Március 27-én a magyar kormány levélben fejezte ki a háláját azért a harmincezer koronavírus-tesztért, amely pár nappal korábban érkezett Kínából Budapestre. „A Kína és Magyarország közötti barátság sosem volt erősebb. Várjuk, hogy a jövőben még szorosabban együttműködjünk” – írta Gazsó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közigazgatási államtitkára. A magyar államtitkár többek közt a tesztek kínai gyártójának, egy Hybribio Biotech nevű cégnek mondott köszönetet a levélben. Mindössze négy nappal később Kína azonban szigorított az exportszabályain – ezek alapján a cég ma már nem is szállíthat koronateszteket külföldre.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
És akkor mi van? A pénz már megfelelő helyen landolt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
legott
EZEK A BÜDÖS KIS KOMCSI SÁRGÁK MEG ÖZÖNLENEK SZANASZÉT A VILÁGBAN - A SÁRGA VESZEDELEM!
KÍNA, A KÓR - MAGA EGÉSZÉBEN EGY KÓR.

A KÓRT, KI KELL ÍRATNI...
SystemError
Pont amikor megvettek és pont elfelejtették bevételezés oldalon minőségbiztosítani.

Akkor akár patkányirtó is lehetett volna a tesztekben, csak halkan kérdezem? :) Nyilván nem és innentől nyilván tudták azt is, hogy szar...:)

Újabb bűncselekmény!
nezelodo
@SystemError: Az üzleti életben, és különösen a nemzetközi kereskedelemben szokás referencia biztosítékot kérni és adni. A fijjuk hozzászoktak, hogy csak olyan referencia kell, mint amilyent a nemzeti vejkó ledlámpáiról Szekszárdon adtak, szóval semmilyen, aztán mégis mindenütt kötelező volt vele szerződni. Persze a tesztek és a maszkok is a hírek szerint megegyező minőségűek a Tiborcz ledlámpáinak fényességével. De azért Orbán a jó gazda, keresztény hívőként jól sáfárkodik a javainkkal.
Nyírfa
Ezt a hajlongást már nem bírom nézni. A gyomrom fordul fel ettől a szolgatempótól.
lusta
Ma Menczer nevű, most felemelt fizetésű államtitkár pofátlanul premier plánba, egyenesen bele e kamerába mondta, hogy nálunk minden behozott eszköznek van CE minősítése. Ha nem lenne, akkor is használható lenne, mert az uniós jog nemzeti hatáskörbe adta ezt a lehetőséget. Tehát nekik megvan a kibúvó. A gondom csak az, hogy míg más országokban kiderítették, hogy a CE tanúsítvány hamis, nálunk tilos még ezt is megvizsgálni, mert senkinek sincs rá lehetősége.
SystemError
@nezelodo: Egészségügyi beszerzések esetén biztos vagyok benne, hogy a beszerzett tételek is erősen tanusitvány kötelesek. A beszerzés és beérkeztetését pedig ISO, stb szabványok szerint kell végezni. Egy sima ipari cégben ezek előírások, gondolom amikor emberéletekről, gyógyszerekről beszélünk, akkor ez fokozottan érvényes.

A dolog ott kezdődik, hogy már tanúsítványok sem voltak rendben. Innentől milyen beszerzésről beszélünk..., de tegyük fel bejött. Én azt sem biztos, hogy elhiszem, hogy volt bármi a dobozokban...:) Szóval ok bejött, utána csak megtesztelték ismert mintákkal...vagy valami...:) A kétes, új fejlesztésű gyógyszerekről meg már ne is beszéljünk, azokat be kell adni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.