Nagyjából két hete mást se hallunk, persze a Kedves Vezető előéneklésében, hogy annyi munkahelyet hoznak létre, ahányat a vírus tönkretesz. Ez eddig patent. Abban a legkevésbé, hogy tán segíteni kéne, a kedves vején, a nagyon okos, nemzethy gázszerelőn, meg az újdondász nemzethy tőkésosztályon-oligarchákon kívül azokat is, akiket éppen most rúgott be páros lábbal az árokba. Persze a parlamenti patkó, párállószemű, bátor 133 harcosa rojtosra tapsolta az összes tenyerét aléltan. Na, ugye! Nem segély, munka lesz, legkésőbb három hónap múlva! Mondjuk azt a három hónapot meg is kell élni, de ilyen kérdésekben a Kedves Vezető mindig nagyvonalú volt. Az ő szép, talpraesett családja, rég a saját lábunkon áll. Nekik könnyű. A péntek reggeli, szokásos közszolgálati igehirdetésen pedig végképp kiderült kis hazánk felett az ég! Végre megtudtuk azon kívül, hogy megint mindenről Soros jut eszébe – csak jelzem, ezt ideje lenne kivizsgáltatni. Nem lesz ennek jó vége. – azt is, milyen munkát...

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Zsopiale
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Aki meg ezt az elején megmondta, hogy közmunka lesz, azt hazaárulónak minősítették! Na, akkor most ki is a "hazaáruló", t. hívek???
Zsopiale
A közmunka kezdettől zsarnoki rabszolgamunka. A legtöbb NER náci polgi és környékbeli döbrögi NER-SSevik oligarcha hazaáruló parazita tolvaj, rabszolgaként ugráltatja önkényesen a közmunkásokat, zsarolva, fenyegetve sanyargatva őket... még az éhbérért is szenvedniük kell és naponta elviselni a megalázást...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.