Beszerezték a szükséges felszerelést, folytatják a szolgálatot.

Így fogja segíteni a honvédség a járvány elleni védekezést

A Magyar Honvédség beszerezte a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőruházatokat, vegyszereket és vegyvédelmi eszközöket. Erről a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos beszélt az M1 aktuális csatornának.

Maróth Gáspár csütörtökön Kaposváron ellenőrizte a katonák felkészülését. A helyszínen az M1-nek nyilatkozva elmondta: vírusmentesítésre több mint 140 ezer liter vegyszer áll rendelkezésre. A következő napokban további, nagyjából 100 ezer liter vegyszer érkezik majd be.

Mindez elegendő, hogy a honvédség a fertőtlenítési feladatait végrehajtsa – közölte.

A koronavírus elleni védekezés során a Magyar Honvédség katonáinak feladatai közé tartozik a fővárosi Pesti úti idősotthon fertőtlenítése is, ahol tömegesen fordultak elő koronavírusos megbetegedések.

Forrás: MTI/Blikk

Kép: MTI/Mónus Márton 

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
most jallottam a hírekben, hogy az eddig beszerzett, vagy szállításra lekötött védőfelszerelések, fertőtlenítők, légzést segítő gépek eddig 500(ötszáz)milliárdjában van az adófizetőknek.
Az unijó elnöke rájött, hogy egy seggfej, ezért ha kapkodva is, de bocsánatot kért a vírus terjedésének alábecsüléséért...hogy kitől, még nem tudni...mindenesetre az áskálódáshoz biztosan ért, mert a mostani pénzeloszásban nagyon ellenünk van.
A vírus terjedésének lassításához persze nem ad pénzt(tudomásom szerint), pedig annak szükségessége nyílvánvaló...
Gyütt Mönt
A bocsánat kérdésről azonnal az Orbán-Kásler duó jutott eszembe. Ja, mégsem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.