Az igazgatót a minisztérium menesztette, miután szembeszállt az intézkedésekkel.

“Ezek embertelen gyilkosok” – a rehabilitációs intézet kirúgott igazgatója mellett tüntettek

Mintegy 100 orvos és ápoló tüntetett Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatójának tegnapi felmentése miatt ma délben Budakeszin, az intézmény főépülete előtt.

A spontán tüntetést az intézmény dolgozói szervezték, reggel óta próbáltak mindenkit elérni, többen csak ezért jöttek be a kórházba. Az eseményen részt vett Cserháti Péter is, azt mondta, hogy megrázta az ügy, és megköszönte a kiállást.

Az egyik egészségügyi dolgozó elmondta, hogy a hazaküldött betegek elmaradó rehabilitációja súlyos, maradandó károsodáshoz fog vezetni. Egyszerűen fogalmazott. Ezek embertelen gyilkosok.

Mint ismert, Kásler miniszter tegnap kirúgta a főigazgatót, mert nem teljesítette Cserháti Péter a miniszter kérését, de ez nem igaz a tüntetők szerint. A kórház elkezdte időben a felkészülést, de idő előtt oda akartak helyezni egy vírusos beteget, amikor még nem volt a kórház felkészülve.

A minisztérium közleménye szerint, mintegy 200 ágy felszabadítását tagadta meg a főigazgató, de ez a tüntetők szerint nem igaz, hiszen eldöntött tény, hogy az egész intézményt járványkórházzá akarta változtatni a minisztérium.

A hivatalos indoklásban az szerepel, hogy a főigazgatónak április 15-re biztosítania kellett volna az új koronavírussal megfertőződött betegek számára több mint kétszáz ágyat, ebből április 10-én még egyetlen ágy sem volt erre a célra az OORI-ben, és április 16-ra az előírt tizedét sem ígérte a főigazgató az utasításban szereplő ágyszámmal szemben.

A Rehabilitációs Intézetből, több olyan beteget kell hazaküldeni, akiknek életfontosságú a további rehabilitációja, aminek súlyos következményei lesznek. A tiltakozók azt emelték ki, hogy az OORI-ból nem lehet csak úgy elküldeni a betegeket, nem lehet egy akármilyen másik kórházi beavatkozással helyettesíteni az itteni szakmai munkát.

Az egyik tiltakozó elmondta, hogy Cserhátit egyértelmű politikai ok miatt rúgtak ki, régóta el akarja őt a kormányzat távolítani, többek között nem nézték jó szemmel, hogy Budakeszin kiváló szakmai munka folyik.

A kormány szerint az OORI főigazgatójának ilyenfajta eljárása ezért mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlan, az ott dolgozók szerint ennek pontosan az ellenkezője az igaz.

Forrás: MUON

Kép: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Az vezető orvosok közül, akiket el akarnak távolítani politikai okokból, itt az alkalom egy hibának "talált" intézkedés miatt, hogy eltávolítsák. Orvosunk olyan sok van, hogy még ezt is megteheti Kásler egy járvány idején is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
felkészültünk? ja ennyire? koser te leszel a következő remélem
CsipkeRózsa
Az vezető orvosok közül, akiket el akarnak távolítani politikai okokból, itt az alkalom egy hibának "talált" intézkedés miatt, hogy eltávolítsák. Orvosunk olyan sok van, hogy még ezt is megteheti Kásler egy járvány idején is.
csak úgy....
vírus ide vagy oda,folytatódik a politikai "tisztogatás" ! ki issza ennek a levét?
Borsodi
Milyen jó,hogy szabad kezet kapott Orbán!
polar450
"Piszkos Köröm" magyarságkutató leszámol a szakemberekkel!
A csordának ostoba, idióta pártkatonákra van szüksége!
bencemacska
Minden orvosnak takarodnia kell, aki útjában áll a "megfelelő mennyiségű" nem eléggé munkaképes halandó másvilágra juttatásának.
Mikorra várjam a halottas kocsiként funkcionáló "járvány mentőt"???
csak úgy....
@polar450: ez a "magyarságkutatás" is egy porhintés a birkáknak..., káslert is eredetileg úgy hívtak,hogy käsler .
kereső
A koszos körmű sarlatán, a magyar mengele.Nem lesz mentség sem a kor, sem a "parancsra tettem".Orbán a felelős ezért IS!. Ez tömeggyilkosság- és mert "háborúban állunk"- ezért el nem évülő háborús bűntett. Te akartad orbán, megkapod.
bencemacska
@görbetükör: ma, 16:17
Idáig nem jut el a tudata.
Tényleg a "koronás" milyen viszonyban van a tudatmódosítókkal, kerüli őket, vagy szereti? Én újabban nagyon sok repülni vágyó, próbáló fiatalt látok az utcán.
Qqberci
Káslert beb@sznám 50 koronafertőzött közé, hogy élvezze az életet, amíg lehet...
VESZ-ÉSZ
Ha Mészáros Lőrincnek lenne valamilyen érdekeltsége a temetkezési iparágban,akkor minden
érthetővé válna.A tébolyult Orbán annyira megvéd minket a vírustól.hogy abba simán bele döglünk.
Kettős nyereség,mert méregdrága a temetés + ÁFA, és még nyugdíjat sem kell fizetni.
justhpeter
Egy primitív Orbán mellett milyen lehet a minisztere ? Vagy tetőtől talpig demagóg ökör - lásd Eltolcsy - vagy agyhalált lábon horfozó - lásd Kásler. Bárki más, akiben évente legalább két értelmes gondolat megfogan, alkalmatlan kormánytagnak ma.
Sámannus
Ha helyre van szükség üzemeljenek be egy szállodahajót a Dunán, vagy a Tiszán, ha kell a Sajón Miskolcon.
Kurvára jó fej akar lenni kásler. Ráfér az ingyenes egészségügyre a kifosztása és a 300 ft-os budiforradalom bódulata, hazugsága. Kurvára túltoltátok a biciklit ma már csak hazudozásból élnek.
Gyütt Mönt
@görbetükör: ő csak a stadion beléptető kapukhoz ért.
dr. prédikátor
kásler te mocskos elmehibbant szarházi!!! t5emocskos tömeggyilkos!!!TAKARODJ A KURVA ANYÁDBA TE SZEMÉT TRÓGER!!!
Cicamama55
Teljes káoszról, fejetlenségről árulkodnak ezek az intézkedések...A minisztert kellett volna már régen lecserélni, az elődjét pedig-a mindenhez, így semmihez sem értő BALOG urat felelősségre vonni, amiért hagyta hosszú időn keresztül, hogy ilyen mélyre süllyedhessen az egészségügy!!!
vacsi
Miért nem lehet egy szállodát lefoglalni, és oda szállítani azokat a betegeket, akiknél ez indokolt? Ott mindenkit külön, fürdőszobás szobában lehetne elhelyezni, és elférne a személyzet is.
Eladott Ország
Kásler 8 napon belül 36.000 üres ágyat akar. Ez a kórházi fekvőbetegek 60%-ának kidobásával jár. Ez 36.000 potenciális halott - otthon. Már ha van neki.
tudode
Mit tehet egy katona, akit őfélesége bezupált, a parancsot teljesíteni kell hjasonlóan, mint a farmergatyás katonáknak, a végletekig
.
Erről vall egy farmergatyás katona:
.
www.youtube.com/watch?v=Gj3kd3HTCn8&t=129s
.
Eben guba!
csak úgy....
@Eladott Ország: üres kórházi ágyban még nem halt meg senki,mindenki dögöljön meg otthon vagy az utcán,hogy jobb legyen a statisztika!
mire kellenek az üres ágyak ,föleg 36.000 ?
Nessy
@vacsi: Nem lehet, mert most kapott Mészáros milliárdokat, hogy a szállodáit felújítsa! És miután a nagy szállodaláncok már a Mészáros Tiborc párosé, onnan ne várj segítséget! Egy csörgő kígyóban több emberség van, mint pártunkban és kormányunkban a kegyenceivel együttesen!
Nyírfa
És mit szólt a rendvédelem a spontán tüntetéshez? Majd később lefogják, szabálysértik az "elkövetőket" ?
Tragédia, hogy Orbán már a saját embereit is elpaterolja, ha azok értelmes emberként viselkednek. Nagyon rossz vége lesz ennek. Orbánt elkapta a gépszíj, a teljhatalom volt minden álma, és most nincs megállás.
Nessy
@csak úgy...: Különösen, ha nincs hozzájuk felszerelés! PR fogás.
Nyírfa
Ja: és elismerésem az igazgatónak és a munkatársainak!
kereső
@Nessy: Nem vagyok járatos- de gondolom, hogy más felkészültséget igényel az ápolóktól- egy rehabos osztályon végzett munka, mint amit egy "intenzives" szakápolónak tudnia kell. Már csak a műszerek különbözősége miatt is.
Eladott Ország
@csak úgy...: "mire kellenek az üres ágyak, főleg 36.000." Lehet, hogy a népfelkelés elleni sérülteket akarják elhelyezni.
csak úgy....
@Eladott Ország: ezt te sem gondoltad komolyan! a magyar nem egy korán kelö típus,föleg nem,-mióta nagy megelégedésükre orbán a király.
Pálinkás Pál
@Qqberci:
ma, 16:32
Kínoznád a fertőzötteket??? Valami gyorsabb mód???
babp1982
@Pegero: hülye seggnyaló vagy pubikàm na erről ennyit!
Nessy
@kereső: én onnan tudom, hogy mikor édesanyám nyugdíjba ment 40 évi sebészeti betegápolás után, a nyugdíj mellett az ORFI rehabon vállalt éjszakai helyettesítést. Két hétig tanulta az alapvető "fogásokat", hogy milyen problémás beteget hogy lehet mozgatni, hogy ne okozzon felesleges fájdalmat.
Nessy
@Pegero: Láttál már komoly rehab ágyat? Hány féle szerkezet van a falra, a mennyezetre, az ágyra szerelve attól függően milyen sérülést, vagy egyéb állapotot kell kezelni, helyreállítani. Ezt most mind le kell bontani, és majd egyszer visszaszerelni. Ez nem pár napos tevékenység! Normális szervezéssel nem egy ilyen intézményt kellene kiüríteni. Arról nem is beszélve, hogy a félbehagyott kezelés maradandó károsodást, visszafordíthatatlan súlyos állapotot idézhet elő. Arról nem is beszélve, hogy már másnap megvolt a kinevezett utód. Finoman fogalmazva nem a paci lába, az egész paci lóg ki az intézkedésből.
csak úgy....
@Nessy: kár a gözért fiatalasszony! @Pegero: elvtársat a fidelitastól küldték ide és neki kötelessége mindenkinél mindent jobban tudni!
Nessy
@Pegero: Politraumatizált vagy, sztrok után lebénultál, esetleg nem sikerült a gerinc műtét? Mert a sok "kinzó" és mozgatást segítő eszköz ezért van ott felszerelve. Ez egy speciális intézmény (volt, máig).
csak úgy....
@Pegero: hogy te miket nem tudsz! oszt milyen vót a gorkíj ágya,ványa?
Nessy
@Pegero: Csak nem gerinc problémád van, és deszka van az ágyadba? Vagy csak új ágy kellene? :-)))
teuton
Ismerös valakinek Hofi egyik elöadasa az 50es evek tervgazdalkodasarol? Kiadtak FELÜLRÖL utasitasba, hogy a diszno 14et fialjon...
www.youtube.com/watch?v=bVAKkeLg3mE
A miniszterium kiadta utasitasba, hany agyhelyet kell teremteni... MIBÖL, HOGYAN??? Eszközök es penz nelkül??? De majd lesz, PAPIRON!!!
Nessy
@Pegero: Ó te boldogtalan! Én nagyon irigylem a gerinctelen embereket amikor napokra szobafogságra vagyok ítélve, mert nem tudok járni.
Zsopiale
Az értelmes emberek egyre fogyatkozó kisebbsége 10 éve pontosan tudja ezt... Most már azt is pontosan tudjuk, hogy a járvány ürügyén csodálatosan lehet politikai tisztogatásokat, átszervezéseket, megszorításokat hozni, amit nem muszáj mindet visszavonni, ha nincs kedvük... Annyira el van hülyítve a magyar, hogy itt meg lehet már csinálni, hogy vírus ürügyén, a járványvédelmi különleges jogrend első intézkedései, ugyebár NEM A JÁRVÁNNYAL KAPCSOLATOSAK VOLTAK, hanem a legelső a transzneműséget tiltotta be... ebből minden értelmes ember azonnal pontosan tudta, hogy az egész vírus hisztéria csak csim-bumm cirkusz majomparádé...
SystemError
Szerintem is azok! Előre dönteni ekkora méretekben erről egy egyenes vonallat húzva...miköz en ember életekről beszélünk!!! Előre kirakjuk őket az út szélére, ahol nem látszanakkk:( Ne legyen itt semmilyen látványos küzdelem az ágyakért, mert az nem tesz jót a politikai népszerűség ám 10 és térkő meg stadion fejlesztés után !

Köcsög banda!
Jozefina
"A kormány szerint az OORI főigazgatójának ilyenfajta eljárása ezért mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlan, az ott dolgozók szerint ennek pontosan az ellenkezője az igaz."
Én mindenféleképp az ott dolgozóknak hiszek kásler és orbán halálbaküldő intézkedéseivel szemben!!!
Ezeknek a dolgozóknak, csak egy-két napig nem kellene munkába állniuk és, akkor meglátja a sok idióta, hogy semmit nem ért a munkájához!!?
ómió
Pedig biztos "vagányabb" lenne, ha helyben elkaphatnák a vírust!
illusion
Akinek nincs bevétele, mert elvesztette a munkáját.
Akinek jelentősen csökkent a bevétele, mert az alapóra alatt teljesít.
Akinek nincs ideje a folyamatos felügyeletre - mert ha menni kell, hát menni kell.
Ahol gyerekek vannak (egyes helyekre nem engednek be egy bizonyos életkor alatt, mert a látvány borzasztó, sokkoló - most ki lehet tenni őket ennek?)
Komplikáció esetén olyan terhet rónak egy semmi jártassággal nem rendelkező nyakába, ami megoldhatatlan a számára. Segítség nélkül hal meg az az ember a karjai között, aki még felgyúlhatna és évekig élhetne megfelelő orvosi ellátás következtében.

Orbán istent játszik. Életekről dönt. Talán mindig is erre vágyott. Most megkapta, mint üveggolyót. Hogy hízhat a mája ennek a förtelmes embermásnak.

Én csak egyet kérdezek: Milyen isten(ke), Orbán?

www.youtube.com/watch?v=2LBjZVhQfek
Aki Én
Béla Benke a fészbuk esze, @Pegero: @ómió:
,,“Ezek embertelen gyilkosok”"
Ezt az eü dolgozók, vagyis a szakemberek mondják. Tudom, ti náluk is jobban képben vagytok, de mégis.
bencemacska
@csak úgy...: tegnap, 17:25
Itt olyan pontosan ki van számítva a fertőzöttek, betegek, lélegeztető gépre szorulók, halottak száma, kor eloszlása, stb, stb, ,mintha lőre meg lehetett volna rendelni!
Valakinek itt közvetlen bejárása van a legfőbb úrhoz. Te jó ÉG, csak nem ő maga az???
surdilloFUJT
@Pegero: Előbb ki kell másznod orbi hátuljából!!!
surdilloFUJT
@Pegero: Az erdélyi barnamedve tegyen a magáévá,agyhalottak gyöngye!!!
illusion
@Borsodi: Ahhoz nem kell istennek lennie valakinek, hogy istent játsszon.
"Sok isten van és sok úr"

Minden ember halála Orbán lelkén szárad - ezt jelenti a felhatalmazási törvény.
A 2022-es választásokkor fog ez meglátszani.
A-terv. Orbán fél a buktától és kihúzza a felhatalmazási törvénnyel a választásokig. De mivel őrült, örültségéket fog csinálni. Emiatt még többen ábrándulnak ki belőle. De ezt ő is tudja, így még nagyobb őrültségeket fog csinálni - nem marad más választása, mint soha el nem engedni az önkényuralmat.
Ezzel viszont úgy felhergeli az embereket, hogy...
B-terv. Most sok pénzt szerzett, amiből tudja fizetni a sleppjét Vasút, Liget-projekt. ingyen ingatlan. és nyár végén, amikor végbetér a járvány visszaadja a hatalmat a népnek, és hősként vonul végig az Andrássy úton.
Van C-terv is, de arról még korai beszélni. Mindenesetre a járvány miatt rendesen bevásároltak az emberek fegyverekből. Mondhatni, elfogytak a fegyverek.
Manapság a C vitamin, meg a lőfegyverek a legkelendőbbek.

(nekem nem kell fegyver, csak egy Chuck Norris feliratú póló)
Béla333
Hát ha arra gondolt az igazgató, hogy akár félig lebénult betegeket küldtek el a kórházakból, küldtek haza, hogy otthon a hozzátartozók pelenkázzák, ápolják őket, akkor teljesen jogosnak tűnik, hogy embertelen gyilkosoknak nevezte az ilyen döntést meghozó embernek nehezen nevezhető valakiket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.