A turizmus mérhető bevételére abszolút nem számít a pénzügyminiszter, legnagyobb kockázatként pedig az export újraindítását említette.

Varga Mihály szerint súlyosabb lesz a magyar gazdaság visszaesése, mint a kormány által megadott három százalék.

A pénzügyminiszter kifejtette, hogy a magyar kormány április végén ismét megvizsgálja majd a GDP-vel és a költségvetéssel összefüggő előrejelzéseit, ugyanis a legutóbbi elemzés március végén született.

A vártnál sokkal nagyobb lesz a magyar gazdaság visszaesése

Varga Mihály, a Reutersnek elmondta:

valószínűleg a szám gyengébb lesz a három százaléknál. Abban az esetben lehetne beszélni a recesszió három százalékáról, ha a gazdaság visszatérne május végén vagy júniusban.

Hozzátette, az adóbevételek is alacsonyabbak lehetnek idén, ugyanis a kiskereskedelmi forgalom az elmúlt héten 54 százaléka volt az előző év azonos időszakának.

A turizmus mérhető bevételére abszolút nem számít a pénzügyminiszter, legnagyobb kockázatként pedig az export újraindítását említette. A Kína által finanszírozott Budapest–Belgrád vasútvonalról azt nyilatkozta, hogy az ország 20 éves, milliárd dolláros hitelt vett fel, a kölcsön éve kamata 2.5 százalék lesz.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mónus Márton

(reuters.com, blikk.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Joker
Nem hiszem el hogy a felcsúti elvadult vadparasztnál nincsen értelmesebb ember ebben az Országban ( fővárosban) aki alkalmasabb Magyarország normális vezetésére . Nem tudom elhinni ,szürreális rámálom !!! :-(((((((((((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csipetke
Olyan nagyon nem csodálkoznék, ha már Bulgária is beelőzne, mert az összeszerelő gyárak nem húznak ki minket a gödör aljából. Ráadásul orbán fenetudja mennyi devizahitelt akar felvenni a Paks2, és a kínaiaknak épülő vasút tetejébe,és a többi felesleges látványberuházásról, jacht-kikötő, meg mittomén még mikről már ne is beszéljünk
Clavigo
Europa motorja,,, mindenki minket irigyel,,,,tündérország you know... A félkegyelmű mnb. elnök 3 %-os növekedést vízionál,,,, ( mondjuk azokkal a szemekkel lehetséges is ).. Varga Miska,,,,a rabláson kívűl,,mindenhez kretének vagytok . .!!!
Jozefina
Azzal rajta kívül mindenki tisztában volt, hogy a 3%os visszaesés, hasraütésen alapult!!! Már kezdik a parasztvakítást, hogy hova kell sok pénzt pumpálni, ahonnét majd el is lehet lopni!!!??
Oposit
@Foxley: pedig az elején azt hazudták kajánul vigyorogva, hogy mi indulunk a legmagasabbról. Nekünk fogja az egész EU-ban a legkisebb gondot okozni ez a helyzet.
Felgyorsult az út lefelé és nem lehet megállni?
justhpeter
Lassan a mesének vége lesz, ha akarják ha nem. 2022-ben lehet váltani a szavazóknak.
jesz
ameddig ezerszámra üresen állnak a kamionok, mert nincs fuvarozni való, a teher és személyszállító repülők szintén utas és áru nélkül parkolnak félreállítva, de az is intő jel, hogy a nyersolajpiac is áll. Már szarér-hugyér sem tudják eladni, sem tárolni a nyersolajat, de a benzint sem.

Ennek meglesz a böjtje, még csak az elején vagyunk. A cunami majd most jön.
Joker
Nem hiszem el hogy a felcsúti elvadult vadparasztnál nincsen értelmesebb ember ebben az Országban ( fővárosban) aki alkalmasabb Magyarország normális vezetésére . Nem tudom elhinni ,szürreális rámálom !!! :-(((((((((((
Aki Én
Béla Benke!

Mert úgy látod, már igazolódott ez a remény ?
Nyugtával a napot...
peterkelemen
Nem baj csak essen. Minden idióta kormány amelyik karanténokat, tilalmakat rendelt el teljesen indokolatlanul az most szépen kivérzik. Olyan gazdasági összeomlás lesz amilyenre még példa nem volt és nem egyszerre hanem fokozatosan omlik össze, mint a kártyavár. Milliók lesznek munkanélkül, de őket Orbán nem menti meg sőt belerógja az árokba.
kereső
Mi van mihály? Új üveggömbötök van? Mert számolni azt nem szoktatok, és nem is tudtok.Tegnap még + 2,5%-on állatunk.
szép új világ
Matolcsy szerint 3%-os növekedés várható - most akkor ki a hülye?
Béla333
Súlyos a helyzet, erreföl felvesznek a Kínaiaktól vagy 700 milliárdnyi kölcsönt egy soha meg nem térülő, leginkább a Kínaiaknak kedvező beruházásra, a Budapest-Belgrád vasútvonalra!
Ha már szar, akkor süllyedjünk...
relatív
Magyarország bedöntése a hatalmas pénzek magánkézbe kerülése révén már a nagy eladósodások hatalmas mértékével mind a napjaink-, mind az ország jövőjét teszi tönkre.

Ez a közpénzek hatalmas lenyúlását jelenti, már a ' magánpénztári ' pénzekkel kezdődött, majd minden beruházás kezdeti összegének kétszeres-háromszoros költségével így annak.fele-, kétharmadának magánkézbe kerülésével, majd a hatalmas kölcsönök felvételével - ami a letelepedési kötvényeket IS jelenti - jövőben való visszafizetéssel.

Nincsenek jó kilátásai hazánknak az európai évenkénti több ezer milliárdos támogatás ellenére... IS !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.