Vállalkozói inkubátorház építése kezdődött el a SzabolcsSzatmár-Bereg megyei Nagykállóban, a több mint 661 millió forint értékű, európai uniós támogatású beruházás várhatóan az őszre készül el – közölte a város önkormányzata.

A gazdaság új központja lehet egy szabolcsi kisváros

Fotó: Unsplash

Közleményük szerint az egykori vásártér területén megvalósuló, irodából és műhelyből álló 1500 négyzetméteres csarnoképület alkalmas lesz termelő, kereskedelmi, szolgáltató, illetve logisztikai tevékenységek befogadására, idővel pedig a nagykállói járás kis- és nagykereskedelmi központjává válhat.

Az épületben kialakított műhelyek hasznosításából árbevételhez juthat az önkormányzat, amelyet további beruházások megvalósítására fordítanak majd – jelezték a közleményben.

A beruházásra a Terület és településfejlesztési operatív program az Ipari területek fejlesztése Nagykállóban című pályázata keretében 661,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az önkormányzat. A kivitelezés várhatóan 2020 őszére fejeződik be, de a helyhatóság már várja az érdeklődők jelentkezését

- olvasható az www.onkormanyzat.mti.hu oldalon.

HellóVidék

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.