hogy ezt a tranzakciót kikényszerítse.

Minden más megoldás bűn, gyalázatos szemforgatás!

Békesi László"
ómió
@polar450: "Haladó" bolsi tetü létedre, mássz már elő a 20. századból! Hol a MA AKTUÁLIS efftársi névsorod? Bolsi tetü, kusika a neved? Netán tilos magatokat felsorolni, mert nem lenne mit a másikra hazudni, tetüfi? Mit mond erre a bolsevik hazugságlexikonotok?
polar450
@ómió: Kínlódsz, balga, kínlódsz?
Pofon kaptad a névsort, nyalonc?
Nyálazol, szopós?
ómió
@polar450: Még mindig titkolod az aktuális efftársaid listáját, bolsiék fajkreténje? Talán "fedésben" vannak?
polar450
@ómió: Az a te dolgod csicska, szard össze magad, bánatodban, ez van, a tények makacs dolgok!
ómió
@polar450:A te dolgod meg az aljaskodás, mocskolódás, szopika? Lenin atyád erre "teremtett"? Az aktuális bűntársaidról meg kusika? Alja bolsi tetü vagy!
polar450
@ómió: FIDESZ KOMMUNISTÁK
Orbán Viktor - KISZ titkár
Orbán Győző - MSZMP tag Párttitkár
Balogh Gyula - MSZMP tag
Bencsik András MSZMP tag Munkásőr
Bihari Mihály MSZMP tag
Boros Imre MSZMP-titkár, III/2 együttműködő D-8
Boross Péter - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza
Schmitt Pál: MOB tag, volt MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, nagyon szorosan együttműködőt a kommunistákkal
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Fónagy János - MSZMP tag
Fritzc Tamás -- KISZ KB lapjában szerkesztő, vezető.
Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
Id. Pokorni Zoltán - III/3-mas SZT tiszt
ifj.Pokorni Zoltán MSZMP -tag
Hoffmann Rózsa – MSZMP tag
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Kerényi Imre: MSZMP alapszervezeti titkár
Kövér László: KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 együttműködő
Mikola István - Hazafias Népfront
Orbán Viktor apja párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Pozsgay Imre MSZMP PB és KB tag (MSZMP csúcsvezetőségének tagja)
Rogán Antal – KISZ-titkár
Schmitt Pál MSZMP-tag
Stefka Istán -- MH volt főszerkesztőja MSZMP-tag , munkárőr
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Szita Károly: III/III együttműködő
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag
Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
Varga Mihály - KISZ titkár
Vonza András - MSZMP tag

Képes vagy megjegezni, butaság gyönge?
ómió
@polar450: Mindig csak a hajdanában voltak? A mai efftársaidat talán szégyelled, szopika? Amúgy nem csodálom!
Sámannus
@polar450: Nőjön pata az összes farkára.
polar450
@ómió: Mutasd ki őket, nyalonc!
Jaaa...hogy nem sikerült?
ómió
@polar450: Nem az én sleppem, tetüfi! A magadét te ismered! Szégyelled talán? Nem csoda!
polar450
@ómió: Nos hol van a listád cicafiú, kínban vagy, mi?
1magyar
Az a legmorbidabb,hogy egy focista többet kap fizetést mint egy orvos aki a halálos kórral küzd.
De annyi eszük legyen legalább,hogy ne engedjék azt, hogy a lakosság fizesse meg, különösen a szegényebb dolgozó réteg, a gazdagok legyenek most is az elsők.
ómió
@polar450: Én listázzam a tiéidet? Amúgy hazatalálsz még?
polar450
@ómió: Amnéziás vagy cicafiú?
Vered a taknyod, majd megfutamodsz, mert nem vagy képes bizonyítani?
Hol listád?
Nahát, talán nem létezik, ejnye-bejnye kis hazug...
ómió
@polar450: Még mindig a kreténlemezt forgatod, tetüfi? Anélkül is idióta vagy, nyomika! Ne vidd túlzásba!
polar450
@ómió: Majom, nem tudok veled foglalkozni, ma nem tartok elmegondozást!
ómió
@polar450: Ne hanyagold el magad, polar 450 efftárs! A végén még végleg hülye maradsz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.