A járvány keltette politikai lehetőségek kimerülésének egyik biztos barométere az, hogy a kormánypárt szolgálatba, illetve mikrofon-közelbe helyezte a szellemi helikoptereket. Ha másért nem, akkor azért, hogy rágódni valót szolgáltasson a gyűlöletipar termékeire vágyó híveknek. Ahogy például a házelnök is megmondta a magáét. Világosan kifejtve, hogy szerinte minimum kétféle értelmiség van. Egy, aki a világ jövőjéért kíván tenni, és egy másik, aki megtagad mindent, ami a vezér ősszájánál szélesebb látókört biztosítana. Ami vészesen emlékeztet arra az ideológiai vonulatra is, ami megkülönböztette a kapitalista, és a bolsevik tudományt, illetve definiálta a szocialista értelmiséget és embertípust. De legalább kétség sem férhet ahhoz, hogy Kövér annak idején figyelt az MSZMP ideológusaira. A hithű orbanisták meg csettintgethetnek a gyönyörtől.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zsopiale
Nemzeti bajszosszar 2.0 barátunk agyfasza akkorára puffadt már gennyes epével hogy az agya el is tűnt és a koponyájában már csak egy gennyepéből álló torz fasz van... ez van sajnos... ő a mi té házelnökünk... XD
simmering73
"Ha egy elmeorvos figyeli a magyar parlament működését, és abban Kövér házmesteri ténykedését, a diagnózist már régen felállíthatta. Magyar országgyűlés tekintélye még ilyen mélyre nem süllyedt. Kövér parlamenti katonái, büntetései, ahogy szenved a parlament elnökeként a pulpituson, hogy nem lőheti agyon, nem tehet kötelet az ellenzékiek nyakára, mind-mind súlyos jelzések ennek a megzakkant embernek a képzeletbeli kórlapján, amelynek legfőbb baja az, hogy képzeletbeli. Kövér László, ez az ígéretes ifjúkommunista, az MSZMP KB nagyreményű munkatársa beleőrült abba, hogy fasisztának kellett lennie, és a fasiszta ideológia teljesen az agyára ment. Meghasonlott önmagával, megbomlott az elméje."
nepszava.us/kover-megerett-a-kenyszerzubbonyra-elhatalmasodott-rajta-az-elmebetegseg/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.