Budapest főpolgármestere úgy látja, a kormány által harsogott propagandával szemben a fővárosiak igenis fegyelmezettek.

Karácsony Gergely elárulta, mikor lehet lazítani a korlátozásokon
Fotó: MTI/Mónus Márton

Az Azonnalinak adott interjút Karácsony Gergely, és többek között arról is beszélt, hogy miközben ő is fontosnak tartja a szabályok betartását, azért

Budapest és a budapestiek hibáztatásába nem kellene belecsúszni.

Egyébként a főváros helyzetéből adódik, hogy több a fertőzött: több külföldi él itt, és a budapestiek többet utaznak, mint az országos átlag.

Karácsony Gergely azt mondja, a múlt szerdai kormányülésen Orbán Viktor megígérte, hogy közre fognak működni a fővárosi idősotthonok tesztelésében.

Azóta ez az ígéret nem valósult meg, de elindult egy rágalomhadjárat

- tette hozzá Karácsony Gergely.

A főpolgármester úgy látja, mintha a kormány nem is a válságot, a járványt, hanem a politikai ellenfeleket akarná kezelni. Csakhogy ez most minden korábbinál nagyobb felelőtlenség, hiszen emberéletek forognak kockán.

Az interjúban az is szóba került, hogy mikor jöhet el az enyhítések ideje. Ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely így fogalmazott:

Támogatnám, hogy kezdjünk el azon gondolkodni, május közepétől hogyan lehetne lazítani a szigorításokon.

Ez azonban az Európai Bizottság ajánlásának megfelelően tömeges teszteléshez kötné. Karácsony Gergely most úgy látja, a járvány igazából soha nem fog véget érni, és még évekig maszkban járnak majd az emberek Budapest közterületein.

(Azonnali)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Kire háríttatná őfélesége azt az apróságot, a koronavírust, amit/amelyet nem ő littyentett a horizontra, és beleköpött a tányérjába, legalábbis a nemzetközi sajtótájékoztatóján még álmodozott hogy igy, lesz úgy lesz, ez vót, az vót. tizennégy éve alatt
.
---- Összefoglaltuk! Ez történt Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján
.
www.youtube.com/watch?v=-sWUIKfElXo
.
Oszt'" mi lett a egészségügyi terek festéséből, pedig akkor már a járvány már fenyegette a világot!
.
Hetyepetye! A zemberek, mindenki hibás, hgoy nem folytathatta rablóhadjáratát!
Sámannus
Gergőkém azért van igazad, mert a vírus terjedése az emberi érintkezések esetszámából következik. Akinek annyi esze van mint egy marék lepkének ezt nem érthetik, mert ők a távoli tajgából jöttek, ahol négyzetkilométerenként két muzsik él, akik öt- tízévente találkoznak, mert ötven száz versztát nem tehetnek meg egy nap tízszer.
Pálinkás Pál
Nagy a gyanúm hogy az emberek nem fogják kivárni a május közepét...
Pálinkás Pál
Ez tényleg olyan hülye hogy azt hiszi évekig maszkban járnak az emberek??? A fiatalok már most sem nagyon...és végtelenségig nem lehet fenntartani a feszültséget a médiával...tisztán látszik itt a propin is...egy szimpla vírusról szóló cikkhez szinte hozzá sem szólunk...max ha valamelyik hülye politikus fűz hozzá valamit...Senkinek nem tünt föl hogy valóban szakmai cikk szinte alig van??? ha meg valami orvos nem a mainstream mediának megfelelő rettegő cikket ír,akkor az ellen vizsgálat.,..kezdek hányni ettől az egésztől...lenne javaslatom...aki fél az otthon marad...ennyi...ha otthon marad nem fertőződik,legalább is ezt mondják...
ómió
Bizony! A "fegyelmezettség", az ott már "túlteng"! A Pesti uton is látszik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.