A férfi mindent bevallott, az ügyészség a törvény teljes szigorával kép fel ellene.

Megtört a szájmaszkokkal üzérkedő szélhámos – komoly büntetés vár rá

Beismerte a koncertjegyekkel való csalást, a szájmaszkokkal és a fertőtlenítőszerekkel kapcsolatos ügyben pedig érdemi vallomást tett az a 29 éves férfi, aki a kereslethez igazította a valótlan eladási ajánlatait – közölte megkeresésünkre Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, amikor arról érdeklődtünk, mivel magyarázta tettét az az orosházi férfi, aki pénzt csalt ki az egészségüket féltő emberektől.

Hozzátette, a főügyészség a jövőben is a törvény teljes szigorával fog fellépni az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetővel szemben.

B. Szabolcs tavaly decembertől internetes apróhirdetési oldalon, és a közösségi médiában álneveken különböző koncertjegyeket ajánlott megvételre, és azok vételárát átutalással előre elkérte. Miután a pénzt megszerezte a férfi elérhetetlenné vált, egyedül a csalárd haszonszerzés vezette. A férfi más szolgáltatásokat is kínált, egyik alkalommal egy gépkocsi külföldről való hazaszállításához ígért tréleres segítséget. A szélhámos, miután a koronavírus miatt veszélyhelyzetet hirdettek ki, márciusban már szájmaszkokat és kézfertőtlenítőt kínálva húzta le 10 és 100 ezer forint közötti összegekkel az embereket.

A férfit a rendőrség azonosította és elfogta, majd több rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki, és előterjesztést tett a letartóztatására.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására. Az indítványról a nyomozási bíró várhatóan a mai napon hoz döntést, a járványügyi helyzet miatt távközlési eszköz alkalmazásával.

Forrás: 24.hu

Kép: Police

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Pitiáner bűnöző, nem csoda, hogy lebukott. Bezzeg Farkas Flórián, őt védik.
Gyütt Mönt
Pitiáner bűnöző, nem csoda, hogy lebukott. Bezzeg Farkas Flórián, őt védik.
csak úgy....
az apró stricik (látványosan) mennek a rács mögé a nagyok, nyugiban folytatják tovább...
jesz
@Gyütt Mönt: na mert a megnevezett nem kisstílű..sőt megvan a nyolc általánosa is, tehát érinthetetlen.

Ezt a faszt, akit most elkaptak hip-hop kedden már el is kellene ítélni öt év fegyházra.

De inkább vizsgálódnak, hátha ott sem vót..
teuton
Tessek mondani, az allamtitkar rokonat, aki a neten arulta a kormany altal vett (de forgalomba nem hozott, mert selejt!) maszkokat es fertötlenitöszert, azt kitüntetik???
Lepényleső
Ez a vád nem hasonlít arra amit láthatunk a kormánytól?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.