Parragh László szerint nem tudni, mikor ér véget a válság. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke közölte azt is, lesz még szükség intézkedésekre.

Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni

– nyilatkozta Parragh László kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról, hogy a koronavírus milyen károkat okozott az elmúlt időszakban a magyar gazdaságnak és a munkavállalóknak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy 15 ezer cég visszajelzései alapján látják, hogy erős kereslet is megjelent azért a munkaerőpiacon, például a mezőgazdaságban vagy az élelmiszeriparban.

Parragh szerint nem tudni, mikor ér véget a válság és hogy hányan fogják elveszíteni a munkájukat, míg a beruházások előrehozása a gazdaság fűtésének eszköze, legyen szó szállodafelújításról, útépítésről vagy vasútépítésről. Később leszögezte:

sem a diplomák nyelvvizsga nélküli kiadásával, sem a 13. havi nyugdíj visszavezetésével nem ért egyet a kormányzati intézkedések közül, és hogy arra számít, hogy a közmunkát meg fogja erősíteni a kormány, mivel sokan, akik elveszítik az állásukat, valószínűleg oda fognak menni.

A beszélgetésben szóba került, hogy az ellenzék szerint kilenc hónapra kellene emelni a munkanélküli ellátást, de Parragh szerint "pénzt nem lehet csak úgy nyomtatni", a kormány eldönti, hogy kiknek és milyen formában segít, de szerinte az nem igaz, hogy elengedné az emberek kezét.

Jelenleg egy adott mozgástér van, ezen belül mozog a magyar kormány is, egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat

– mondta.

Parragh beszélt a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről is – négy részletben teszik meg, 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egy heti nyugdíjat kapnak majd, ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is –, amivel nem ért egyet.

Forrás: 24.hu, HVG

Címlapkép: MTI/Kovács Attila

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
"A magyar kormány , egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat!" No comment!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
"A magyar kormány , egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat!" No comment!!!
jesz
Parragh elszólta magát...nem tudott kitérő, Orbánnak tetsző választ adni...
Asszem ennek a faszinak reszeltek...
Nessy
Ha nem tudnak mit kezdeni a problémával, akkor mi az Isten csodáját csinál a kormány és Orbán a "felhatalmazással" élve???
Ezt költői kérdésnek szántam, hiszen tudjuk, kikkel, mivel foglalkozik!
Nem tudom van e a környéken ilyen cinikus, érzéketlen, a valóságot letagadó, emberek tízezreit támogatás nélkül, magára hagyó kormány?
kereső
És még mennyi ember fog tönkremenni a következő napokban.
tudode
Őfélesége egyik jobbkeze aszongya a szakács menjen el péknek, képezze magát át!
.
Olyan zavar van őfélesége cselédsége között, amelyre nem volt példa az óta mióta a karMESTERT szolgálják:
.
www.atv.hu/videok/video-20200407-eredmenyes-lesz-a-gazdasagvedelmi-csomag
.
Arcpirító!
Qqberci
"ezzel nem tudunk mit kezdeni"...

Akkor minek ülsz ott, csempekupec?... Nem kéne átadni a helyedet valami gondolkodó lénynek?...
Nessy
@Pegero: Kapnak kézzel fogható, a kieső bért pótló pénzbeli támogatást a munkájukat elvesztők? Elolvastad milyen kritériumok alapján kaphatnak "támogatást" a munkásaikat részmunkaidőben foglalkoztatottak, és mennyit? Milyen támogatást kapnak a környező országok hasonló helyzetben lévő munkájukat elvesztők ( Románia, Szlovákia, Csehország, Ausztria)? Milyen törvények születnek, a járványveszély égisze alatt? Tény, hogy nem éppen dicsérő jelzőket írtam a kormányról, de egyik másik, más véleményen lévő fórumtársnak még nem sikerült a nyomába lépnem az ellenzék jelzőit illetően.
Ja, semmi bajom az epémmel, a májfunkciós leleteim is negatívak! :-))
kereső
Ez az emberszerű a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a magyar kormány gazdasági főtanácsadója. Mellesleg számtalan saját vállalkozását csődbe és felszámolásba sikerült "gazdálkodnia" Most meg csuda jól él a vállalkozások kötelező! megsarcolásából, és gondolom nagyon okos gazdasági tanácsokkal látja el orbánt.
verőce21
Szükségállapot idején teljesen mindegy mit pusmog az ellenzék. Ameddig a vészhelyzet fennáll, addig az erre az időszakra meghozott törvények érvényesek.
moareka
Legközelebb tessék megkérdezni előre a gazdát, mit kell ilyenkor mondani...
Lepényleső
Amikor valaki tehetetlen a saját posztján,azon nyomban távoznia kellene lemondását benyújtván?
Biztosan van legalább ötven alkalmas a posztra,aki tudná mi gyógyír erre a módozatra?
Ki látott már ilyet,azt nem lehet mert nem káder gyerek?
Aki Én
@verőce21: érdekes vélemény annak a ténynek a tükrében, hogy az ellenzék közpénz 100 milliárdok, propaganda médiahálózat és csalások nélkül kapott annyi szavazatot, mint a gazdád.
bence
Neki is inkább a labdarúgással kellene foglalkoznia ! Az talán jobban menne neki , mert az ország vezetésébe belebukott !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.