Többek között erről is beszélt Gulyás Gergely a Kossuth rádióban.

Már naponta 4 ezer magyar veszíti el az állását – a kormány szerint elegendő intézkedéseket tesznek

A kormány intézkedései elegendőek lesznek ahhoz, hogy fedezzék a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges költségeket és a lehető leghamarabb újra lehessen indítani a gazdaságot – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a járványügyi védekezés a költségvetésből komoly forrásokat, az országtól pedig komoly összefogást kíván. A kabinet annak jegyében állította össze a járvány elleni védekezési alapot, hogy az államnak először saját szervein kell kezdenie a takarékoskodást – mondta, majd kifejtette, a legtöbb pénzt, összesen 922 milliárd forintot ezért a tárcáktól vonják el, de emellett a pártoknak és az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk a védekezéshez.

Kiemelte, a védekezésből, illetve a gazdaság újraindításának költségeiből azoknak a szektoroknak is részt kell vállalniuk, amelyek jó időben a gazdaság növekedéséhez járulnak hozzá és jelentős haszonra tesznek szert. A kormány ezért tartja fontosnak, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok és a bankok is hozzájáruljanak a közös felelősségvállaláshoz – mutatott rá Gulyás Gergely.

A miniszter közölte, a járvány elleni védekezési alapban jelenleg 663 milliárd forint áll rendelkezésre, de ez egy felülről nyitott összeg, mivel az egészségügyi védekezésnek nem lehetnek pénzügyi korlátai. Emellett a gazdaságvédelmi alapban, amely a gazdaság újraindítását szolgálja 1345 milliárd forint van most – tette hozzá.

Gulyás Gergely különösen fontosnak nevezte, hogy enyhítsenek azokon a bajokon, amelyekkel az emberek most szembesülnek, elsősorban akkor, amikor elveszítik a munkájukat. A munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése ezért a legfontosabb – jelentette ki.

Hangsúlyozta, a hivatalos statisztikák szerint 30 ezerrel nőtt az álláskeresők száma, a helyzet azonban sajnos ennél rosszabb, amit az is mutat, hogy a korábbi több mint 70 ezer üres álláshelyből ma már kevesebb mint 50 ezer van szabadon, április eleje óta pedig naponta több mint négyezren veszítik el az állásukat.

A kormány azt reméli, ha megállítani nem is, de jelentősen mérsékelni tudja ezt a folyamatot, a járvány után pedig nagy számban újra tudja teremteni a munkahelyeket – mondta Gulyás Gergely.

Megerősítette, a jelenlegi nagy nemzeti válsághelyzetben azt várják, hogy valamilyen nemzeti egység, politikai összefogás össze tudjon jönni. A tárcavezető ezért ismételten arra kérte az ellenzéket, hogy ne most próbálják megvívni a pártpolitikai vitákat.

"Tegyük félre a politikai ellentéteket és mindenki tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a járvány terjedését a lehető legnagyobb mértékben tudjuk megakadályozni" – fogalmazott.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány azért csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek nyílt levélben kérték az Európai Bizottság vizsgálatát a tagállamok veszélyhelyzetben hozott intézkedéseiről, hogy kiderüljön: a Magyarország elleni vádaknak semmilyen alapja nincs.

A miniszter aláhúzta, Magyarország az éltanulók között van azokban a kérdésekben, amelyeket a levélírók megfogalmaztak. Példaként említette, hogy az európai parlament zárt be és nem a magyar parlament, amely törvényeket tárgyal, és ahol számon kérhető a kormány.

Kiemelte, a magyar kabinet azért támogat egy nemzetközi összehasonlító vizsgálatot, mert abból kiderül majd, hogy a magyar alkotmányos intézmények működnek. "Az Országgyűlés működése az alkotmány szerint nem korlátozható ebben az időszakban sem, az Alkotmánybíróság működése szintén folyamatos kell, hogy legyen, rendes országgyűlési választásokat és önkormányzati választásokat nem lehet elhalasztani" – sorolta Gulyás Gergely, aki kitért arra is, elegük van a kettős mércéből.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

polar450
"Tegyük félre a politikai ellentéteket és mindenki tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a járvány terjedését a lehető legnagyobb mértékben tudjuk megakadályozni" – fogalmazott.

Van bőr a pofátokon összefogásról hazudozni, amikor minden igyekezetetek kimerül abban, hogy az ellenzéki önkormányzatokat lenullázzátok, az abszolút hatalom birtokában?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
polar450
"Tegyük félre a politikai ellentéteket és mindenki tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a járvány terjedését a lehető legnagyobb mértékben tudjuk megakadályozni" – fogalmazott.

Van bőr a pofátokon összefogásról hazudozni, amikor minden igyekezetetek kimerül abban, hogy az ellenzéki önkormányzatokat lenullázzátok, az abszolút hatalom birtokában?
Béla333
A kormány intézkedései: újabb és újabb adókat vetnek ki ránk közvetve a cégeken keresztül és közvetlenül is.
Nem azt csinálják, hogy a lopást leállítva átcsoportosítják a pénzeket a védekezésre, vagy hogy átlátható módon költik el az Uniótól kapott 2000 milliárd Forintnyi segélyt, hanem abban látják a megoldást, hogy újabb bőrt nyúznak le rólunk.
Kártékony, ártalmas, hozzá nem értő, tolvaj maffia kormányunk van!
polar450
Így hazudik a rezsim:

- Orbán jelentette be: két koronavírus-fertőzött van Magyarországon - élő

- Operatív Törzs: Magyarországon továbbra sincs koronavírus-fertőzött személy

- Már 85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg Magyarországon (hivatalos adat, amire még jócskán rá kell számítani!)
Qqberci
Ezek szerint a 2520 milliárd uniós támogatást már nyomtalanul ellopták...
kereső
"A miniszter közölte, a járvány elleni védekezési alapban jelenleg 663 milliárd forint áll rendelkezésre, de ez egy felülről nyitott összeg, mivel az egészségügyi védekezésnek nem lehetnek pénzügyi korlátai. Emellett a gazdaságvédelmi alapban, amely a gazdaság újraindítását szolgálja 1345 milliárd forint van most – tette hozzá."
Ezek szerint már ennyit sikerült "megvédeni" maguknak- hány napja tart a veszélyhelyzet?

Legyen szives valaki!!!- hogyan lehet a munkahelyeket "megvédeni", ha ahhoz nem társul a munkavállalók védelme???A munkahely önmagában egy nagy nulla, ha nem dolgozik benne senki.
Eladott Ország
A többi országban a családokat is próbálják menteni, nem csak a vállalkozásokat. Akinek csökkent, vagy éppen megszűnt a jövedelme, az a gazdaság beindulásáig, illetve ameddig munkát nem talál, rendszeres juttatást kap. Ezen fölül – mármint a már munkanélkülivé váltak jövedelemhez juttatásán fölül – a legtöbb ország kormánya igyekszik megvédeni a munkahelyeket oly módon, hogy átvállalja a dolgozók bérének túlnyomó részét, a munkáltatónak elengedi az adókat és járulékokat, ennek fejében a munkáltató nem rúgja ki a munkavállalót. Hogy nálunk mit találtak ki, azt én nem tudom, azonban eszembe jutott, hogy az Orbán-kormány igen nagy előszeretettel szórta a milliárdokat a multiknak. Stratégiai partnereknek és mindenféle válogatott összeszerelőüzemeknek tolták a munkahelyteremtő támogatást és egyéb pénzeket. Mi lenne, ha ezek a cégek most nem rugdosnák ki olyan nagyon lelkesen a munkavállalókat? Pláne mi lenne, ha visszafizetnék azt a rengeteg pénzt, amit kaptak? Esetleg azok a magyar vállalkozások, melyek évek óta közpénzből híznak, nem érzik kötelességüknek, hogy visszategyenek valamennyit a közösbe? Most nem tudnak külföldre menni munka után azok, akik Mária országában nem tudtak elhelyezkedni, vagy nem tudtak normálisan keresni. Ezt nem ártana nagyon komolyan venni, mert biztonsági szelep nélkül felrobban a kukta. Ha azt, hogy bedöntik a szegényebb önkormányzatokat azt már meg sem kérdem, miből fogják ezek megoldani például az étkeztetést a rászorultak számára -, a bajban lévők buksiját pedig megsimogatják és elküldik őket munkát keresni, akkor az már régen rossz. A végére még egy gondolat: az agyonra sztárolt családi adókedvezmény most is annyira jó? Nem kellett hozzányúlni a családi pótlékhoz, sem kidolgozni valamiféle komolyabb támogatási rendszert, mert jajdejó, le lehet vonni az adóból, és így csak az jut hozzá, aki dolgozik. Most is ez a véleménye azoknak a lelkes fideszeseknek, akik nem maradtak ki a gazdaság bedőléséből? Csak jelzem: a legelején vagyunk.
ómió
Csak-csak nem akaródzik "beköszönteni" a "segíj" alapú, bolsi típusú gazdaság?
Giovanni Alba
Egyszerű kérdések
Elmarad az idén az olimpia? Igen.
Vannak focimeccsek, BL és egyebek? Nem, nincsenek.
Lesz uszó EB? Nem.
Van Forma-1? Nem, nincs.
Jön Soros? Nem. Jönnek migránsok? Nem, mert minden határ zárva.
Akkor mi a búbánatos galacsinhajtó füléért nem az MTVA-tól veszik el a pénzt, abból a 75 milliárdból, amellyel kitömték? Miért nem a propaganda minisztérium (utoljára Göbbels vezetett ilyen nevű intézményt) 133 milliárdjához nyúlnak?
Miért nem a TAO pénzből csípnek le néhány 10 milliárdot, hiszen senki nem focizik...
Egyszerűen gyalázatos az, amit a kormány művel: propagandára elvileg 133 milliárdot, az MTVA költségvetésébe 75 milliárdot állítottak be, a TAO-val elfolyik 100 milliárd, és ez tabu...
Ha összeadjátok, ebből a 300-ból laza 150 milliárdot simán oda lehetne adni az állásukat elvesztő embereknek...
www.facebook.com/jozseflaszlodr/posts/10221845202949065
Ide is elhoztam, érdekes egy vélemény, nem?
Nessy
@ómió: Nem tudom korodat, körülményeidet, nem is érdekel! De a mostani megnyilvánulásaid olyan cinikusak, és finoman szólva aljasak, mintha nem is ember lennél! Tudod, más az élet a valóságban, és más a kormánypropagandában! Más országok idióták, hogy támogatják a vállalatokat, a munkavállalókat, hogy a gazdaság be tudjon indulni, amint lehet, nem akkor kezdeni dolgozókat keresni, alapanyagot beszerezni, ami több hónapos késést jelent más, értelmes országokhoz képest?
Ahol segítség helyett csak elvesznek! Mit gondolsz ki fogja megfizetni ezeket a sarcokat?? Mi mindannyian! Te is ha véletlenül itt élsz, és létezel!
kereső
@ómió: 10:29 Érdekes dolgot mondasz. Akkor ezek szerint az USA,Németország, Franciaország, Horvátország, Szlovákia, Csehország, Románia ...etv. mind-mind bolsi tipusú segély ország. Már megint minden hülye szembe jön az autópályán. Ugyi- úgy bolsisan. Neked se a szomszédod a hülye,
1magyar
Ahogy Ausztrália, innen is haza kell zavarni az ukránokat, románokat, szerbeket, lenne itt munkahely.
Csak a külföldi munkavállalókat telepítik be, hogy leverjék a munkabéreket Mo-on.
Az önkormányzati lakásokat a belvárosban ezeknek adják ki amit az itthoni magyarok építettek, kerestek rávalót.
Aki Én
@ómió: egész pontosan melyik az az eddigi intézkedés, amelyik segít a munka, illetve jövedelem nélkül maradt családokon, magyar embereken?
kereső
@1magyar: Tévedés- mert a kormány telepiti be pl. a három ezer törököt is munkavállalóként.
Yoda69
@kereső: omio szerint mindenki bolsi, csak o a villamos :0
kereső
@Yoda69: két sor- és csak a vesszőket hagytam el- na ómió, meg a többi is ilyen, a kormánnyal az élen.
" Mely, kancsalul, festett egekbe néz"
" Mely kancsalul festett egekbe néz"
kereső
És ha már a "Merengőhöz" akkor az egész vers: Vörösmarty Mihály:

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843. február vége - március eleje
Gyütt Mönt
@Horizont: dehogynem dübörög. A propaganda!
Gyütt Mönt
Több évtizeddel ezelőtt, még az "átkosban" volt olyan, hogy kergemarha kór meg sertéspestis, stb.. Akkor egy vagy több megyét lezártak úgy, hogy oda csak úgy lehetett belépni, hogy át kellett lépdelni egy fertőtlenítő oldattal telt tálcán, illetve az autónak is bele kellett hajtani, valamint lepermetezék az illetőt. Ha már nem tesztelnek, legalább ezt miért nem teszik meg, lényegesen csökkenne a fertőzési kockázat. Ezt minden határátkelőnél be lehetne vezetni, minimális költséggel, hiszen úgysem lehet sokáig lezárni a határokat.
Jozefina
Ez a napi 4 ezer ember egyszercsak hatalmas tömegben az utcán találja magát???!!!
kereső
@Gyütt Mönt: a románok, horvátok, szlovének lesbben állnak, hogy megkaparintsák a magyar fuvarozó cégek piacát- elhappolják a nagy nehezen megszerzett szállitási kvótákat. Cecila asszony ebbe ronditott bele csúnyán, amikor ad hoc lezárta a határokat az árufuvarozás elől is. Van ezeknek kockázat elemzőjük, vagy egyáltalán gondolkodnak???
ómió
@Eladott Ország: Megint kiszemezgetted a Lenin összest, bolsijózsi? Tallózzál még!
Gyütt Mönt
@kereső: most kétségeket ébresztettél bennem :(
division
@polar450: Cégvezetők, vállalkozók, stb. megtehetik azt, hogy legalább két hónap fizetett szabadságot adjanak az embereknek, én is ezt tettem. Ezen felül is léteznek még megoldások, amiben természetesen a kormánynak is szerepet kell vállalniuk valamilyen mértékben, de nem úgy, hogy ők fizessenek mindent. Kompromisszumokat kell kötni ez ügyben.
csipetke
Nem beszélni kell arról,hogy naponta 4000 ember veszti el a munkahelyét,hanem kitalálni valamit,hogy ezeken az embereken miképp segíthetnének.De orbán elvtárs megmondta,hogy nincs ingyenlóvé,majd teremtenek munkahelyeket.De hogy mikor,és mit,arról nem esett szó.Ezekkel az a gond,hogy rohadtul szeretnek nyilatkozgatni,sok pénzbe kerülő imázsvideókon feszíteni,de nem látunk valós teljesítményt.A magyar zseléipar fellendítője,a kakadu nap mint nap elmondja,hogy hány tonna védőfelszerelés érkezik nemtomhány repülővel,de a háziorvosoknak még mindig a szart se érő szájmaszkjuk van,és ki tudja,hányan lehetnek már közülük fertőzöttek?A kórházi dolgozókat se tesztelik.még akkor se,ha már tüneteik vannak.Ez már a szervezett népirtás kategóriája.Ráadásul megfojtják az önkormányzatokat,a multikat,de azt a pénzt,amivel az állam lenyúlja őket,azt rajtunk fogják behozni.A bankokat nem sajnálom,fizessenek.Főleg a matolcsi pereputty bankjai
ómió
@Nessy: Cinizmus meg aljasság? Akkor akaratlanul is ragadt rám valami tőletek! Mea culpa, de, hát, tudod, a "miliő átka"! Arról nemigen tehet az ember. Nálad meg, úgy látom, a bolsi propagandától kéne különválasztani a valóságot, mindjárt objektívebb lenne a kép. Az meg, hogy melyik ország bizonyul majd idiótának, melyik nem, az - mint általában mindig - a végén fog kiderülni!
polar450
@division: A cég lehetőségei méretétől (beleértve az alkalmazotti létszámot is ) és tartalékaitól függnek.Abban az országban, ahonnét ömlik a pénz külföldre, sportra, templomokra, politikai motivációból, ott elég tartaléknak kellene lenni kórházakra és össz-egészségügyre is!
Miért csak most kapkodnak védelmi felszerelések, öltözetek után, amikor volt elegendő idő januártól március 11.-ig?
Most könnyező szemekkel jelentik be, ha Kínából érkeznek a gépek cuccokkal!
ómió
@kereső: Ha azt "vívják ki" maguknak, amit 2008-ra nekünk a Böszme, akkor bizony azok! Kiderül! Amúgy, találkoztál magaddal? Az bizony már kóros!
division
@polar450: Én azt tudom. Száz fő feletti céget küldtem 2 hónap szabira, de meg is tudom hosszabbítani amennyiben szükséges, durván fél év megoldható. Amennyiben ennél is súlyosabb lenne a helyzet (amit kétlek), akkor tovább nem megy, onnantól már csak én és a család fog számítani. Úgy számolok, hogy kb. 10 évig el tudnánk lenni anélkül, hogy változtassunk a szokásainkon. Milyen jó lenne, ha még sokan lennének ebben a helyzetben, de persze ez nem így van átlagos szinten, ezért kell egy idő után a kormányzati beavatkozás is, amit lényegében már meg is kezdtek.
csipetke
Úgy tűnik,csikari nevet változtatott.De a stílusát nem tudja levetkőzni...
ómió
@Aki Én: Leginkább azok, amelyek a cégeknek nyújtanak könnyítéseket a teherviselésben, hogy a munkavállalók alól ne "dőljön ki" a munkáltatójuk. Egyelőre! De úgy tűnik, jön még további is.
polar450
@division: Ott kell nagyobb szerepet vállalni, ahol a pénztömeg rendelkezésre, ez pedig az állam.
ómió
@Eladott Ország:Találtál még "gyöngyszemet"? Akkor ezektől lettél ilyen!
division
@polar450: Én azért bízom abban, hogy két hónap alatt véget ér ez az egész, vannak biztató fejlemények, kutatások, és ki tudja, lehet ez is eltűnik a semmibe, mint a sars.
Gyütt Mönt
@kereső: a tekintetben, hogy van-e kockázatelemzőjük, meg hogy gondolkodnak-e.
kereső
@Gyütt Mönt: Nem jogos a kérdésem?Persze a kormány nem hallgat senkire- nem lát, nem hall, csakis és kizárólag dr. bubóra, a mindenhez értő mekk elekre, meg habony tanácsaira.
polar450
@division: Legen igazad maradéktalanul!
1magyar
@Giovanni Alba: Igazad van, a felsoroltak mind pazarlás a kormány részéről. Hallom a tv-ben, hogy a bankok megemelik a kamatokat, tehát szépen áthárítják a hülye magyar kölcsönfelvevőkre.
Aki Én
@Giovanni Alba: Szerintem egyszerű a válasz.
Nincs az a vész, ami leállítaná a rablást.
ómió
@Eladott Ország: A Lenin összes melyik fejezetében volt?
Aki Én
@ómió: Erről kérdezd kommunista barátaidat.
luiz
Elegük van a kettős mércéből XD :D Elegük van a kettős mércéből hahaha Elegük van a kettős mércéből :D :D :D
Eladott Ország
@ómió: A fidesz egy bukott kommunista rezsim itt maradt romhalmaza.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/88197009_145373410275792_2968264942081277952_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=vrdMtCXFTYgAX_OC0Zf&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=4cfe90b3b704c455b269397796684bf6&oe=5E96C545
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/87394418_2641181799263693_8933035529000189952_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=EAX-divCxP0AX8Rycwj&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=6d6542520b1bc5eb801c0d73738c1c63&oe=5EAD25C6
Nagy kérdés, hogy a birkák meddig hagyják hajtani magukat, valamint az is, hogy akik látják, hogy ez már az őrület, mi tesznek. A szociopaták ott gyűlnek a nárcisztikus megváltó fenekénél, és irigységükben nem veszik észre, hogy mennyire elcseszik közben a jövőre vonatkozó kilátásainkat. A jelent már nem is említem. Guano. Pedig rajtuk meg tudna fordulni a dolog: ha nincsenek birkáid, csak magad vezeted. Ha valaki valami észt tudna plántálni beléjük, a horda elhagyná a gazdát
ómió
@Eladott Ország: Most meg már a diplomás kommunisták - a DK - "csapatát" hazudnád a Fideszre? Hazudozás nélkül, bolsijózsi, neked már talán elvonási tüneteid is vannak? Nem a Fidesz "küzd" a neokomcsi Európai Egyesült Államok létrehozásáért és "nemzetközi imátokat", a bolsevik Internacionálét se a Fidesz rendezvényeken éneklik, hanem a bolsi tetübandádén! Nem tudtad? Így ezt nehéz lesz másra hazudni, nem gondolod?
ómió
@Aki Én:Na, mi van? Megtagadtad őket és már azokat is rám hazudnád? Hát milyen efftárs vagy te!? Rákosi pajtás-efftársad ezért, mint "elhajlót", fellógatna!
ómió
@Eladott Ország: Így tapasztaltad magadon?
ómió
@Eladott Ország: Se a Lenin összesben, se a bolsevik hazugságlexikonban nem volt "ütősebb"?
ómió
@Eladott Ország: A múltba révedve hazudnád másra a mocskos bolsi fajtádat? Tuti ettől vagytok "haladók"!
ómió
@Eladott Ország:Ha a bolsi tetübandádról van szó, akkor ezegyszer igazad van!
ómió
@Eladott Ország:A valósággal találkozván megint fortyosz, szarkupac? Mi történt? Lenin efftársatokat is kitagadtátok, holott 30 éve nektek még ő volt a "sztár"? Ez is azt jelzi, mekkora aljadék a bandád! Az üres fejedben észlelt visszhang miatt netán már az orvostudomány is tehetetlen?
Eladott Ország
@ómió: A fidesz az első olyan szervezett bűnözői csoport, amely nem az állammal vívott harcban szerzi meg a köz vagyonát, sarcolja meg az adófizetőket, hanem magát az államot foglalta el, és az állami pozícióból rabolja szét Magyarország vagyonát. Az állam szervezetébe bújva tartja fenn és működteti a maffiát. A magyar “Don Corleone”-t Orbán Viktornak hívják és a miniszterelnöki posztot bitorolja. Pontosan úgy, mintha Al Capone amerikai elnök lett volna. A különböző maffiák csúcsteljesítménye eddig az volt, hogy megvásároltak korrupt rendőrt, ügyészt, bírót, politikust. Az Orbán vezette fideszes maffia új fejezetet nyitott a szervezett bűnözés és a kriminalisztika történetében, hogy a világon egyedüliként magát az államot foglalta el a maffia, és az államot működteti maffiaként. Ez a maffiaállam, amelynél azért nehéz korrupcióról is beszélni, mert ennek a fogalomnak is új jelentést adott, miszerint a korrupció maga az állam működési és létezési módja. Az Európai Unióból Magyarországra Orbán és haverjai zsebébe ömlő ormótlan pénzhegyek helyett lassan más forrásokat kell találnia a felcsúti igazmondó juhásznak. Az EU rövidesen befejezi bőkezű adakozását a szegény sorsú Magyarország felé. Sok látszatja ugyan nem lett a napi 2 milliárd forintnak, amit hazánk kapott az EU-tól már több, mint egy évtizeden keresztül, de mondjuk a pénz sincs meg az államkasszában. Orbán azt meg mindenkinél jobban tudja, hogy ha már nem lesz pénz, amit szétoszthat saját maga és a talpnyalói között, akkor bizony a NER-nek, de Orbán Viktornak is annyi lesz. Záros időn belül ilyen vagy olyan módon egyszerű, történelmi múlttá válnak.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/82609568_704570686616334_5181996175699476480_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_ohc=SwdbMJSySPMAQkh1bfy65yUiSaNrEeW716j_VUNHV3yHRWaEyZtILAb_Q&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=0e6c46e2665b325dfd98783b460c2f2d&oe=5EB06B1B
ómió
@Eladott Ország:"Ó, igen"! Szabad választásokon tényleg ez az "első bűnözői csoport", amelyik már harmadszor nyert 2/3-dal és már 10 éve, hogy véget vetett a bolsevik népzsebelésnek, amely korábban minden bolsevik hatalomátvétel után szinte "virágzott"! Magyarország vagyonának. a "társadalmi tulajdonnak" a szétrablása meg a 90-es évek közepén "dübörgött" igazán, amikor 10000 milliárdot meghaladó értékű "társadalmi talajdon" tűnt el, miközben a bolsevik milliárdosok meg sorban bújtak elő a "szőnyeg alól"! Azelőtt - Marx efftársatok szerint - a tulajdon lopás volt, de onnantól erről már szó nincs! Azidőtájt lett milliárdos Böszme vezéretek is! Az országot 98-ra is csődközelbe "kormányoztátok", de a következő nekifutásban, 2008-ban már a tényleges államcsőd kopogtatott az ország ajtaján, miközben az államtól kezdve a gazdaságon át az egyszerű polgárig mindenki az adósságban fuldokolt. 2010. óta meg kimásztunk az államcsőd veszélye alól, az addig végletekig lerablott állami tulajdont sikerült ismét növelni, tavaly Európa élén végeztünk GDP növekedésben, már 10 éve elfelejtettük a népzsebit meg az évi kétszeri gázáremelést, a választásokat - legalább egy tucat párt részvételével - már harmadszor nyertük meg 2/3-dal - szóval, éppen, ahogy "maffiában" szokás! És tettük ezt annak dacára, hogy idehaza is meg még Európában is csúcsra volt járatva ellenünk a bolsevik aljasság és hazudozás! Minden hullámhosszon! Pont úgy, ahogy most nálad is! És, minthogy számotokra eddig az aljas hazudozás "nem fialt hatalmat" - bár hataloméhségeteknél csak az aljasságotok nagyobb - megmaradtak nektek a mocskos komcsi "álmaitok"!
Eladott Ország
@ómió: U.S. News and World Report / Reuters
Orbán Viktor 2010-ben történt hatalomra kerülése óta barátai és családtagjai egyre sikeresebbek a közbeszerzések elnyerésében – állapította meg a Reuters magyarországi közbeszerzésekről készült elemzése.
Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki. Ebben közvetlenül, vagy konzorciumok útján, valamint konkrét, illetve keret-megállapodásokban elnyert szerződések egyaránt szerepelnek.
huppa.hu/reuters-1975-billio-forint-landolt-orban-haverjainal-es-csaladjanal/?fbclid=IwAR09PN0Z3tWWT8yhxTIQrx_vINu2FKiJ5hCDxPn3xN5dF6FBu2QphvAf7bY
Orbán: A múltkor kétharmadom volt, most legyen négyötöd!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/60935858_367652300540396_7021339516761800704_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=110474&_nc_ohc=R5gydnsOgyQAX9vnnxb&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=9fc1dcfdf94ea5335d94411968725450&oe=5E9E2A99
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--AgpS1U6p--/w_1160/78xZG3XkQJ5oYiMWs.jpeg
1. A legnagyobb kisebbség irányítja teljhatalommal az országot
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--MHuNfM4p--/w_1160/78vrGiMKetqZYjMWs.png
2. A Fideszt túlkompenzálja a saját választási rendszere
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/87454631_140097270803848_4187903141519294464_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=Svwz3UJtz80AX8oYbjx&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=847d9ed727abbdea3054c0eb23029582&oe=5F01BB98
www.valasztas.hu/ogy2018
fidesz matek: 49,27% (2 824 551) = kétharmad! LÓFASZT!
ómió
@Eladott Ország: Miért nem alapítasz céget és pályázol uniós pályázatokra te is, bolsiék fajkreténje? Ha nem nyertél, megtámadhatod a döntést és uniós szabályok szerinti jogorvoslati eljárás indul! Vagy egyszerűbb mindent Mészárosra meg Tiborcra hazudni? Meg a "Zorbánra"? Keller efftársad - tudod: a volt "elszámoltatási kormánybiztosotok" - is hasonló premisszákból kiindulva igyekezett a "Fideszesek lopásait elszámoltatni", de még bíróságig se volt képes egyetlen ügyet se elvinni! Ennyit a bokros hazugságaitokról, Reutersestül! Kétharmadilag sír a bolsi pofa? Akkor, amikor szadeszék, megmutatva "igazi arcukat", az évekig tartó bolsiszidás után, 94-ben összefeküdtek veletek, bolsikkal, nos, akkor számszakilag azonos választói felhatalmazás adott a bolsi tetübandátoknak 2/3-ot, mint 2010. óta a Fidesznek! Érdekes módon akkor kusikáltatok arról sivalkodni, hogy nem jár nektek 2/3! Mi is erre a trendi öblös hazugságválasz, efftársak? A választási törvény szavazati arányokra és az azzal összefüggő mandátumszámokra vonatkozó része azóta se változott! Innét gyere a matekozó hazudozással!
ómió
@Eladott Ország: Ez a bolsi hazugságlexikon aljasság fejezete legújabb frissítése?
Eladott Ország
@ómió: "Ez a bolsi hazugságlexikon aljasság fejezete legújabb frissítése" ( fideszes faszfej)
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/44051353_359912231243145_7426876436293615616_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=Iq-j17gFQvUAX-UDsns&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=0e6a5c4e19446eab7f3529f3ce73e4dc&oe=5EB77CCC
Európa, Orbán Viktor dicsőséges uralkodásának nyolc éve alatt, konok elszántsággal nap, mint nap - IGEN, NAPONTA! – 2,2 milliárd (!!) forintot adott. Mindösszesen azért, hogy szokjunk le a nyershúsevésről, a lóról való hátranyilazásról, ne köpködjük tele nyálas szotyihéjjal a berlini lomtalanításból újított biedermeier bútort, orvosaink pedig ne bibliával, vagy kézrátétellel gyógyítsanak. Őrültek, vagy szentek? Egyik sem. Egyszerűen csak unják már kiírni minden szupermarket bejáratához, hogy „magyar ne lopj”, és a ropogós szabolcsi kurvákkal importált magyar kultúra, nevezzük őket az egyszerűség kedvéért striciknek, ne verje már ki minden második kuncsaft teljes fogsorát. Hát ezért! Hátha sikerülne domesztikálni valamelyest a vadember türk (vagy mi a pite is vagyunk most újabban?) atyafiakat. Most persze számológépet ragadhatnánk, hogy 2,2 milliárd (hány nulla is, hány nulla?) szorozva a napok, hónapok, évek számával, az akkor mennyi is. De ne tegyük! Nem érdemes! Ennyi pénz legfeljebb számtanpéldákban létezik, mert nálunk biztosan nincs! NEM ÉRTIK? NINCS ZSÉ! VALÓJÁBAN NEM LETT BELŐLE SE KÓRHÁZ, SE ISKOLA, SE AUTÓPÁLYA, SEMMI! Elszublimált, köddé vált, meg repülő, jacht, kastély, meg még repülő, még jacht és még kastély, meg a lóf@sz tudja mi lett belőle valahol a felcsúti határban. És most röhöghetünk kárörvendve, mert az EU átlátszó kis mesterterve csúfosan megbukott! Továbbra is nyereg alatt puhítjuk az asszonyt, a vajákos emberminiszter ugyanúgy retkes kézzel rugdossa ki azt a néhány orvost, aki még nem emigrált valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, és Isten jobbkeze is ugyanolyan hévvel markolássza a tökét, könyékig a zsebében matatva.
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:59;"aljasság fejezete legújabb frissítésének" folytatása: ( fideszes gerinctelen elvetélt genyófajzat! )
Legfeljebb, ha annyi változott, mikor nemzetünk igazgyöngye megérkezik az EU-csúcsra, akkor már nemcsak az ezüsteszcájgot őrzi két ember, mert különben lába kél, de Európa vezetői a türk táltos meleg kézfogása után megszámolják az ujjaikat is, biztos, ami biztos! Az meg valami hátborzongatóan szép, hogy nemcsak a lóvé tűnt el Kedves Vezetőnk nagyszerű vezénylete alatt, hanem többek között az egészségügy is. Oktatni meg minek, úgyis hülyéknek áll a világ! Európa, Orbán Viktor dicsőséges uralkodásának nyolc éve alatt, konok elszántsággal nap, mint nap 2,2 milliárd forintot adott és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva az a néhány nagyon okos oligarchánk, aki a kezdet kezdetén még csak a gázcsapokhoz értett, aztán már a mangalicákhoz is, és ma már azon versengenek, kinek van több bankja, véletlenül pont nyolc év alatt mosakodtak ki a ganéból. Furcsa egybeesés ez, hogy pont nyolc év alatt sikerült a kantáros nadrágot Armanira cserélniük, a kispolszkit meg Maybachra. Nyolc év alatt ugrották meg mindazt, ami például a Microsoftnak több évtized alatt ezernyi pengeagyú programozó és mérnök segítségével is csak fogcsikorgatva sikerült. A mi büszkeségeinknek nem kellett hozzá se penge, se agy! Csak nyolc röpke év, néhány haver a felcsúti téeszcséből, meg Orbán Viktor, és napi 2,2 milliárd forint!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/p720x720/92288485_1578322892331330_4517939616933740544_o.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=GBeoefR5938AX8ElBal&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=6&oh=8ddb8166b4596fc2bee5338c71f0b11b&oe=5EB31357
www.facebook.com/gyongyosi.jobbik/videos/2515612895209718/
Eladott Ország
@illusion: A Hitleri diktatúra a felhatalmazási törvénnyel (Ermächtigungsgesetz vom 24. März 1933) vette kezdetét...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90917459_2706105649437974_5256213648661020672_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=6FsF31KjZmcAX9dXYOy&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=774a5629f9b118b5cd56edaac4079d8f&oe=5EA10336
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90747176_2710290719019467_2506374710141386752_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=CVt5y2H1ZoAAX-ZDM2S&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=e7849db3f160b20832c22528c8c36239&oe=5EA0C8B6
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90481199_2706217166093489_5138429586521980928_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=Pv05X_0CGkUAX8j8q1i&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=61c5c881642c8bf73bf80d91fc2c80db&oe=5EA0FF28
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90433612_2905940262797346_2641965517711081472_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=110474&_nc_ohc=dw4H8i6xqlcAX87JKOy&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c94b23ae8af5b64f4711826aa4f53b03&oe=5EA0E3D0
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90595229_1355004294695055_7608006627483975680_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=gdbY5_4NkwQAX-9h1N7&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c8b504da70f46731c606968d434c0990&oe=5EA13E55
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90625023_1828224570641771_3491244237628899328_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=3WBTKo-W1VsAX9VsgYo&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=3c27bc9c2791cfd5cfdd7154fb872401&oe=5EA297A8
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/s960x960/90819848_1827071344090427_5425859075827040256_o.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=cPkv2ifCNKUAX_b369x&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=7&oh=3e51c20bde1964e54ba85b360eae34fb&oe=5EA24FF2
ómió
@Eladott Ország:Jé, tetüfajzat! Csak nem észrevetted, hogy az uniós multik által innét kipumpált ezermilliárdok részbeni kompenzálásaként a Nyugat "juttat nekünk" némi "felzárkózási" kompenzációt is? Megint feleszméltél egy pillanatra, szarkupac? Tudod: ezt azért csinálja, mert nekik vannak mutijaik itt, nekünk meg nincsenek ott, náluk! Mert a 45 évig tartó "magasabbrendű társadalmatok" csak a tőlük 50 évvel való lemaradásra volt elég, meg a bunkóságkultúrátok elterjesztésére, amire egy pillanatra szintén "ráeszméltél"! Amit meg ideadnak, idiótája, az az ő szabályaik szerint, utólagos elszámolással, ellenőrzötten, pályáztatva használható fel és ki is teszi az államháztartás néhány százalékát! Ezt csak az előtt említem, mielőtt még elélveznél tőle! Kórház meg iskola az biztos abból a 6-800 milliárdból lett, amit Böszme vezéred a nagy kórház meg iskolabezárásai évadaiban kivont az egészségügyből meg az oktatásból! Autópálya meg abból, amit PPP konstrukcióban dupla áron építtetett, hogy a hasznait máig is a "privát partner" szedhesse, a "közé" meg majd akkor lesz, amikor már újjá lehet építeni! De a bolsevik lopásokhoz ez még biztos nem volt elég, hisz az induló 8000 milliárdos államadósságból is, "paralell", 22000 milliárdost csináltak az efftársak a "legendás emúttnyócév" végére!Na, ez volt az időszak, amikor a "lóvé eltűnt" - hiába hazudnád másra! Simon efftársad zsebéből is kiesett egy "hirtelen mozdulata után" vagy negyedmilliárd, még a hataloméhségmenete után, amit azóta se képes "elmagyarázni"! És már a tetü bolsi szubkultúrád "ezüsteszcájgmegőrző" általános gyakorlatát is a másikra kell hazudnotok, fajkreténje? Még mindig a "kultúrátokat" terjesztenéd? Nem látod, hogy a magyar már torkig van vele? Fortyogjál csak szarkupac, aljaskodj meg hazudozz, ha már a lopási lehetőségeiteket a választó immár jóideje "limitálja"! Látszik, itt a "hiátusotok"!
Eladott Ország
@ómió: Gratulálok uraim, hogy országuk csatlakozott az Európai Ügyészséghez!
ellenzek.net/wp-content/uploads/2020/01/83176137_2475792172673860_2272551459276980224_o.jpg
"Az Európai Unióból Magyarországra Orbán és haverjai zsebébe ömlő ormótlan pénzhegyek helyett lassan más forrásokat kell találnia a felcsúti igazmondó juhásznak. Az EU rövidesen befejezi bőkezű adakozását a szegény sorsú Magyarország felé. Sok látszatja ugyan nem lett a napi 2 milliárd forintnak, amit hazánk kapott az EU-tól már több, mint egy évtizeden keresztül, de mondjuk a pénz sincs meg az államkasszában. Orbán azt meg mindenkinél jobban tudja, hogy ha már nem lesz pénz, amit szétoszthat saját maga és a talpnyalói között, akkor bizony a NER-nek, de Orbán Viktornak is annyi lesz. Záros időn belül ilyen vagy olyan módon egyszerű, történelmi múlttá válnak."
ómió
@Eladott Ország:Igen! Az Európai Ügyészséghez feltétlen csatlakoznunk kéne, már, ha azt szeretnénk, hogy 1500 km-ről európai poszt- neo- kripto- és még ki tudja milyenre mázolt bolsik mondják meg, hogy nálunk mi is a tuti! Ez itt ma az egyik legcupákosabb nagybolsevik leányálom! Ehhez az álomhoz, tényleg, már csak a "gratula" hiányozna, efftársak! Ennél "szebbeket" egy tetü bolsi már csak pénzügyileg képes hazudni - látom, be is idézted hozzá az "alátétet", valamelyik profi bolsi hazudozó legszebb álmait! Gyönyörködjél bennük!
simmering73
"A tárcavezető ezért ismételten arra kérte az ellenzéket, hogy ne most próbálják megvívni a pártpolitikai vitákat.'
A pofádat kéne bevarrni, te mocsok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.