Gyurcsány Ferenc legújabb videójában a DK elégett iratairól, és a párt támogatásának megvonásáról beszélt. Mint ismeretes, egy 2018 novemberi tűzben leégett a Demokratikus Koalíció irodája, a párt sok irata megsemmisült, aminek következtében az Állami Számvevőszék kilátásba helyezte a párttámogatás megvonását. „Bennünket tesznek felelőssé a tűz következményeiért” – mondta a videóban Gyurcsány, aki szerint a DK túl fogja élni a forrásmegvonást, mert a párt volt ennél sokkal szegényebb is. Saját magáról szólva kijelentette: az elmúlt tíz évben sokszor akarta lecsukatni „ez a rendszer”, de egyszer sem sikerült, és most sem fog.

Forrás: mandiner.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

91 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
@Nyírfa: Azt kérded, nem tudjuk miért. "A tűz politikai indítékkal történt", az ügy elalvása is azért történt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
azért csak óvatosan a cimborád megítélésben! Ha ilyen tempóban nő a gátlástalansága még bármi is lehet ebben az országban! =))
tudode
Már akkor kellett "volna" megköszönni őféleségének a NINCS MIT amikor vissza "akarta" kapni a jogot a halálbüntetésre, a lassan ölő karaktergyilkolás mellé:
.
www.google.com/search?q=orb%C3%A1n%3A+vissza+akarjuk+kapni+a+jogot+a+hal%C3%A1lb%C3%BCntet%C3%A9sre&oq=Orb%C3%A1n+vissz&aqs=chrome.1.69i57j35i39j69i65j69i61j69i60.6657j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Gyurcsány Ferenc örök riválisa elszámolta magát az EGYEDURALKODÁSÁNAK a kibulizásával, mert ahogy leáldozik a halványuló csillaga, a történelem szemétdombján lesz a méltó helye, mert NEM BECSÜLTE MEG MAGÁT!
.

.
Béla333
Ha egy NAV vagy éppen ÁSZ vizsgálatra egy cég vagy párt nem tudja bemutatni az elszámoláshoz az eredeti vagy a hiteles másolati számlákat, akkor az az ő baja. Gyurcsányéknak sem kellene ezt a problémát politikai síkra terelni, mert ez nem az!
Béla333
Egyszer már leírtam: ha elégtek az eredeti számlák, amit az elszámolásukba állítottak be, akkor minden "beszállító"-tól vagy számla kibocsájtótól be kell kérni egy cégszerűen aláírt, lepecsételt hivatalos számla másolatot. Ez valóban nem kis munka, nem kis utánajárással jár, de egyszerűen nincs más lehetőség.
Az eredeti, vagy a hiteles számla másolat beszerzése mindig az elszámolás alá vett cég vagy párt feladata, nem a vizsgálatot végző NAV-é vagy ÁSZ-é!
Gondolom, hogy egy olyan vállalkozónak mint amilyen Gyurcsány ez nem újdonság!
Nessy
@Béla333: Ha az előzményeket is elolvasod, ott le van írva a számla másolatok már a beszámoló óta az ÁSZ-nál vannak, és hiába kérték/kérik nem kapják vissza, de az ÁSZ most nem veszi figyelembe!
Béla333
@Nessy: 12.20
Akkor vegyék elő az okmányok átadás-átvételi jegyzékét és mutassák be országnak-világnak, hogy ők már átadták az ÁSZ-nak.
Egyébként egy számlát csak egyszer lehet elszámolni és egy lezárult vizsgálat után a vizsgált dokumentumokat visszaadják a cégnek vagy pártnak, ugyanis x évig azok tárolása a cég/párt feladata.
Úgy látom itt porhintés megy valamiért és mártírt akarnak már megint csinálni Gyurcsányból...
Gyütt Mönt
@Csizmás Kond: csak óvatosan! Ez akár visszafelé is elsülhet.
Béla333
Nahát akkor csak semmi óvatoskodás, sejtetés, csúsztatás, hazudozás. Mindenkinek elő a farbával.
Elég volt már abból, hogy csak a mellébeszélés megy.
Mindkét oldal borítson végre, lássuk a medvét!
Mi van?
Csizmás Kond
@Gyütt Mönt: Engem még soha nem akartak bezárni és ha így folytatom akkor ezután sem lesz okuk rá.
Nyírfa
Bármikor kiállok Gyurcsányért, akár a járvány alatt is. Felteszem, ezzel nem lennék/vagyok egyedül, szép kis tömeg jönne össze, lehetne oszlatni, kijárási tilalmat kihirdetni, gumibotozni, verni, akár lőni is. Persze, előfordulhat, hogy a rendvédelmi szervek besokallnának, és a polgárok mellé állnának a kormánnyal szemben. Nos, ha Gyurcsányt Váradi András vagy Weisz Tamás sorsára akarnák juttatni, abban biztosak lehetnek, hogy egy ilyen akcióval az egész kormány megírná a saját halálos ítéletét, a fejlett világ az országot politikai/gazdasági karanténba zárná, felfüggesztenék az uniós tagságunkat, és itthon zavargások törnének ki. Jó esetben bevonulnának a NATO-csapatok, és felállna egy politikusmentes átmeneti kormány.
Úgyhogy jobb Gyurcsányt békén hagyni, nagy falat ő neked, Orbán Viktor, megakad a torkodon.
Csizmás Kond
@Béla333: Semmi...Feriék nem tudnak bemutatni bizonyos dolgokat és most dobálják a szart.
kereső
@fideszes gyökér: Ne hagyd ki az ezüsthajót sem.
Nessy
@Béla333: Tudod, még aktív koromban volt szerencsém egy országos intézménynél átélni ÁSZ "megrendeléses" vizsgálatot, azóta meg van az egyéni véleményem! A soha nem létező adatokról, az azokból levont következtetésekről, és válaszra való reagálásról. Úgy hogy tiszteletben tartom a te véleményedet!
Nessy
Azért érdeklődve várnék egy értelmes indoklást, mi köze az ellenzéki pártokkal kapcsolatos rendeleteknek a járvány megfékezéséhez!
Nyírfa
@Béla333: 12.00

Még az első rendőrségi szemle is gyújtogatásra utaló nyomokat állapított meg. Gyurcsányék feljelentést is tettek, ha jól emlékszem. De, azóta semmit nem tudni, volt-e nyomozás, lett-e eredmény.
Ha gyújtogatás volt, aminek nagy az esélye, akkor az csakis politikai indítékkal történhetett. De az ügy elaludt, és, igazából, nem tudjuk, miért.
Nyírfa
@Nessy: Értelmes? :DD
Arra várhatunk ítéletnapig. :)
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Azt kérded, nem tudjuk miért. "A tűz politikai indítékkal történt", az ügy elalvása is azért történt.
SystemError
Érdekes a fideSS 98-2002 alatt elégett ügynökakták is pótolhatók lettek volna, csak újra le kellett volna világítani a filmeket, melyek amúgy megvannak... Ott annyira elfogadták, hogy elégtek, hogy még azt is kijelentették, hogy technikailag már nem lehetséges a tekercsek beolvasása.Persze a BME másnap közölte, hogy szívesen kiadják házi feladatnak, hogy építsenek ilyen gépet a diákok, mert rutin meló, de hát nem..:)
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Igaz! Csak miért hallgat róla a DK?
Béla333
@Nyírfa: 14.07
Azt mondja a videó, hogy elektromos tűz volz, nem a DK emeletén, a tűz átterjedt.
Ha gyújtogatás volt, akkor valóban:
- feljelentést kell tenni,
- magán nyomozóval is segíteni a nyomozást,
- ha van bizonyíték, akkor azt egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében be kell mutatni.

Ha elégtek a bizonylatok, akkor nem kell az ÁSZ-tól kérdezősködni, hogy most mit is kell tenni. Egy vállalkozásnál történne tűzeset, akkor annak a vezetője sem a NAV-tól kérne választ, hogy most mit is csináljon!
Változatlanul úgy látom, hogy az elégett/elveszett papírok miatt a felelősséget próbálja Gyurcsány másra kenni, holott egyértelműen megvan, hogy mit kellett volna tenniük. A legkevésbé sopánkodni...
Béla333
Ez a "le akarnak csukatni" szöveg megint csak a mártír Gyurcsány szerepe, amolyan "nyomják Krahácsot!" féle szöveg.
Ha a Fidesz/Orbán le akarta volna csukatni, akkor pl. a K&H Kulcsár ügyben betöltött szerepéért vagy a Zusclag féle ügyben már rég megtehette volna. De lehetne még egy néhány más történetet is felsorolni.
De a Fidesznek sokkal hasznosabb amit Gyurcsány csinál a politikai ellenzéki pályán szabadlábon, mint hogy egy kétes eredményű eljárás keretében elítéljék. Aztán még képes lenne a Fideszesek bűncselekményeire elővenni egy-két bizonyítékot a páncélszekrényből... Jobb ez így (nekik), hogy mindkét oldal úgy tesz, mintha...
olivetti
@durbincs: F*szpajtás!
Dugatod még magad, debil?
Beleülsz még a borosüvegbe buzera?
Nem vág be a tanga "homoki légy"?
Béla333
@kereső: 15.32
Csak kérdés van, hiszen pl ez pontosan mit is jelent?:
"...az ÁSZ teljesen elzárkózott mindenfajta együttműködéstől, még olyan alapvető dolgokban is, mint hogy kiadja számunkra a korábban neki megküldött, az ÁSZ rendszerébe elektronikusan feltöltött számláinkat és könyvelési adatállományunkat, amelyek törvényi kötelességéből adódóan most is a hatóság birtokában vannak."

Mutassanak a DK-sok valamiféle bizonyítékot az ÁSZ elzárkózására.
Írtak az ÁSZ-nak hivatalos levelet? Mit kértek? Hol a válasz? Ezek nem titkos iratok! Ki könyvel a DK-nak? A könyvelő iroda is ott volt, ahol a DK-nak volt az irodája? A elektronikusan elküldött számlák és könyvelési adatállományból nincs egy másolat a DK birtokában?
Így mindenfajta bizonyíték nélkül ez az egész megint csak amolyan hitbéli kérdés. Ki az aki vakon mindent elhisz Gyurcsánynak, mindenféle bizonyíték nélkül (ismerős? pont ugyanaz, mint a Fideszeseknél Orbán szava!) és ki az, aki várna a szavai alátámasztását bármivel!
peterkelemen
Orbán Viktor szerint a miniszterelnök-csere oldaná meg a forintválságot - mondta ezt még 2008-ban, amikor az euró még csak 274 forin volt. Most 360 forint 1 euró, de nem javasolta még egyszer sem a miniszterelnők lecserélését. Ennyit az összevissza hadováló Orbánról. www.origo.hu/itthon/20081021-orban-viktor-a-miniszterelnokcsere-a-megoldas-a-forintvalsagra.html
peterkelemen
Orbán Viktor 1989: "Na hát a KISZesek közül nincsen normális tárgyaló képes ember. Egyetlen ember van a KISZesek közül, akit én ismerek. Akit komolyan kell venni ha az ember tárgyal, mert az próbára teszi a képességeit és az Gyurcsány nevű ember. Az összes többi az komolytalan." www.youtube.com/watch?v=Lodw4v_8-eI
Béla333
@peterkelemen: 15.57
"...Most 360 forint 1 euró, de nem javasolta még egyszer sem a miniszterelnők lecserélését. "

Ezt az ellenzéknek kellene heti 5-ször javasolni. Mondhatni folyamatosan! De könyörgöm: miért nem teszik??!!
Rockxy
eza rendszer fletót nem akarta még lecsukatni sose.
ésamíg mózes a főnök, addig nemis csukják le.
CsipkeRózsa
@Rockxy: Látom, különböző kifejezéssel, de mindig ragaszkodsz a kitalált elméletedhez. Minden ott kezdődik, és ott végződik nálad.
koszpeko
@Béla333: @Rockxy: @durbincs: @Csizmás Kond: Látom a Gyurcsány fóbiások megtalálták egymást és nagyon egyet értenek.
Hajrá!
Randi egy köpködős talpon álló kocsmában aztán elkeseregtek ott együtt.
kereső
@Béla333: Azért nem kéne ennyire "pártatlannak "lenned az ÁSZ irányába. Nem hitted el, hogy beszerezték a hiteles másolatokat, nem hitted el, hogy az ÁSZ-nál lévőkről kértek másolatot- amit az ÁSZ megtagadott, meg azt sem, hogy a náluk lévő adatbázisról adjanak ki másolatot. De hát az ÁSZ egyértelműen együttműködni akar- ugyanúgy, mint ahogyan anno tette a jobbikkal, csak éppen Gyurcsány feltűnősködni akar- és politikai leszámolást emleget, meg politikai kérdést csinál az egészből. Ja , az sem igaz, hogy az ÁSZ előzetes vizsgálati jkv.-ben megfenyegette a pártot- igaz, hogy hazudik, de akkor sem igaz. Bélám- nem kéne ennyire kimutatnod a drukkot a fidess felé.
Béla333
@kereső: 16.35
Figyelj! Kinőttem már abból a kórból, hogy egy politikusnak bemondásra elhiggyek bármit is.
Ha a DK levelezett, bekért, nyüzsgött, dolgozott, és az ÁSZ meg szokás szerint mocsok volt velük, akkor tárja elénk ennek a levelezését, bizonylatát, bármit. Csak ne azt várja el Gyurcsány, hogy amit mond, azt azért elhiszi a fanatikusain kívül bárki is, mert ő mondta!
Tehát: bizonyítsa amit állít!
kereső
@Béla333: Ki a faxnak? Neked? Az ásztól miért nem kérsz bizonyitékot- Te fidesses provokátor?
koszpeko
@kereső: Hagyd!
Régóta Gyurcsány fóbiás.
Tök fölösleges bármit is érvnek felhozni.
Ha bármilyen médium, vagy fityfasz alakulat hoz valami hazugságot a D.K. vagy éppen Gyurcsány ellen az csak igaz lehet Béci szerint.
Keserű sorsának csak Gyurcsány az oka.
Igazi álellenzéki.
Itt megmutatkozik ezerrel.
Ő is talált egy ellenség képet.
Mindig kell egy.
Kinek a liberálisok, kinek a Soros, kinek a Gyurcsány stb.
kereső
@Béla333: Még annyit- az irás nem felejt ám, hogy ti voltatok akik 2010-ben és 14-ben hatalomba segitettétek orbánt- sok-sok hazugsággal, meg emuttnyocéveztetek a fidess-el karoltve. Ti az lmp, schifferel az élen. Úgyhogy mondhhatsz nekem akármit- hamis a baba, akármennyire is "mocskos fidesz"-t emlegetsz mostanság. Bizonyitsd be, hogy tényleg a fideSS ellen vagy. Mert különben nem hiszem el, azt se amit kérdezel.
Béla333
Egy DK-s fanatikusnak nem kell semmiféle bizonyíték arra, hogy a Feri minden szava igazság, ők azt gondolkodás nélkül elhiszik.
A többieknek kellene valami más is, mint a Gyurcsány által előadott "igazság".
Ezt a jelek szerint a DK-s fanatikusok nem értik. Nem is fogják sohasem megérteni!
Béla333
@kereső: 16.52
"Bizonyitsd be, hogy tényleg a fideSS ellen vagy."
@kereső: 16.44
"Ki a faxnak? Neked?"
kereső
@Béla333: Igen nekem. Mintahogy Gyurcsánytól követeled, hogy bizonyitson? Miért nem az ÁSZ-tól követeled a bizonyitást, ha igazán ellenzéki vagy?
koszpeko
@Béla333: Mr. Fóbia!
Az Á.Sz. arra, hogy a számlákat benyújtotta a D.K. s náluk vannak arra hogy reagált?
Mutatnál egy linket?
Béla333
@kereső: 16.56
Már megint nem gondolkodsz!
1./ pl. a NAV mikor bizonyít bármit is egy vizsgálat során? Az ÁSZ ugyanez, csak a pártoknál!
2./ Én nem követelek semmit Gyurcsánytól, csak azt várom el (gondolom nemcsak én), hogy tárja már elénk a levelezést, ami az igazát mutatja! Persze ezt nem kötelező, de elhinni sem kötelező, amit Gyurcsány állít!
3./ Én nem bizonyítok neked semmit, a véleményem az enyém, nem akarlak és nem is tudlak semmiről sem meggyőzni. Egy fanatikust ugyanis nem lehet meggyőzni semmiről.

Itt most ismételtem befejezhetjük a beszélgetést, gondolom te is nagyon jól elvoltál a nélkül, hogy írogattunk volna egymásnak. Én is! Ugyanis semmi értelme nincs!
kereső
@Béla333: 16:52 Nem vagyok fanatikus- csak vérlázitónak tartom, ahogyan viselkedsz a dk-val, Gyurcsánnyal, és újabban Karácsony Gergővel szemben is. A megnyilvánulásaidon akadok ki- amelyek nem mindig igazolják az ellenzéki elkötelezettségedet. Nem érdekel, hogy minek tartasz- de az igazságtalan vádaskodást nem szeretem. Én bárkivel szemben megvédem Szél Bernit, mert valódi ellenzéki politikusként viselkedik- dijazom az elszántságát- és teljesen félre teszem mindazokat az ellenérzéséket, amelyeket keltett bennem a múltban. Te viszont egyáltalán nem igy viszonyulsz az ellenzék poltikusaihoz. És nem kelll ehhez dk /gyurcsény fannak lenni, hogy ezt lássam.
Tudod- van egy álmom- Dobrev Klára miniszterelnök, vagy Szél- vagy Szabó Timi, a helyettes és kancellária miniszter Szél vagy Szabó vagy Dobrev .Vagy bármely variáció a három közül.Na erre varrjál gombot.
koszpeko
@Béla333: Mr. Fóbia!
Az Á.Sz. arra, hogy a számlákat benyújtotta a D.K. s náluk vannak arra hogy reagált?
Mutatnál egy linket?
kereső
@Béla333: Nem megyek veled visszza a kaptafához, már ezt egyszer végig tárgyaltuk, és bizton állithatom neked, hogy a NAV ellenőrzést , és módszereiket jobban ismerem náladnál.Hagyjuk.
Béla333
@koszpeko: 116.59
Nem is értem, hogy miféle linket vársz tőlem?
Csak feltételezem, hogy ugyanúgy, ahogy egy vállalkozás valamiféle átadás-átvételi papírral, vagy elektronikus, bizonyítható módon tudja bizonyítani, hogy a NAV felé a kért hivatalos dokumentumokat benyújtotta, ugyanúgy a pártok is tudják a benyújtott okmányoknál bizonyítani hogy azt az ÁSZ felé megtették.
Ez ráadásul nem hiszem, hogy titkos okmány lenne!
Ha te a józan, ésszerű kérdéseket fóbiának gondolod, akkor veled se sok mindenről lehet értelmesen vitázni!
Így talán be is fejezhetjük!
koszpeko
@Béla333: Terelés.
Megint csak a betegségedet bizonyítottad.
Nincs több kérdésem.
Beégtél ahogy a paptetű, seggari, szőrröstalp kond, és a többiek szoktak..
Ennyi.
Béla333
@kereső: 17.04
"...az igazságtalan vádaskodást nem szeretem."
Ki is mocskolta ezerrel mondjuk Szél Bernadettet amikor '18-ban az LMP miniszterelnök jelöltje volt? Tán csak nem a DK és a siserehadja? Genetikai hulladéknak, kurvának neveztétek itt a propin és nem emlékszem, hogy mondjuk te egyszer is leintetted volna ezért azt, aki ilyeneket írt.
Előbb bemocskolni egy másik ellenzékit csak azért, mert valamit nem úgy gondolnak, mint ti, aztán miután bekentétek szarral, utána meg kegyesen megbocsájtani ez el nem követett bűneiket?
És igen, a DK és fanatikusai voltak a főkolomposok ebben!
Fehér ember nem felejt! Most is ugyanolyanok vagytok, ugyanazok vagytok! Akár még büszke is lehetsz!
Béla333
@koszpeko: 17.13
Csak agyvérzést ne kapj!
kereső
@Béla333: Béla nem szeretem az sem, hogy amikor rád ég valami akkor terelsz.Mondjuk az lmp fanatikusok sem kimélték gyurcsányt/a dk-t, sőt más ellenzéki politikusokat sem.Te nem látod a gerendát a sajáz szemetekben- bezzeg másikébban még a szálkát is. Most mond , tényleg büszke vagyok- na nem úgy és nem arra , amire te gondolsz, és mindenáron rám kenni szándékozott dolgok miatt.Csak egyszerúen van mire-és kire büszkének lennem. Én soha nem mocskoltam Szél Bernit, a kritika nem mocskolódás- arra meg anno rászolgált részemről.És tudod, mit tegyük azt mint a 2018-as választáskor- te mégy jobbra, én meg megyek balra- ami nem jelenti azt, hogy nem fogom ismételten szóvá tenni, amikor elragad a z utálatod.
Málna
@Nessy: Miért vetted a fejedbe, hogy most mindennek köze kell hogy legyen a járványhoz? Nem minden erről szól, de ezt egyszer már elmagyaráztam neked egy hasonló kérdésedre.
Málna
Az ÁSZ szerint Gyurcsány hazudik, mint a vízfolyás.
peterkelemen
KIt érdekel az ÁSZ vagy bármely magyar bíróság és stb. Mind Orbán fenhatósága alatt ténykednek. Magyarország egy kibaszott neodiktatúrává züllött.
Béla333
Mi a helyzet a Gyurcsány által beharangozott Orbán féle svájci számlákkal?:

"Lépésről lépésre mosta tisztára Orbánt Gyurcsány Ferenc"
"A legutóbbi nyilatkozatából úgy tűnik, Gyurcsány kezd kihátrálni az "Orbánnak van egy svájci bankszámlája sztoriból", nem zárja ki, hogy az egész orosz vagy fideszes provokáció, a számlakivonat pedig, amit látott, hamis. Az ügy jelentősége túlmutat Gyurcsány Ferenc szavahihetőségén: innentől bárki bármivel előáll, ugyanezt rá lehet húzni."
hvg.hu/itthon/20170601_orban_gyurcsany_svajci_bankszamla

Hanta bajnok...
Málna
Ha le akarják csukni, akkor azt meg is teszik. Elvégre diktatúra van, vagy mi.
Zsopiale
15 éve próbálkoznak, de hazugságokkal és rágalmakkal nem fog menni...
Namely
Annyira szép, amikor Magyarországon ilyen vehemensen kiállnak az emberek a tolvaj mellett, mert az ő táborukba tartozik, és bömbölve követelik a börtönt/bitót/miegymást annak a tolvajnak, amelyik nem az ő táboruk fia.

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Peller Anikó
@Horizont: @Szeparepa2: "durbincs: Putris kurva anyád seggét véresre basztad a ravatalon te náci hazug hazaáruló szarbángeci cseléd patkány troll fogyatékos gyáva propagandista pribék buzeráns szarházi faszkalap..."

Nem tudod véletlenül kik lehetnek azok a pribék? Az valami olyasmi lehet mint a sovány durbincsék, vagy a kövérék?
nezelodo
Ha ebben az országban minden bűnözőt lecsuknának, akkor igen érdekesen alakulnának a politikai viszonyok, akár még a végeken is, ha már végeztek politikai elittel. Aztán sorra kerülhetnek piti tolvajok, zaklatók, rágalmazók, sírgyalázók, csalók, kazalgyújtogatók, stb. Igaz kevésbé lenne színes a társadalom, esetenként még nyugalom is lehetne némely településen.
kissé felnőttem
rovaroknál fej tor potroh halaknál fej tőrzs farok... és akkor ez a listázás???vagy a Nemzet szine java és egy meg karanténba gyüjti a Magyar értelmiséget mit ne mondjak bányász kulturától is messze eset Ott még volt jószerencsét meg szerencse fel, Itt meg a hanyatlás listázza a többit. Nem tart ám már soká, tudod 1945 után Katonatisztek vezérkari tisztek utcát söpörve szedték fel a csikket amit más már eldobott.sokukkal beszélgethettem még. Csak ők nem tudták a miértet.
nezelodo
@durbincs: durbi te majom, ha megkeresnek az egykori csillések, és pofán vágnak a szívlapáttal, és a Lucifer fogad a méltó helyeden, amikor eszmélsz, talán megérted milyen kemény becsületes meló volt a csilletologatás. A gazdád és te ezt sosem értitek meg, mert a munkától, még gondolatban is kivert benneteket a víz.
voltmárjobbis
orbánt kell lecsukatni. Miközben a hazai cégek haldokolnak,
Szijjártó: a kormány 1,6 milliárd forint támogatást adott a Güntner fejlesztéséhez
A magyar cégek adójából ad milliárdokat orbán külföldi cégeknek.
propeller.hu/itthon/3576002-szijjarto-kormany-6-milliard-forint-tamogatast-adott-guntner?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral
kissé felnőttem
@durbincs: még az huhog akinek nincs is feje ? esze akkor mitől lenne és hol?
A nyalnivaló is elfogy ám koldus lészen a farok.
fidem
"Igazi ellenzék egy diktatúrában vagy az utcán vagy a börtönben van. Nem a diktatúra álparlamentjében"
Rockxy
pedig jó vóna, ha összecsuknák a fletót a zorbánnal, a hatházival, fegyőrrel, jakappetivel, bangóildivel, meg egy var youval.
szegfue
@durbincs: Ön egy szerencsétlen hülye... és ugy is kezelem!
NKF
Fletó ,arany szivem elmehetnél a kurva anyádba!
Yoda69
Na, elokerult a szopofantom @durbincs: is
Yoda69
@durbincs: buldog uj evet neked is te vegleny
FLETÓ
@Béla333: Te vagy itt az egyedüli korrekt úriember!!! Tessék kérem őt békén hagyni! Mégis csak böszmeség hogy bántják! Vegye tudomásul mindenki!
luiz
Ez a két gazember jól el szórakozik az országgal. Holló a hollónak... egymásból élnek már évtizedek óta, ha csak az egyiket is vízbe fojtanánk, odaveszne a másik is
Főlökött
@Nyírfa: "Úgyhogy jobb Gyurcsányt békén hagyni" -> miért is ?? Egy mocskusul nagyot bukott politikus, melyről nem regélek el a többet. A van, de minek kategória, közpénzen még mindíg élősködik, pedig jobb lenne, ha pihikélne egy fotelban otthonában - több értelme lenne !! Meg az asszonypajtásnak is, több értelme lenne, ha ülne, az összaharácsolt vagyonkáján és csendben maradna, nem engem és a Magyarokat képviselni úgy, ahogy teszi !
Félreértés ne essék - nem vagyok fidesz-párti, de mit műveltek országunkban vérforraló és örüljenek, hogy még nem ücsörögnek a börtönben...Saját véleményem, odavalók lennének, mint ahogy sokan mások is...

Tehát le akarják csukatni ? Remélem megteszik, így egyel kevesebb léhűtő lesz, melyet közpénzből kell dotálni !!!
nezelodo
@durbincs: "Kiverte a fogait a migránsnak egy svéd apa, mert molesztálta a 14 éves lányát " ! na ez má hir"
Már nem hír, azóta meglett a Kaleta, a Józsi is felállította az ereszcsatorna mászás világcsúcsát, így nem erőlteted ezeket a híreket, a fene tudja, ennyire futja csak a "közírói" tárgyilagosságodból?
nezelodo
@durbincs: Azért teccik, hogy igyekeztek világgá kürtölni, hogy Orbán minden éjjel újra álmodja a nevezetes tv vitát a Fletóval, és sikoltozik álmában, de mindig ugyanaz a vége, felmossa vele a Fletó a flasztert.
Yoda69
Ugy latom a szopofantom @durbincs: nagyon aktiv ma.
csak úgy....
@Shikari: tapló tibim,ügyelj a pulzusodra mert megüt a guta.
csak úgy....
@Shikari: @durbincs: = orbán udvaribolondjai
NKF
Ki kéne már lőni és kész!Orbánt se csipem(főleg a seggnyalóit)de ,Fletó már eléggé sokat
kárténykodot ideje lenne kussolni!
FLETÓ
@Eladott Ország: Jó a reakcióidőd! December óta most reagálsz... Demencia Körlet! DK
mzper x
@durbincs: Ja

(mégis ki lájkol egyből téged? te léjkolod magadat... szereted lájkolni magadat?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.