Török Gábor politikai elemző a Magyar Narancsnak elemezte a jelenlegi politikai helyzetet, különös tekintettel a koronavírus-járvány okozta anomáliákra.

Török Gábor: iszonyatos vesszőfutás vár Orbán Viktorra
Fotó: Facebook/Török Gábor

A szakértő úgy látja, Orbán viszonylag lassan ismerte fel a kibontakozó koronavírus-járvány léptékét, utána viszont gyorsan alkalmazkodott. A válság viszont felforgatta a 2022-es számításait.

Az első napokban kifejezetten csalódottnak, frusztráltnak láttam. De amíg a felismerésben lassú volt a reakcióideje, az újratervezésben elég hatékonynak bizonyult, a második héttől pedig világossá vált számára, hogy politikai értelemben a válság első heteit kell kihasználnia, amikor még csak a félelem erős az emberekben, de sem a súlyos egészségügyi, sem a gazdasági következményei nincsenek itt

- elemzett Török.

A felhatalmazási törvény körüli adok-kapokból Török szerint Orbán jött ki jobban, és úgy látja, az ellenzék besétált a csapdába. 

Nem arról van szó, hogy az ellenzék ne ismerte volna fel ezt a logikát, de akkora nyomást éreztek a saját gondolkodói körük felől, hogy nem tudtak máshogy lépni

- magyarázta a szakértő, hozzátéve:  Orbán a válsághelyzetet arra is szeretné használni, hogy az októberi választás után gyengítse az önkormányzatok helyzetét, bűnbakká tegye őket. Orbánnak úgy kell fájdalmat okoznia az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak, hogy olyan nagyot ne okozzon a kormánypártiaknak.

Török Gábor szerint Karácsony Gergely a kormány előtt jár a válságkommunikációban, elébe ment az intézkedéseknek.

A legnagyobb gondot Orbán számára a sok éhes száj betömése jelentheti majd, az elemző szerint a válságnak a „királyi udvarhoz” közel álló gazdasági tömegek is a válság kárvallottjai lesznek, és úgy látja,

a következő választásig egy-másfél éves irtózatos vesszőfutás előtt áll a kormány.

A szó szoros és átvitt értelmében is annyi lesz az éhes száj, amennyit lehetetlennek tűnik megetetni – magyarázta Török Gábor.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
van egy rossz hírem...Orbán ha veszít 22-ben, emelt fővel távozik, miközben a gyeplőt a sánta lovak közé dobja.
Nem hiszem, hogy van ember, aki felfogja mekkora vagyont halmozott fel eddig..tehát nem fog kétségbeesni, ha le kell lépni.

Elégedetten fog távozni, hátradől a kedvenc foteljében, és a neje kezét fogva jókat kacagnak az ellenzék teszetoszaságán, marakodásán.

De lehet, hogy ez csak sci-fi.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
jól látod Török Gábor csak az oldal már most errort jelez ajaj
Béla333
Nagy a nyomás: lopni kell, többet, egyre többet...
Ja! És lopott cuccot vissza nem adunk, ha beledöglik is az ország!
Igaz Fideszesek?
Gyütt Mönt
@kissé felnőttem: az "error" elejéről lehagytad a "T"-t.
justhpeter
Szerintem is a gazdasági következmények miatt fog elbukni, de azok még fel is erősítik majd a kormánypártok vezető köreinek erkölcsi hulladék mivoltát is. A kettő együtt nem nyerő konstelláció.
Gauntlet
Remélem is hogy lelövik! Népirtást követ el!!
csak úgy....
"a következő választásig egy-másfél éves irtózatos vesszőfutás előtt áll a kormány."
...mondja ezt egy jól táplát politiki elemzö,aki (szerintem) azzal sincs tisztában,hogy sokaknak az orbán kormány törvényei,határozatai,döntései ,vesszöfutást,,családi katasztrófákat okoztak! az orbáni munkaalapu társadalomban csak a stadionok fontosak,a többit leszarja a törzsfönök,bünbak az eu. meg a vén hülye soros,aki még nem rúgott a valagába ennek a botcsinálta napkirálynak.
Béla333
Nincs olyan büntetés, ami elég lenne...
jesz
van egy rossz hírem...Orbán ha veszít 22-ben, emelt fővel távozik, miközben a gyeplőt a sánta lovak közé dobja.
Nem hiszem, hogy van ember, aki felfogja mekkora vagyont halmozott fel eddig..tehát nem fog kétségbeesni, ha le kell lépni.

Elégedetten fog távozni, hátradől a kedvenc foteljében, és a neje kezét fogva jókat kacagnak az ellenzék teszetoszaságán, marakodásán.

De lehet, hogy ez csak sci-fi.
kissé felnőttem
@Gyütt Mönt: mire elküldtem volna elment és az oldal error-t irt ki
tudode
Oh!
.
Évtizedek óta ész nélkül stafétázik az Orbán-klán pénze után, a közpénz áthasonulva a feneketlen hokizsebbé:
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n-kl%C3%A1n+gazdagod%C3%A1sa&oq=Orb%C3%A1n-kl%C3%A1n+gazdagod%C3%A1sa&aqs=chrome..69i57.6841j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Most meg kell dolgoznia mindazért, amit elkommunizált a székházmutyitól kezdve a megsokszorozott stróMANNJAI segítségével.
.
Pedig csak rajta múlott, hogy tisztességesen SZOLGÁLJA az országot.
.
Nem keveset 30 év vált narancsköddé azoknak is akik ráeszméltek, és azoknak is akik majd fognak a víruskezelése közbeni hadicseleivel!
Pálinkás Pál
@jesz: Hát...azt a vagyont el lehet kobozni...,ha elmenekül ,legfeljebb a türk barátaihoz,mert civilizált országban mindenhol él majd az elfogatóparancs!!!
Sámannus
Nagyokos te is mentegeted. Ha most nem bukik meg mi döglünk bele. A háromszáz forintos budiforradalom moslékát kell a fejére önteni. Milyen dolog az, hogy most kipakolják a betegeket az ingyenesnek hazudott intézményekből. Öntsétek má ezt a moslékot a fejére.
Mikor kritizáltátok azért mert túl sokat költenek focira? Ne légy köcsög szaros most mondták hogy sok a pénz az egészségügyben. Te meg 20022-re hadoválsz amikor már te is csak a baloldalt fogod szidni. A sok eszeddel semmi hasznosat nem csinyátá.
teuton
@jesz: Ja, Ceausescu is igy gondolta, aztan a neje kezet fogva a faltöveben vegezte...
simmering73
A koronavírus önmagában nem temetné maga alá ezt a kormányt, de a tíz év rablógazdálkodásával, gátlástalan harácsolásával, lopásával, az ország kivéreztetésével együtt már nem fogja túlélni ezt a járványt.
csak úgy....
@Pegero: minden török,egy bizonyos összegért képes erre! te is isztambuli?
SystemError
Jól látja Török a saját patkányai fogják felfalni Ezt mindenki tudja, aki látott már szélhámos lelkületű embereket... Viszont amitől tartania kell szerintem az egy idézés lesz a hágai Nemzetközi Bíróságra...mert itthon nem sok értelme lesz...
Nessy
@Pegero: Kikkel és miből? A most magukra hagyott emberekkel? Építünk stadiont, szállodát? Az még csak a gazdaság egy kis szelete. Különösen a sport, ami egy pénznyelő automata! Most is tulajdonképpen a gaz multik, az autógyárak igyekeznek elindulni, és a dolgozóikat menteni a nyomortól. Lehet sarcolni, amit persze mindenki fizet majd, lehet egyik rendeletet a másik után hozni, amelyeknek semmi köze sem a járványhoz, sem a gazdasághoz, sem a jövedelem nélkül maradtak segítéséhez, de hogyan tovább? Segítsen az agyon szidott Unió?
csak úgy....
@Pegero: egy ló hosszal vezetsz shikari elött,ha ez téged megnyugtat! :)
mit vétett a magyar,hogy benneteket el kell neki viselni?
Nessy
@Pegero: nem szeretem a krumpli levest!
De miután túléltem Budapest ostromát, Rákosit, forradalmat, Kádárt, rendszer??? váltást, immáron eddig Orbán jótékony kormányzását, hát a vírust már nem biztos. Persze nem tudom melyik ártalmasabb, a korona nélküli O.V., vagy a vírus, neki van már koronája. :-))
@fideszes gyökér: Na látod, én megfőztem a töltött káposztát, "elvitelre" a családnak. :-))
levarosbukta
@jesz: Tévedés! Ez az ember a hatalomba szerelmes, és nem fogja könnyen adni hiába van bárhol milliárdjai. Ha veszít abba beleőrül!
SystemError
@Pegero: Túl rég óta álmodik a nyomor itthon és ha felkel szerintem baromi mérges lesz...
Rockxy
imé a marketingszöveg:

"iszonyatos vesszőfutás vár Orbán Viktorra"
"irtózatos vesszőfutás előtt áll a kormány."
elemzés a divat minden iránybú.
meg nyílt levél írogatása, mer eza kettő megoldja a...mitis?
percsi
@jesz: Ha Orbán 22-ben veszít, akkor legjobb esetben "migráncs" lesz, családdal, haverokkal együtt!
De nem fog veszíteni, mert semmi sem fogja visszafogni, mindenre képes lesz, hogy ez ne történjen meg :(
ómió
Persze! Aki nem efftársi, arra mégis mi várhat?
legott
Török Gábor már nem a régi.
Egy ideje.
Török Gábornak van véleménye.
Leszarom !!!
Egy ideje.
legott
@jesz: Ne ezt nézd. A vagyonát. Azt nézd, hogy úgy megkötötte a kezét az utánajövőknek (bármelyik politikai erőnek), ez a gennyváladék Orbán,, hogy Magyarországot minden jó szándék, tudás, tehetség, akarat, önfeláldozás ellenére sem lehet kivakarni a szarból.
Orbán Viktor, örökre tönkretette Magyarországot.
Mindenki úgy nevelje a gyerekét, hogy húzzon el innen, és soha ne nézzen vissza!

Kertész Ákosnak igaza volt a magyarokat illetően!
SAJNOS !!! SAJNOS!!! SAJNOS !!!
És még ő kért bocsánatot.
Mert igaza volt.
Ez őrület!
Sámannus
Tudod te kis pofám mi következik hamarosan, sírás rívás nem a maffiának., hanem nekünk.
A maffia akivel te is jóba vagy nemérdekli kitől kell behajtani a sarcot ha a pohostól elveszik a támogatásokat tőlünk fogja nekünk ugyan most is mindegy, brekeghetsz akármit az ország háromnegyede így is padlón van a többségnek semmi érdeke nem fűződik se az unióhoz sem az lyóságos államunkhoz szét kúrtak már mindent ami érték volt számunkra.
CsipkeRózsa
Most csak futkározás van, kórházból kórházba, hiányzik még a vessző.
Rockxy
eza török biztosan az erdogánnal bratyizik
Edmond Dantes
Orbán olyan,mint egy beszappanozott angolna.Kicsúszik minden kínos helyzetből,ha kell,azonnal ráönti a szart bárkire,ha kell,mindenkire.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.