Egy harmadik társukat is efogták a rendőrök, negyedik társuk egyelőre nincs meg, őt körözik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 49 éves mátraverebélyi férfi 30 éves fiával és a két másik társukkal több áruszállító furgon sofőrjét is meglopták, amíg azok az áru kipakolásával foglalkoztak.

Apa-fia páros fosztogatta az áruszállítókat, el is kapták őket

Fotó: Illusztráció/police.hu

Április 7-én délután a XVII. kerületi boltnál rakodás közben lopta meg az apa-fia páros a szintén mátraverebélyi 43 éves M. Tamással együtt az áruszállító sofőrjét.

Április 21-én a páros a 38 éves hatvani Cs. Csabával szintén lopni ment, egy hússzállító furgont követtek autóval egészen egy tápiószentmártoni üzletig, ott kihasználták, hogy a sofőr másra figyel, és kilopták az anyósülésről annak hátizsákját, benne közel 200 ezer forinttal, okmányokkal és bankkártyákkal együtt.

A BRFK közleménye szerint a XVII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a kamerafelvételek alapján "azonosították az elkövetőket, és körözést adtak ki az elkövetésénél használt autójukra. Ez alapján a rendőrök 2020. április 28-án délelőtt a Pesti úton felfigyeltek az elkövetők autójára, megállították és elfogták az apa-fia párost és Cs. Csabát.

A rendőrök az autóban gépkocsi feltöréshez használt eszközöket találtak, többek között egy távirányítót, amely a központi zár működtetését akadályozza, hogy a záró gomb megnyomását követően a jármű nyitva maradjon. A nyomozók az eszközökön kívül két autót is lefoglaltak.

A nyomozók a három férfit kétrendbeli lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd apát és fiát őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A rendőrök M. Tamás ellen elfogatóparancsot adtak ki, őt továbbra is keresik"

- áll a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. August 8., 09:08
Újabb villamosfelújítás kezdődik Budapesten
Itthon - 2020. August 8., 08:35
Meleg nyári napra készülhetünk