A független képviselő mintegy mellékesen azt ajánlja, nézzék meg, milyen védőfelszerelést vett magára a kormányfő és milyet egy "holmi orvos".

Hadházy: Orbán a polgármesterekre tolta a felelősséget

Nem tud leállni, egy újabb propagandavideóval kampányol a miniszterelnök kormányzás helyett. A gyáva “harcos” nyilván közvélemény-kutatást végzett és nem meri az emberek mozgását tovább korlátozni. Pedig tudja, hogy szükség van rá, ezért az önkormányzatokra tolja a döntést és persze továbbra is alig-alig tesztel

- írta csütörtökön késő délután élesedett Facebook-posztjában Hadházy Ákos.

A független képviselő szerint a betegek számáról pedig sem országos, sem részletes adatokat nem közölnek, csak a "felhàborítóan kevés teszt" eredményeként ÉSZREVETT fertőzések számát és a TESZTELT halottak számát mondják meg, azt sem ellenőrizhető módon.

Így persze könnyebb az “Európa legjobb járvànyügyi helyzetének” illúziójába ringatni magunkat

- fogalmaz Hadházy Ákosm, aki szerint a képekkel – a látszattal ellentétben- továbbra sem az a legnagyobb baj, hogy a "vezérnek" sokkal komolyabb védőfelszerelés jut , mint holmi orvosoknak.

Hanem az, hogy egy ilyen -pontosabban nem ilyen, hanem valódi ellenőrző- látogatásra ellenzéki képviselőnek semmilyen lehetősége sincsen 

- írta a parlamenti képviselő.

F

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Megismétlem hsz-emet
.
A következetesség hiánycikk őféleségénél, mivel lekefélték két polgármestert amiatt, mert önállóan intézkedtek a kijárási tilalmat illetően:
.
---- Sem Polgáron, sem Sződligeten nem vonják vissza a részleges kijárási tilalmat, jogi megoldást keresnek
.
www.atv.hu/belfold/20200326-sem-polgar...
.
"""A polgármesterek nem rendelhetnek el kijárási tilalmat a koronavírus miatt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint erre semmilyen jogalapjuk nincs a településeknek, ezt csak a kormány rendelheti el. Az elmúlt napokban két településen: Sződligeten és Polgáron döntöttek úgy a település vezetői, hogy részleges kijárási tilalmat vezetnek be."""
.
Ember legyen a talpán aki képes kiigazodni ezen az össze, visszásságon. Egyszer nem, aztán igen, mikor kényelmetlen őféleségének!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
A zellenzéknek a sírás létszükséglet...ha azt tíltanák be fele belehalna...
Béla333
Szerintem meg egy Fideszesnek tilos a gondolkodás. Ha a gondolkodást kötelezővé tennék, megszűnne a Fidesz!
Jozefina
@Eladott Ország: a birkák is egyre éhesebbek!!! Lassan éheznek, elfogy a legelő, milesz akkor??!!!
illusion
A lényeg, ha ennek vége, minden, ami rossz, az az ellenzék hibája volt, és minden, ami jó, az Orbánt dicséri. A 2022-es választásokon, meg lesz a szavazatok 100%-a a Fidesznek !!! (ha egy kicsit nem figyelünk oda).
Eladott Ország
@Jozefina: Ha még maradt ellopnivaló, az hamarosan odakerül a 100 leggazdagabb magyar listáján szereplő szerencsések egyikének-másikának zsebébe. Közben a kormány úgy tünteti el az éhező gyerekeket, nyomorgó kisnyugdíjasokat, megfáradt keményen dolgozó szerencsétleneket, hogy átalakítja a számítási módszereket. Itt már rég nem az a kérdés, hogy egy évben egyszer nyaralni menni, autót fenntartani, hitelt törleszteni. Ez itt konkrétan sötét banánköztársaságokat idéző nyomor. Tízből négy magyar mindennapi kilátástalansága. A tények elsunnyogásának fáradságosan kreatív munkája. Ha az Uniótól kevesebbet tudnak lopni, akkor a magyar kisembereket fogják tovább nyomorítani. Az eredmény már most is kézzelfogható, csak Bulgária van mögöttünk. Soha nem hittem volna, hogy idáig süllyedünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.