A baloldali ellenzék pedig nem a magyar nemzet része, hanem a globalista nemzetellenes világelit komprádor része a házelnök szerint, aki úgy vélekedik, hogy  balliberálisok Rákosihoz, vagy Gerő Ernőhöz hasonlíthatóak. Az uniós bürökratákat meg a Harmadik Birodalom vezetőihez.

A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propagandahadjáratát – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Demokrata című lap szerdai számában az MTI hírszemléje szerint. (A közcímeket a Propeller.hu szerkesztője adta – a szerk.)

Kövér László szerint a rendszerváltás inkább átverés volt, mint forradalom

Fotó: wikipedia.pl CC BY_SA 3.0/Michal Jozefaciuk -Senat Rzeczypospolitej Polskiej

A rendszerváltozásról szólva a házelnök azt mondta: inkább tartja nagy átverésnek a 30 évvel ezelőtt történteket, mint forradalomnak. Mégis úgy gondolja: el kell ismerni az akkori történések jelentőségét, a résztevők történelmi szerepét,

"hiszen egy idegen fegyveres megszállásnak és egy népelnyomó diktatúrának vetettünk véget 1990-ben".

Az is igaz, hogy visszaszereztük nemzeti szuverenitásunk 20. század végén elérhető teljességét, amelyet részben az uniós intézményekkel együtt gyakorolunk – tette hozzá.

Komprádor balliberális ellenzék, amely Rákosihoz hasonló

A 2010-es kormányváltást sorsdöntőnek ítélte. Rámutatott: akkor "az idegen érdekeket szolgáló balliberális kormányzatok hibáinak és bűneinek következtében szinte minden anyagi erőforrás kezdett kicsúszni a kezünkből", a visszaszerzett szuverenitás szinte teljesen kiüresedett.

A Magyarországot támadó hangokról szólva kijelentette: ők nem azért fordulnak az ország ellen, mert rosszul informáltak, hanem, mert ez a megbízatásuk, ahogy a nemzetközi média egy része is összehangoltan fest ellenségképet saját közvéleményük számára, hogy elfedjék egy olyan nemzeti politika valóságát, amely túlságosan vonzó lehet más országok polgárai számára is.

A koronavírus-helyzet kezelése érdekében született törvénnyel kapcsolatban pedig szerint nem válik el egymástól a nemzetközi kifogás és a hazai ellenzéki bírálat, a kettő egy és ugyanaz – mondta.

"A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propagandahadjáratát. Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata", fogalmazott, és Rákosi Mátyáshoz vagy Gerő Ernőhöz hasonlította őket.

Hozzátette: a törvény a legmagasabb fokú demokratikus garanciát adja az által, hogy az Országgyűlés kezébe adja a kormány felhatalmazását. A kormány a szükségesnél egy perccel sem élhet tovább azokkal az eszközökkel, amelyeket a parlament utalt a rendelkezésébe – tette hozzá.

A nemzetközi nyomás olyan, mint a Harmadik Birodalom az utolsó évében

A nemzetközi nyomásgyakorlást a magyar kormányra a Harmadik Birodalom utolsó háborús évéhez hasonlította, amikor már mindenki tisztában volt azzal, hogy elveszítették a háborút, de senki nem tudott időben véget vetni az őrületnek, megakadályozva a súlyos veszteségeket. "Mintha a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar sem hinne már a győzelemben" – fogalmazott.

Soros Györgyről szólva kijelentette: ő egy láthatatlan hatalmi gépezetnek, a világban jelen lévő "mélyállamnak" a neki szánt szerepet alakító figurája.

A járvány után várhatóan eltűnik a fennhéjázó, öntelt magabiztosság

Arra a kérdésre, milyenné válhat a világ a járvány után, azt felelte: várhatóan eltűnik a napjainkban eluralkodott fennhéjázó, öntelt magabiztosság, de nem véglegesen, csak egy időre. "Nagy tétekben azért nem mernék fogadni arra, hogy a józan ész csak egy picit felülkerekedve módosítja a világ folyását" – fogalmazott. Szerinte túlságosan nagy érdekek kötődnek ahhoz, hogy a világ jelenlegi működési modelljét fenntarthassuk.

Mindazonáltal a válság kezelése során a nemzeti közösségek megerősödése és intézményeik megerősítése szempontjából értékes tapasztalatokat szerezhetünk, amelyek javíthatják esélyeinket a jövőben elénk álló próbatételekben – fűzte hozzá.

(MTI)

105 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Igaza van Kövérnek. Nagy átverés az egész. 30 évvel a rendszerváltás után visszatért a Kádár korszak a Fidesz jóvoltából. Annyi a különbség hogy most sokkal többen vannak rossz helyzetben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
@Csizmás Kond: Szakad le rólam troll, szia:)
SystemError
@Csizmás Kond: te meg próbáld meg a napi nettó 8 órádat kevésbé levágósan itt eltölteni..:) Ma 9-től vagy. akkor 18h körül lesz az utolsó posztod...ahogy ez a 8 óra szépen látszik is a profilodon neked is..:) Erre gondololtam társak alatt...Kösz ezt a mintát itt sokaknál lehet látni és mind ugyanazt toljátok, dezinformálás, belekötéslényegtelen dolgokban a mondandóhoz képest. Szar fideszes betanult kommunikációs technikák. messzíröl bűzlik te kis 8 órás..:) Tudod
mi a levágó, hogy persze össze vissza kezditek el, de utána a 8 óra fix vagy 4 óra, mert vannak akik több helyen trollkodnak...:) Szia!
SystemError
@Csizmás Kond: Jaés pontosan tudjuk azt is, hogy Orbán Troll serege, Ukrán, román, szlovák, magyar ajkú hazaárulókból van, hogy ne lehessen jogilag ellenőrizhető. Szóval nyugi elhiszem, hogy jártas vagy arra, de ettől még az vagy ami...:)
kokopelli
@SystemError: A "Kiverőce" már elköpte a " dupla trafiktulajdonát",amiből a második pongyolás nyertes munkaidejét
is megsaccolhatjuk! " Trafikokért ßopok,nyalok,gombot varrok!"! (;-))
Csizmás Kond
@SystemError: ...hogy magyarázzam hogy megértsd...van egy számítógépem és van internetem...és nyugdíjas vagyok...szóval amikor krdvem szottyan akkor ülök elébe és írok olvasok vagy csak sakkozok, esetleg az ismerősökkel videon keresztül beszélgetek...a többi időmet hol az udvaron, hol a kertben hol a kis mühelyemben töltöm...persze közbe elmegyek sörért mert az vesszük, ugyanis a bort és a pálinklát a amgunk részünkre mi állítjuk elő...szóval nem vagyok sem időhöz sem érdekhez kötve ja és későn kelek...ugyanis megengedhetem hogy azt csináljak amit akarok...mi a szarért kéne én neked pontos időben vagy mittudomhogy írogassak ?
...és ugyanazt írogatom...ez az én véleményem belátásom és észrevételem miért képzeled hogy hozzád hasonlőan minden nap másként kéne fogalmazzak...de te mi a büdös francot változtatsz a szarakodásodon...semit, ugyazazért kötekedsz ugyanzokat a szarságokat fújod...képzelődsz, látomásaid vannak mint egy drogosnak...de ez van ez engem nem zavar, ha pedig téged igen ne olvass...vagy kit érdekel...
Csizmás Kond
@SystemError: a másodikra...mondhatnám azt is hogy hú be okos vagy...de a valóság az hogy az ilyen marhanagy agybaj már betegség, és megvagyok győződve hogy mindezeket tudatmódosító szerek nélkül hiszed...szóval ha ilyen tudatzavaraid vannak vagy hogy többesszámot emlegettél többen ilyen kelekótya felfogástól szenvedtek nagyon sajnállak,...csak azt tudom javasolni, hogy fordulj(atok) orvoshoz, amíg még valami nagyobb marhaságot nem csinálsz, vagy csináltok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok