Éjszaka benyújtotta Semjén Zsolt a javaslatát, amivel a kulturális szférában kivezetik a közalkalmazotti státuszt november 1-től. A 20 ezer munkavállalót érintő törvénymódosítás a Veritasra nem vonatkozik, mert az intézet kutatói feladatokat is végez.

Semjén Zsolt benyújtotta éjszaka a javaslatát arról, hogy kivezetnék a közalkalmazotti státuszt a kulturális szférából

- írja az ATV.

Az elmúlt közel 30 év alatt bekövetkezett, a munka világát érintő változások, az egyes hivatásrendek differenciálódása, az azokra vonatkozó speciális szabályozás, jelentős mértékben kiüresítette a Kjt.-t, amely sok szempontból nem tudta követni a munkaerő-piaci és munkajogi változásokat, életszerűtlenné vált, széttöredezett szabályozást eredményezve. Ennek következtében indokolt a kulturális ágazat dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyának munkaviszonnyá alakítása

- ezt tartalmazza a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által éjszaka benyújtott törvénymódosítás, mellyel a kormány 2020. november 1-jével megszünteti a könyvtári, múzeumi, levéltári, közművelődési, továbbá a színházi és nagyzenekari munkavállalók 1992 óta létező közalkalmazotti jogállását.

A tervek ellen élesen tiltakozott több közgyűjteményi és közművelődési szervezet is. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa, a Magyar Levéltárosok Egyesülete és Magyar Népművelők Egyesülete "mélységes döbbenettel fogadták" a kormány törvénytervezetét.

Az Emmi (Emberi Erőforrások Minisztériuma) szerint a változás jó lesz: "6 százalékos béremelést kapnak 2020-ban a művészeti szervezeteknél, közművelődési intézményeknél és a közgyűjteményeknél dolgozók, párhuzamosan „a közalkalmazottak jogviszonyváltásával” – írták korábban közleményükben.

A változás közel 20 ezer munkavállalót érint. Több szakszervezet közös közleményt adott ki, melyben azt írták,

megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a kormány a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) olyan módosítását készül beterjeszteni a parlament elé, mely alapos és részletes társadalmi konszenzus nélkül teljes szakmacsoportokat fosztana meg a jelenlegi közalkalmazotti jogállásától.

A jogviszonyváltásról, azaz gyakorlatban a közalkalmazotti státusz elvételéről szóló törvénymódosítás szövegét az Emmi húsvét előtt küldte el az érintett intézményeknek, amit az ünnep alatt kellett volna véleményezniük. A szakszervezetek szerint a húsvétra időzített „vita” ellentmond a kereszténység legnagyobb ünnepe szellemiségének, a munkavállalók pihenése jogának.

Kövér Lászlót, a parlament elnökét ezért arra kérték a szakszervezetek,

ne tárgyalja az Országgyűlés a javaslatot a járvány megszűnéséig, mert arról érdemi egyeztetést nem folytattak előzetesen.

Az ATV hozzáteszi, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár nem része a jogviszonyváltásnak, mert kizárólag a kulturális intézményekre terjed ki a közalkalmazotti státusz kivezetése. A VERITAS pedig vegyes profilú intézményként a levéltári feladatok mellett kutatóintézet is, amely indokolja a közalkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatás meghagyását.

Forrás: ATV, Index

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Innentől nekem egy fideszes ne kérje magának ki a geci jelzőt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Oposit
De ezeket a javaslatokat miért éjjel sunyiban kell benyújtani?
tudode
Miközben nyújtogatják a kezüket,a nyakukat. a nagyközönség a nyelvét, aközben a vírus megártott a T. háznak is, mert
..
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020.04.15-én szerdán 8 és 17 óra között rendszer karbantartás miatt időszakosan az Országgyűlés videó archívuma nem lesz elérhető.
.
Köszönjük türelmüket és megértésüket!
Információs Rendszer Üzemeltetési Főosztály
.
Szégyenletes, hogy kizárták/ják az érdeklődöket a plenáris ülések megtekintéséből is, hasonlóan ahogy 2014-ben kizárták a társadalmat közös ügyeink manipulációinak megtekintéséből, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa.
.
Az Információs kutyuldának akkor kellene buzerálnia a rendszert, amikor a T. ház nem üzemel!
dr. prédikátor
Tómjén zsót te szemét parazita sunyi köcsög!!! miért nem a kurva anyádat baszod éjszaka??? te mocskos féreg nappal nincs merszed???hogy rohadnál el te is te geci!!!
kissé felnőttem
tőle kéne megvonni minden juttatást aztán menjen az utszélén szedje a szemetet,.de ingyen öntudatból ha akad még neki
ómió
Hat % béremelésért az enyémet is vihetik!
simmering73
Nem bír éjszaka aludni? Bassza már valaki fejbe ezt a mocskos gc-t.
Nessy
@Oposit: mert tisztességes ember most ilyen javaslatot fényes nappal szégyellne benyújtani!
Csak azt tudnám, mi köze ennek a javaslatnak a járvány megfékezéséhez, amire O.V. kiharcolta a teljhatalmat??
kereső
Ki lesz a munkáltatója a könyvtárosnak, a levéltárosnak, a közgyűjtemények dolgozóinak? Az állam alapit egy vállalatot- és versenyszféra szerűen fog működni? Ezek az emberek sziveskedjenek búcsút mondani minden béremelési elképzelésüknek , a közalkalmazotti védettségüknek a jövőben- garantált bérminimum,MT. szabályai- oszt jó napot.
Ezek után ki fogja fenntartani ezeket az intézményeket? Lesznek még könyvtárak?- vagy azok is csak majd piaci alapon?
Ez a kormány minden téren gyilkoja a magyarországi magyar emberek- fizikailag, szellemileg.
Erre IS!!! kellett a teljhatalom? Meg semmijen, aki lopta a diplomáját/doktoriját az éj leple alatt sunyin,aljasul- na ez a törvény is ugyanolyan moslék, mint az előzőleg beadott "saláta". Qrva sok köze van a virushoz, meg a vészhelyzethez.
És az ellenzék még mindig asszisztál- igy aztán joggal mondja varga és toporzék, hogy a parlament rendben működik.
Qqberci
Tömjén Zsótitól is ideje megvonni a "szabdlábon lévő" státuszt...
SystemError
Innentől nekem egy fideszes ne kérje magának ki a geci jelzőt!
justhpeter
Napról napra igazolják, hogy mire kellett Orbánnak a teljhatalom. Azt gondolom, ha a vírus ügyben eldurvul a helyzet, se Orbán, se Semjén ne adjanak be kegyelmi kérvényt., Nem erre kapták a felhatalmazást..
KisGenyo2
@Oposit: Hogy ne dobálják égő szánkókkal a kordont. ;-)
kissé felnőttem
@simmering73: megveri majd az Isten hiába kádé m meg pés biztos vagyok benne
Béla333
Aljas KdnP és annak vezetője a Zsóóóóti is.
De aljas dolog az egyháztól is, hogy ezekkel a bűnözőkkel kötött szövetséget.
kissé felnőttem
@justhpeter:látható kire várnak a hosszu börtönévek
Józsipapa
Csak bele ne rokkanjon zsótika ebbe a hatalmas munkatempóba...
A pofátlanság netovábbja, ahogy ezeket az egyéni képviselői indítványokat benyújtják !!!
polar450
A Veritas rezsimbarát intézet, a rezsim hozta létre, ezért nem nyúlnak hozzá!
Érik 2022!
Clavigo
Azért kívancsi vagyok,,mit fognak még kitalálni...kikkel fognak még kib@szni,,,mit fognak még lenyúlni,,, " megvédeni ""...teljhatalmi mámorukban...
Borsodi
@Clavigo: Mindenkit maguk ellen fordítanak ezek az állkeresztények.Még éjszaka is azon fáradoznak,hogy kivel hogy basszanak ki.Meddig tűri még ez a birka nép,hogy állhatnak ezek mellé emberek.
evacica
Na nem arról van szó, hogy Semjén éjszaka szülte meg ezt a förmedvényt, ez csak a maszlag! Orbán kezébe nyomta, azt közölte vele, hogy reggel beadod mint egyéni indítványt! Orbánnál ez így működik! Aljas ez az egész banda és velejéig romlott! A baj csak az, hogy ez a birka nép még mindég alussza csipkerozsiak álmát!Ébresztő magyar, mert beledöglesz ebbe!
Sámannus
@vacsi: Jó zsivány szokás szerint éjszaka lopnak.
csipetke
Nincs valakinek két marék felesleges altatója?Miért éjszaka nyújtja be az idióta indítványait a nemzet házirénszarvasra vadászó Pampalinije?
Lepényleső
...most,aztán az összes többit,- persze keresztényi módon?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.