A miniszter a Facebookon fogalmazta meg követelését.

Orbán Viktor után Varga Judit is bocsánatkérésért követelődzik – Szerinte nincs semmi gond azzal, ahogy a kormány eljárt

Továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést azoktól, akik hetek óta alaptalanul vádolnak minket és rosszindulatú álhíreket terjesztenek – írta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Varga Judit közölte: kedden levelet írt Vera Jourovának, az Európai Bizottság (EB) alelnökének, amelyben – mint fogalmazott – "elismerésemet fejeztem ki, hogy a balliberális politikusoktól és újságíróktól jövő össztűz ellenére tárgyilagos maradt és pusztán jogi szempontok alapján értékelte a magyar koronavírus-törvényt és megerősítette, hogy az nem sért uniós jogot".

A koronavírus-járványra utalva a tárcavezető úgy folytatta: méltatlannak tartja, hogy a magyar kormányt heteken keresztül "példátlan, koordinált politikai támadások" érték a 21. századi Európa történetének legsúlyosabb válsága idején.

"Továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést azoktól, akik hetek óta alaptalanul vádolnak minket és rosszindulatú álhíreket terjesztenek, melyekkel szándékosan rombolják Magyarország hírnevét és megsértik a magyar embereket!"

- írta.

Varga Judit bejegyzése szerint a levél mellé ismét elküldték az EB számára azt a frissített táblázatot, amelyben a többi tagállam segítségével összehasonlítják a különböző EU-s országok válsághelyzeti intézkedéseinek jogi alapjait.

"Reméljük, ezzel elősegítjük", hogy az alaptalan vádaskodás helyét a konstruktív párbeszéd vegye át az unióban!

- fogalmazott a miniszter.

Varga Judit emlékeztetett, a bizottság korábban azt ígérte, hogy hamarosan minden tagállamban vizsgálni fogja az intézkedéseket, "eddig azonban erről semmi hírt nem kaptunk. Mi elvégeztük a házi feladatunkat, most a bizottságon a sor!" – írta.

Érthetetlennek nevezte, hogy az Európai Parlament a jövő héten megint a magyar szabályozásról akar vitatkozni. "Most a vírus elleni küzdelemnek van itt az ideje, nem az önös politikai haszonszerzésnek!"

Forrás/Kép: MTI/Kovács Tamás

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Oposit
@Mirabilis: Hogy ki? Egy gonosz tekintetű pártkurva, és nyilván nagy simlik tudója.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Oposit
@Mirabilis: Hogy ki? Egy gonosz tekintetű pártkurva, és nyilván nagy simlik tudója.
SystemError
Megbuktatok az EPP-ben, de az EU-ban és itthon. Nem bocsánatkérés lesz, hanem egyeseknek fegyház, másoknak meg elszámoltatás..
Kukac Kukac
Hát a bocsánatkérésnek itt lenne az ideje, mármint hogy o1g és a lotyó kérjen bocsánatot...
csak úgy....
ezek hülyék? kik és miért kérjen tölük bocsánatot? kinek a családjából és haveri köréböl lettek 10 éven belül a milliárdosok és kik "prolitizálnak" az unió ellen,hogy a részletek ne kerülhessenek napvilágra? a mágnás miska -föszerepben orbán viktor!
magyarországon, orbán óta a stadionista focializmus uralkodik ! ezt nem szabadna említeni az eu. ban mert az = a magyarország elleni támadásnak!
tudod mit viktor!? te is nekem...
Nessy
@csak úgy...
Ajaj! Pártunk és kormányunk sarokba állítja az Uniót, és csak akkor jöhet ki, ha bocsánatot kért!! Utána még jöhet a több tisztelet követelése!
Drága (i)gazságügy miniszter asszony! Nem kellene előbb bizonyítani tényekkel az igazukat??? Azért azt nehéz lesz értelmes embereknek elmagyarázni hogy a rendeletek zömének miért nincs semmi köze az "emberek védelméhez, a járvány veszély elhárításához", amire lelkesen hivatkoznak!
csak úgy....
@Nessy: ha shikariból az emberek zöméböl indulok ki ,de ugyan úgy említhetnék 1-2 régi barátot,akik agyilag megfeketedtek és az m1 röl beléjük sugárzotton dolgokon kívül,sajnos nem képesek semmire!
amit otthon mesél a fideszes média,hogy most aztán jól pofán vágta a viktor az eu.-t ,abból semmi sem igaz,de a shikariknak bejön ,hogy holnap reggel 6.kor már itt kukorékoljon az eu. és a libbsijei ellen.
Borsodi
@SystemError: Egy normális országban így lenne,de Magyarországon a becsületes emberekbe rúgnak bele.
csak úgy....
@Borsodi: egy normális országban a miniszterelnök nem költhetné a pógárok pénzét a hobbijára és a hülye ötleteire,mert úgy rúgnák seggbe,hogy zúgva röpülne..
luiz
Én meg havi 1.5 milliós fizetést követelek hehehe :( :(
human
Azért az is milyen stílusos Orbántól, hogy anyák napja után közvetlenül adja ki a nyilatkozatot, hogy nem ratifikálják az isztambuli egyezményt, ami a nőkkel szembeni erőszakról szól. Megkérdezném Varga Judittól, hogy ez direkt szándékos volt? Valami perverz humor a részükről?
csak úgy....
@human: öket csak az erös és férfias nök érdeklik, aki szánt vet és arat a szabadidejében meg ellik nekik a statisztika miatt..
Zsopiale
Azért érthetetlen neked, te náci hazaáruló szarbángeci cseléd kurva... mert fogalmatlan idióta barom vagy...
csutigeci
Nézzetek rá, ez egy buzi és transzvesztita keveréke. Tipikus seggnyalója a csuti cigánynak!
lampa laz
1 igazságügy miniszter mérhetetlen hazugságai! Meg kell hálálnia, h az anyós is bekerült a klubba.
csipetke
Ezt a nőt nyilván kellemesen érdes nyelve,és a nyelvcsapásszámok alapján kukázta össze valahonnan orbán.Aki pl a családonbelüli erőszak miatt úgy tiltakozott,hogy a Kossuth téren flangálva csináltak róla egy qrvadrága imázsvideót.Ettől már meg is oldódott a dolog,de hogy az Isztambuli egyezményt aláírnák,arra nincs eszük.Ez is betelepíti a fidesz-bandába a pereputtyát,merugye,minél többen nyalnak orbánnak,annál jobb
vacsi
Mostanában nagy divat a bocsánatkérés! Pl. egy gyilkosságnál is igazi bűnnek nem azt tartják, ha megöl valaki a gyilkos, hanem "a mai napig nem kért bocsánatot". Ezek szerint egy bocsánatkéréssel bármi le van tudva?!
nezelodo
Alakul a bocsánatkérést sürgető zümmögőkórus! Jogos, hiszen a mi kormányunk is bocsánatot kért a nyugdíjasoktól, a rokkantnyugdíjasoktól, a devizahitelesektől, a munkavállalóktól a munkatörvénykönyv miatt, a civilszervezetektől, a rendőröktől, az átvert közalkalmazottaktól, a banki szolgáltatást igénybe vevőktől, az igazságtalan baleseti adóval sújtottaktól, sőt még a térdre imára felszólított csuhásoktól is, sőt az országszerte kiplakátolt EU-s vezetőktől, meg a nevelőapjuktól a Sorostól, hogy hely hiányában a többit ne is említsem!
Sámannus
Tiszlelhetetlen gazságügyi miniszter asszony a joggal és a jogalkalmazással visszaélés esetében ne várjon felmentést senkitől. Szájkaratével kizárólag a demagógiát terjeszti. ezt a csatát elvesztik és minket csődbe vezetnek. Ez lesz a hozadéka a kultúrharcnak
Jozefina
Mindenki azt kapja, amit megérdemel!!! Bocsánatkérésre semmi alapjuk nincs!!! A fél világ tisztában van a hazugságaikkal!!!??
Csak egy a lagutóbbiak közül:
444.hu/2020/05/06/freedom-house-magyarorszag-mar-nem-demokracia-hanem-hibrid-rezsim
444.hu/2020/05/05/megszavazta-a-parlament-hogy-nem-kernek-az-isztambuli-egyezmenybol
legott
O1G
V1G

Egy fatális véletlen folytán, tegnapelőtt láttam V. Judit gyanúsítottat beszélni a TV2-ön. Életem egyik legszarabb 50 másodperce volt (mert csak addig bírtam).
Borzasztó nézni a testbeszédét, hallgatni, ahogy beszél. Iszonyat primitív ez a nő valójában (ami mozgatja legbelül, a világnézete,, az önképe, stb)
Macskaszem
@legott: Nincs ennek világnézete, csak orbán agymenésének a végrehajtója. Viszont bazi nagy megfelelési kényszere van, bár szerintem élvezi a kis perverz ribanc.
Nessy
@Macskaszem: Most kitört a "megfelelési járvány" fidesz körökben. Azon versengenek, ki tud nagyobb ostobaságot, több valótlan állítást előadni.
A tények nem igazán zavarják politikai tisztánlátásukat!
De, amikor megkérdezed, hogy a rendeletek zömének mi köze a járványhoz, akkor szeletív nagyothallás lép fel náluk!
SystemError
@Borsodi: Kicsit meg kell tanulnunk visszarúgni és megszokni a tudatot, hogy megszűnt a "társadalmi védőháló". és az igazság ebben az országban. innentől viszont, ha elnyomnak, akkor el leszünk nyomva, ennyi..
kokopelli
@Nessy: ...az Adolf bácsinak sem volt semmilyen oka az ő törvényének életbeléptetésére,de jó ha volt egy "bunkó"
a kezében meghatározatlan időre! Az okot majd ő szolgáltatja ! És úgy szolgáltatta,hogy nem is magyarázkodott!(;-))
A M.E. elvtársnak is eszébe fog jutni esetenként!!
RonaGyuri
repedt sarkú libuska neked inkább a - családbarát =)) - NER-társaidtól kellenen bocsánatot követelned!!!
propeller.hu/itthon/3531587-mar-meg-is-szavazta-fidesz-kdnp-isztambuli-egyezmeny
ómió
Pedig ilyen terminus technicus, hogy "bocsánatkérés", nyilván még kriptoefftársilag se ismert!
kissé felnőttem
előbb lesztek menesztve itt is ott is tele a pohár.
kokopelli
@RonaGyuri: Szegény nyalonc még nem fogta fel,hogy M.o. a ~10millós lakosságával a kb.450milliós
EU-nak csak kérhet és jelenthet! A netto ill. brutto befizetéseket mellőzhetjük,de akkor is mi marad meg?
(Görögország már megjátszotta egyszer a nagy cirkuszt ,de ráfázott!)
vitriol
Tudom, hogy varga j. még most tanulja a szakmát, vagyis próbál felnőtt kormánytagként viselkedni, de felhívnám figyelmét arra a lényeges és fontos dologra, hogy nem illik mindig a "magyar emberek" háta mögé bújva rájuk hivatkozni, amikor valami nem a kormány elvárása szerint történik. Ezt a rossz szokást átvette a főnökétől, pedig neki sem vált be, mert a "magyar ember " el tudja mondani a véleményét, feltéve, hogy a magyar Parlamentben nem folytják bele a szót!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.