Pénteken is beszámolót tartott az operatív törzs. Előtte Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt. Maruzsa Zoltán elmondta, hogy az érettségiket május 4-21. között tartják meg, kizárólag írásbeli vizsgák lesznek. Csak akkor lesz szóbeli, ahol nem lehet megkerülni ezt. Az írásbeli felmentéssel bíró tanulók is szóban vizsgázhatnak. Azok nem tehetnek vizsgát, akik nem végzősök. A szintemelő vizsgákat is csak az idei felvételizők tehetik le – mondta Maruzsa. Maruzsa Zoltán közölte azt is, hogy "nagyon sajnálatos, hogy idén nem lesznek előreláthatóan ballagások".

Megszületett a kormány döntése, a tegnap este folyamán megjelent a kormányrendelet, ami az idei érettségi sorsát meghatározza, közölte Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs pénteki tájékoztatóján – írta meg a 24.hu.

Elismételte, az érettségire idén kizárólag írásbeli formában kerül sor, kizárólag abban az esetben lesz szóbeli vizsga, ahol nehéz az írásbeli lebonyolítása. Ilyen többek között a célnyelvi civilizáció, hittan, judaisztika és speciális a testnevelés is, ahol az írásbeli nem kivitelezhető.

Az írásbeli alól felmentéssel rendelkezők is szóbeliben tehetnek vizsgát.

Töröljük a vizsgajelentkezők közül az alsóbb évfolyamosok jelentkezését, méltányoljuk, hogy megpróbáltak már erre készülni és jelentkeztek egyes tárgyakból, de most ezt nem szeretnénk megtartani. Az ősszel lesz mód ezeknek a pótlására

– közölte.

A nyelvi érettségiknek csak írásbeli része lesz, de a nyelvvizsga-átváltásban komplexként számítják őket.

Maruzsa Zoltán elmondta, érettségiznie senkinek sem kötelező, aki bármilyen okból úgy gondolja – vagy azért, mert nem tudott felkészülni, vagy az egészségügyi kockázatok miatt –, van mód a visszalépésre.

Ezt április 20-ig az oktatási hivatal elektronikus felületén lehet megtenni. A befizetett vizsgadíjakat, akinek volt egyáltalán, vissza fogjuk fizetni

– fogalmazott.

Az Origo beszámolója szerint Maruzsa Zoltán a biztonsági kérdésekről azt mondta, egy helyiségben maximum csak 10 ember lehet másfél méteres távolsággal. Új helyszíneket is bevonnak az érettségibe, ha szükséges – tette hozzá. Mindent el kell követni, hogy ne legyenek csoportosulások se az iskolákban, se előtte. Kilenckor kezdődnek majd az érettségik.

Minden iskolaépületben lesz fertőtlenítés, és maszkokat is kapnak a tanárok, diákok

- mondta Maruzsa Zoltán.

Nem lesz kötelező a maszkviselés.

Kérdésre válaszolva elmondta, az érettségi mellett a ballagás is szép hagyománya az oktatásnak,

de fontos kiemelni, hogy ezek a rendezvények az általános tilalmi körbe tartoznak, ezért előreláthatóan nem lesznek megrendezve.

Forrás: 24.hu, Origo

Címlapkép: MTI/kormany.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
azt is mondták, hogy kamerával figyelik a vizsgázó szemmozgását, testbeszédét...így arják megelőzni a puskázást, és a felügyelő tanár közelségét.
Cicamama55
Tegnap hallgattam a diákok képviselőjét. Ő azt nyilatkozta, hogy július végére, augusztus elejére halasztották volna inkább el az érettségiket, akkorra már valószínű lecseng a járvány. Fejetlenség ez így, hisz a diplomákat most nyelvvizsgák nélkül is kézbe kapták sokan, a felvételi pedig 2020-tól nyelvvizsgához kötött...Majd a koronavírus lesz a felelős a hibás oktatási törvény miatt! :(((
Nessy
Nem kötelező a maszk, mondja ezt az EMMI álomtitkára! nem szoktak szóba állni az álomtitkárok egymással? Egyik szerint kötelezővé kell tenni, a másik szerint opcionális!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.