Arról is beszélt, hogy mi várható nyáron, és mely időjárási körülmények segítik leginkább a fertőzés terjedését.

Ez lehet a vírus legnagyobb ellensége a következő hetekben – így látják a magyar kutatók
Fotó: M1 Híradó

Az UV-sugárzás lassíthatja a koronavírus terjedését, de nem szünteti meg azt – közölte Szegedi Sándor, a Debreceni Egyetem Meteorológiai Tanszékének docense szerdán az M1 csatornán.

Mint mondta: a koronavírus 5-11 Celsius-fokon, nem túl nagy páratartalom mellett a legéletképesebb és a legfertőzőbb, de az eddigi adatok szerint életképes marad melegebb, párásabb körülmények között is.

A vírus fertőzőképességének csökkenését nem a hőmérséklet emelkedésétől, hanem az erősödő napsugárzástól lehet várni

- vélekedett.

A szakértő emiatt nyáron a vírus terjedésének lassulására számít. Hangsúlyozta, hogy a terjedést befolyásolja a levegő minősége is, a szálló por ugyanis jól szállítja a kórokozókat. Ha ehhez szél is társul, messzire szétszóródhat a vírus – tette hozzá Szegedi Sándor.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Lőttel az alvásnak, félelmetes amit ezek a szektáSOKK össze, vissza ízmoznak, így egyben:
.
---- Így lett a vírus a Soros-hálózat része
.
444.hu/2020/04/15/igy-lett-a-virus-a-soros-halozat-resze
.
És ez megy 30 éve, rémes!
.
Ráférne erre az országra már EZEK a szakbarbárok nélkül egy icike, picike nyugalom!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@jesz: Kíváncsi vagyok ha a maszkot is kezeled UV fénnyel mit tapasztalsz? Most nem árulom el.Vigyázz bele ne nézzen senki a fénybe.
Klubtag
"...A vírus fertőzőképességének csökkenését nem a hőmérséklet emelkedésétől, hanem az erősödő napsugárzástól lehet várni" - akkor most az fog következni, hogy katonai felügyelet mellett ki kell hajtani a népséget a napra?
Olyan szánalmas, mikor tiszteletre-méltó szakemberek - pár perces múló ismertségért - beszállnak ebbe a hülye játékba, miszerint hátha "vak tyúk is talál szemet" és megdicsőülhetnek...nem beszélve arról, hogy teljesen megbolondítják a hiszékeny embereket.
Jozefina
Szerintem ez ugyanaz mint a "hoztam is meg nem is, adtam is meg nem is" Csak foglalta a műsoridőt!!!
Oposit
Azt hittem a képen lévő ember lehet a vírus legnagyobb ellensége, mert ahogy kinéz, a vírus menekülőre veszi, az biztos.
verőce21
@jesz: (22:06) És mit csinálsz a virágokkal a lakásban?
Hány g/h ózont termel a készülék?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.