Karácsony szerint persze ebben a kérdésben is a kormány hozza meg a végső döntést, de ők – Budapest vezetése, a kerületi polgármesterek – mindenképpen ezt javasolják. A kormány még csak ezt követően dönt arról, lesz-e kijárási tilalom.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Karácsony Gergely főpolgármester és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke közös sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt Budapesten.

Korábban Karácsonyt és Szitát is meghívták a kijárási korlátozásokról szóló szerdai kormányülésre.

Gulyás Gergely arról beszélt, hogy szombaton jár le a kijárási korlátozás hatálya. Elmondta, hogy

a kormány minden ellenkező híresztelés ellenére partnerként tekint az önkormányzatokra.

Gulyás elmondta, hogy mind a főváros, mind a megyei jogú városok tekintetében pozitív volt a hozzáállás.

A mostani helyzet nem hetekig, hanem hónapokig tarthat

- tette hozzá. Továbbra is kordában akarja tartani a járvány terjedését a kormány.

Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy a következő időszakban is fontos, hogy a felek kialakítsanak egy közös együttműködést, és ennek a feltételei most javultak.

Fenn kell tartani a mostani korlátozó intézkedéseket legalább egy hónapig még

- mondta Karácsony, és ezt is javasolta a kormánynak.

A kormány ma dönt a szombaton lejáró kijárási korlátozások fenntartásáról.

Karácsony arra kéri az állampolgárokat, hogy minden szabályt tartsanak be.

Azt is kérte Karácsony a kormánytól, hogy

az idősotthonokban minél hamarabb induljon el a szűrés.

“Ebben nyitottság mutatkozott a kormány részéről.”

Azt kérte a fővárosiaktól, hogy a közelgő húsvéti ünnepekre is maradjanak otthon.

Szita Károly elmondta: egyértelmű az általa képviselt városok vezetőinél, hogy fenn kell tartani a jelenlegi intézkedéseket, de “nem ördögtől való gondolat”, hogy a húsvéti ünnepekre szigorítani kellene – ezt több vidéki polgármester is szükségesnek tartaná. Szita Károly azt tanácsolta polgármester társainak, hogy strukturálják át a költségvetésüket.

Szita úgy fogalmazott, egyetértenek a Karácsony által javasolt egy hónapos hosszabbítási időintervallummal, a szigorítást pedig azért látnák bizonyos területeken indokoltnak, mert úgy látják:

sok helyen lazult a fegyelem, amely a korlátozások bevezetését követő első héten még megvolt.

Kaposvár polgármestere szerint a tavaszi időjárás nemcsak Budapesten veszélyezteti ezt a fegyelmet, hanem az ország több nagyvárosában, üdülőhelyein, ahol megjelentek az emberek.

Forrás: Origo, Index, 24.hu

Címlapkép: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Ezt a zöld b@zeránst is el kell tüntetni orbánnal együtt váltás után!!!
jesz
a zemberek pont leszarják a lájtos kijárási korlátozást... ha durvul a (beismert)fertőzések száma, akkor nem lesz lacafasza...

...egyszercsak bemondja a rádijó, hogy emberek! Budapesten és Pest megyében elrendelték a kijárási tilalmat! Aki hallja adja át!

Aztán katonák veszik át a közterületek ellenőrzését...az lesz csak a szép világ.
Látom előre, hogy a nagyothalló, járókerettel közlekedő néni botorkál a járdán, amikor a járőr rászól, hogy tessék hazamenni, mert kijárási tilalom van...-mi van? - kijárási tilalom! -és? -menjen haza! -most jöttem le a házból! - menjen haza! - nem megyek! - akkor felvisszük!
Aztán gólya viszi a fiát.
(persze ez csak fikció)
Lepényleső
Erre akkor biztosan ráfejelnek,- nehogy már ő mondja meg mi a remek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.